Az ördögűző: A hívő című film már a mozikban látható, úgyhogy épp itt az ideje, hogy visszaemlékezzünk a film régi verziójára és más horrorfilmekre, amik körül túl sok balszerencse, baleset, halál történt. A teljesség igénye nélkül hoztunk olyan horrorokat, amiket joggal hívhatunk elátkozott filmeknek.
Több haláleset és forgatási incidens sújtotta Az ördögűzőt
1973-as bemutatásakor Az ördögűző (The Exorcist) minden idők legfélelmetesebb filmjeként vált híressé. A mozilátogatók állítólag elájultak, hánytak és kirohantak a moziból a vetítések alatt. Semmihez sem hasonlított, amit a világ korábban filmvásznon látott – ami némileg ellentmondásossá is tette a filmet. Sok vallásos ember számára egy olyan film, amely ilyen világosan ábrázolja a démoni megszállottság borzalmait, ráadásul egy kislányon, úgy tűnt, hogy már egyenlő az istenkáromlással. A forgatáson felmerült problémák pedig csak tovább fokozták Az ördögűző körüli misztikumot.
A film megjelenése előtt több olyan haláleset is történt, amelyek bizarr módon tükrözték a filmvásznon ábrázolt halálesetek egy részét. Jack MacGowran például, akinek karakterét, Burke Denningset a filmben a Pazuzu által megszállt Regan öli meg, nem sokkal a film bemutatója előtt halt meg influenza szövődményeiben. Hasonlóképpen, Vasiliki Maliaros, aki Damien Karras atya édesanyját játszotta, ugyanebben az évben természetes halállal halt meg. A filmben Maliaros karaktere is meghalt, miután kórházba került. Több más színész, köztük Linda Blair és Max von Sydow is tragikus módon veszítette el egy családtagját a forgatás alatt, Jason Miller, Karras atya megformálója pedig majdnem halálos motorbalesetet szenvedett.
De nem csak a színészekre volt hatással az állítólagos átok. 1972-ben, a horrorfilm forgatásának elején egy madár belerepült egy áramkördobozba, ami hatalmas tüzet okozott, és leégett Regan családi házának díszlete. Az egyetlen helyiség, amely nem sérült meg, Regan hálószobája volt – ahol a filmben az ördögűzéseket tartották. A tűz hathetes csúszást okozott a forgatásban, és még egy papot is hívtak, hogy megáldja a díszletet. A forgatáson és a forgatáson kívül történt különböző incidensekről szóló történetek több mint 50 éven át életben tartották a film „elátkozott” hírnevét.
Az átok a Poltergeist – Kopogó szellem mögött
Az 1982-es Poltergeist – Kopogó szellem (Poltergeist) azonnali siker volt. A filmet a Texasi láncfűrészes mészárlásból ismert Tobe Hooper rendezte, a forgatókönyvet pedig a hollywoodi legenda, Steven Spielberg írta. A film a középosztálybeli Freeling családot és a paranormális eseményeket követi nyomon, amelyek felforgatják az életüket, miután Carol Anne lányukat elrabolták.
Az ördögűzőhöz hasonlóan a Poltergeist is megrémítette a mozinézőket, de a kulisszák mögötti gyártási problémák és a hátborzongató véletlenek miatt sokan azt állították, hogy az egész produkció el volt átkozva. A filmet kísérő tragikus események közül talán Heather O’Rourke halála volt a legmeglepőbb, aki az első Poltergeist-filmben Carol Anne Freelinget alakította mindössze ötévesen. Öt évvel a horrorfilm bemutatása után, 1987-ben O’Rourke-ot tévesen Crohn-betegséggel diagnosztizálták, egy évvel később pedig összeesett és megállt a szíve. Egy San Diegó-i gyermekkórházba szállították, de sajnos a műtét során meghalt.
De nem O’Rourke volt az egyetlen Freeling-családtag, aki váratlanul halt meg. Dominique Dunne-t, aki az idősebb nővért, Dana Freelinget játszotta, brutálisan meggyilkolta volt élettársa, John Sweeney, aki mindössze három évet és hét hónapot töltött emiatt börtönben. O’Rourke és Dunne mellett két másik szereplő is idő előtt elhunyt. Az egyik Julian Beck volt, aki a Poltergeist II-ben a gonosz prédikátort, Kane-t alakította. Becknél 1983-ban gyomorrákot diagnosztizáltak, és nem sokkal a második filmben játszott szerepének forgatása után meghalt. A másik Will Sampson volt, aki Taylort, a sámánt játszotta. Sampson azután halt meg, hogy szív-és tüdőátültetésen esett át, egy olyan műtéten, amelynek meglehetősen alacsony a túlélési aránya.
Az átokról szóló pletykák tovább szaporodtak, amikor JoBeth Williams színésznő azt állította, hogy Spielberg ragaszkodott ahhoz, hogy valódi emberi csontvázakat használjon kellékként a forgatáson, bár erről azóta kiderült, hogy nem igaz.
Az Ómenhez két haláleset kapcsolódik
Az 1976-os Ómen (The Omen) Richard Donner rendezésében egy amerikai diplomatát és feleségét követi, akik örökbe fogadnak egy Damien nevű kisfiút, aki lehet, hogy az Antikrisztus. Hamarosan mindenki, aki keresztezi Damien útját, szerencsétlen módon meghal. Mielőtt elkezdődött volna az Ómen forgatása, Robert Munger, a rendező figyelmeztette a stábot, hogy minden film el van átkozva, amely az ördög gyermekének történetét meséli el – és úgy tűnik, hogy ez az Ómenre is igaz lett, a stábtagok ugyanis nem sokkal ezután különös eseményeket kezdtek tapasztalni.
A film főszereplőjét alakító Oscar-díjas Gregory Peck az utolsó pillanatban ismeretlen okokból lemondta a repülőjegyét. Hátborzongató módon a gép, amelyre majdnem felszállt, végül lezuhant, a tragédiában minden fedélzeten utazó ember meghalt. Hogy a dolog még ijesztőbb legyen, a gép egy olyan járműre zuhant rá, amelyben a pilóta családtagjai ültek. Amikor Peck végül felszállt egy Angliába tartó gépre az Ómen forgatására, a gépébe villám csapott. Egy teljesen más esetben David Seltzer forgatókönyvíró repülőgépébe is belecsapott a villám, miközben a forgatásra tartott.
Mace Neufeld, a film executive producere később azt mesélte, hogy a filmforgatás több résztvevőjével egy este egy étterembe indultak vacsorázni, ám az épület egy hatalmas robbanás következtében megsemmisült. Szerencsére a stáb tagjai közül senki sem tartózkodott ott abban az időpontban. Utolérhette az átok azt a speciális effektekkel foglalkozó művészt is, aki az Ómen lefejezéses jelenetét készítette: a férfi autóbalesetet szenvedett, melyben meghalt az anyósülésen tartózkodó barátnője. Az ütközés során konkrétan lefejezte a szélvédő. Végül a film egyik jelenetének forgatása közben Gregory Peck kaszkadőrét rottweilerek támadták meg – akik idomított kutyák voltak, de misztikus módon hirtelen nem hallgattak a gazdájukra –, a kaszkadőr túlélte, de súlyos sérüléseket szenvedett.
Rosemary gyermeke: az egyik legátkozottabb film, ami valaha készült
A Rosemary gyermeke (Rosemary’s Baby) című filmet több okból is elátkozottnak tekinthetjük. Az 1968-as film körül különös körülmények között több ember is meghalt, köztük a film zeneszerzője, Krzysztof Komeda, aki kómába esett és végül elhunyt, akárcsak Rosemary barátja a történetben.
A leghírhedtebb katasztrófa azonban csak egy évvel a film bemutatása után történt. Roman Polanski rendező ekkoriban vette feleségül Sharon Tate hollywoodi színésznőt, aki első gyermekükkel volt terhes. 1969 augusztusában Tate-et a Manson család meggyilkolta a meg nem született gyermekkel együtt. A közvélemény gyorsan elkezdte összekapcsolni a Manson család gyilkosságait a filmmel, olyan pletykák terjedtek el, hogy Polanski felajánlotta Tate-et áldozatul, hogy fenntartsa státuszát Hollywoodban.
A film alapjául szolgáló könyv írója, Ira Levin később sajnálatát fejezte ki, hogy műve „jelentős szerepet játszott az okkultizmus, a boszorkányságba és a sátánizmusba vetett hit népszerűsítésében. Valóban érzek bizonyos fokú bűntudatot amiatt, hogy elősegítettem ezt a fajta irracionalitást” – mondta.
A holló: a film, ami megölte Brandon Leet
Brandon Lee, a legendás Bruce Lee fia, az 1994-es A holló (The Crow) című filmben játszotta a főszerepet. A filmben Lee egy meggyilkolt rocksztárt alakít, aki visszatér a halálból, hogy bosszút álljon azokon, akik meggyilkolták őt. Sajnos a filmet beárnyékolta egy valós tragédia, Leet ugyanis véletlenül lelőtték forgatás közben. A tragikus jelenetben Lee egy bevásárlószatyrot cipelve sétált ki egy ajtón, miközben Michael Massee vaktöltényekkel lőtt rá nagyjából 4 méterről, mire Lee egy kapcsolót nyomott meg, hogy beindítsa a szerkezetet, ami a golyók becsapódását szimulálta a ruháján. A jelenetet már többször is elpróbálták, de mikor eljött az idő, hogy felvegyék a végső verziót, minden szörnyen rosszul sült el. Egy korábbi jelenetből származó lövedék benn maradt a pisztolyban, majd amikor Massee Leere célzott a kellékfegyverrel, a lövedék kilőtt, és hasba találta Leet.
Annak ellenére, hogy nem igazi golyó volt, a lövés ereje elég volt ahhoz, hogy Lee két artériáját átvágja. A lövés hatására a kis robbanótöltetek is felrobbantak, ami elfedte a kezdeti sérüléseket, amikor a rendőrség először vizsgálta az esetet. Végül azonban az orvosok megállapították, hogy Lee sebei megfelelnek a tipikus lőtt sebeknek. A fiatal színészt édesapja, Bruce Lee mellé temették. Mind apa, mind fia tragikusan fiatalon halt meg, ami egyesek szerint azt jelenti, hogy a Lee családot átok sújtotta.
A Homályzóna és a baleset, amely két gyerekszínész halálát okozta
1983 júniusában került a mozikba az Homályzóna (Twilight Zone: The Movie), ami a premiert követően vegyes, többnyire közepes kritikákat kapott. A film valószínűleg nem keltett volna maradandó benyomást, ha nem történik a forgatás során egy tragikus baleset, ami miatt elterjedt, hogy a filmet elátkozták. 1982. július 23-án hajnali 2 óra 20 perckor a John Landis által rendezett rész a főszereplő Vic Morrow és két gyermeke, a hétéves Myca Dinh Le és a hatéves Renee Shin-Yi Chen halálával végződött: egy helikopter rotorja mindhármukat feldarabolta, Morrow-t és Le-t lefejezte.
Több tényező is hozzájárult a tragédiához, de az első és legfontosabb: Landis durván megsértette a kaliforniai gyermekmunkára vonatkozó törvényeket. A gyerekek nem dolgozhattak volna ilyen késői órákban, és nem mehettek volna ennyire közel a helikopterhez vagy robbanásokhoz. Landis és a producer, George Folsey Jr. figyelmen kívül hagyta ezeket az előírásokat. Közös ismerőseik gyermekeit kérték fel a szerepre, és készpénzzel fizettek nekik, hogy a nevük ne szerepeljen a fizetési listán.
Landis gyakran figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket a forgatáson – és nem csak a gyerekekkel kapcsolatban. Egy alkalommal elégedetlen volt az egyik jelenetben használt lövöldözéssel, ezért elrendelte, hogy éles lőszert használjanak a forgatáson. A baleset éjszakáján a tervek szerint a helikopter mögött robbantottak volna, ám a robbanás erősebbre sikeredett a vártnál, melynek hatására a helikopter előreborult, és a rotorja kettévágta a három színészt. Landist, Folsey-t és három másik vádlottat mégis felmentették az ellenük felhozott összes vádpont alól.
A Démonok között három karmolásnyoma
A Démonok között (The Conjuring) az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású horrorfilmje, de a főszereplő színésznő szerint a borzalmak folytatódtak a filmvásznon kívül is. Vera Farmiga, aki Lorraine Warren paranormális nyomozót alakítja, számos hátborzongató, paranormális eseményt tapasztalt a forgatáson kívül, miután elkezdett dolgozni az állítólag elátkozott filmeken.
A legelső megmagyarázhatatlan esemény még azelőtt történt, hogy az első film forgatása egyáltalán elkezdődött volna. Farmiga éppen Warrensék után kutatott egy James Wan rendezővel folytatott telefonbeszélgetést követően, amikor felnyitotta a laptopját, és három karomnyomot látott, a jobb felső saroktól a bal alsó sarokig. Hónapokkal később, amikor visszatért a forgatásról az otthonába, állítása szerint másnap úgy ébredt, hogy három karmolásnyomot formáló zúzódás volt a combján. „Nem volt nagyon fájdalmas – mondta a színésznő. – Olyan volt, mint más lila folt. Ez a három, nagyon jól kivehető, karomnyomnak tűnő nyom volt, amit hosszú körmök tudnak csinálni.”
Bár a Démonok között forgatása elég békésen és balesetmentesen zajlott, Farmiga élménye az első film kontextusát és az azt inspiráló Perron családot ért borzalmas eseményeket figyelembe véve mégis hátborzongató.