Horror az alsó tagozaton – engeded a gyerekednek nézni az ijesztő filmeket?

Amikor a másodikos gyerek úgy jön haza, hogy Pennywise-ról és a Wednesdayről beszél, miközben otthon tuti nem láthatta egyik szereplőt sem, akkor azért kicsit felszalad a szemöldökünk. Miért néznek a gyerekek horrort és milyen hatással van rájuk?

Kun Gabi

2023. Január 27.

Általános iskola alsó tagozatos gyerekek versenyeznek egymással, hogy ki látott már több horrort, és ki ismeri jobban az olyan ijesztő filmek, sorozatok főszereplőit, mint az Az vagy a Wednesday. Elég, ha csak pár gyerek látta ezeket a tartalmakat otthon ahhoz, hogy futótűzként terjedjen a gyerekek között, hogy ez menőség, ha ilyeneket nézhetnek, és máris vakarhatja a szülő a fejét otthon, hogy mivel tesz jobbat: ha tiltja a hét- nyolcéves gyereknek a horrort vagy ha beadja a derekát és együtt megnézi inkább vele.

Rémálom és Twin Peaks

Gyerekként az első horrorisztikus élményem a Terminátor film volt nagyjából hatéves koromban, amitől csak megijedtem, de nem okozott álmatlan éjszakákat. Alig voltam még felsős, amikor a Piranha című húsevő halas horrort néztük a bátyámmal, ami olyan hatással volt rám, hogy abban az évben egész nyáron messzire elkerültem a Balatont, pedig ott nyaraltunk két hónapig. Pár évvel később azonban, amikor a Twin Peaks és a Rémálom az Elm utcában ment a tévében, amikből elég volt pár jelenetet véletlenül megpillantani ahhoz, hogy utána 17 éves koromig kislámpával aludjak.

Tudom, hogy ezek közül csupán Freddy Krueger és a Piranha számítanak horrornak, a másik kettő messze áll tőle, csak az én gyermeki agyam reagált úgy, hogy berezelt és traumatizálódott tőlük. Talán ezért is ütött szíven, amikor a saját másodikos gyerekem jött haza úgy az iskolából, hogy megnézheti-e a Wednesday sorozatot, mert mindenki erről beszél, és nem akar kimaradni. Egyrészt átérzem és megértem a kérését, gyerekként a közösségi élményből kimaradni nagyon fájdalmas, másrészt nem tudom, hogy mennyire ártanék neki, ha nézhetné a helyenként még nekem is ijesztő sorozatot. A választ keresve első körben a kollégáimat kérdeztem meg, hogy nekik milyen emlékeik vannak a saját gyerekkori horrorélményeikről, a válaszok pedig megnyugtattak, mert nem vagyok egyedül a félelmeimmel, de közben megismerhettem egy másik, sokkal lazább álláspontot is a horrorokkal kapcsolatban.

Freddy Krueger kesztyűje a Rémálom az Elm utcában-filmekből egy Los Angeles-i aukción, 1993 (Fotó: Bill Nation/Sygma via Getty Images)

Akik nem féltek

A körkérdésre, miszerint a gyerekkorukban látott horrorfilmeknek milyen hatását érezték magukon, a kollégák közül mindössze négyen válaszoltak úgy, nem volt rájuk rossz hatással, nem rettegtek a paplan alá bújva éjjelente attól, hogy horrort láttak hatévesen. Tócsa hétéves kora körül látta a Rémálom az Elm utcában című horrorfilmet, persze a szülők tudta nélkül, azokon a délutánokon horrorozott, amikor egyedül volt otthon iskola után. „Azóta is a horror a kedvenc műfajom. És ezt csöppet sem bánom.

A horror sokkal kevésbé félelmetes a valóságnál, és ha elmagyarázzuk a gyerekeknek, hogy az egész csak egy nagy, jópofa, ijesztgetős játék, akkor nem hiszek abban, hogy károkat okozna.

Persze más egy sima szórakoztató slasher vagy egy igazán mély, drámai, pszichológiai horror: utóbbit valószínűleg nem is élvezné és nem is értené egy gyerek, de szerintem az egyszerű ijesztgetős filmek tök ártalmatlanok.” Ádám is hasonló élményekről számolt be, gyerekként nem érezte, hogy megrázta volna lelkileg az, hogy a Sátánfajzatot megnézte titokban, felnőtt fejjel sokkal inkább megviseli egy-egy durva horror.

Andi azért egy fokkal jobban félt, amikor a Sikoly című horrort nézte meg 10 éves korában, de alapvetően kellemes élmény maradt benne ez a mozi: „Két idősebb nővérem van, és nem akartam kimaradni a szórakozásukból, és bár ijesztő volt, valahogy mégis élveztem, hogy ilyet nézhetek, ettől nagylánynak éreztem magam, és a cselekmény is vitt magával, hozzáteszem, hogy a kritikus részeknél eltakartam a szemem. De ez családi matiné volt, emberek vettek körül, fényes nappal néztük, még a nap is sütött, szóval az adrenalin körülbelül abban a másfél órában volt velem, aztán minden ment tovább a szokásos kerékvágásban.

Nekem amúgy nem a vizuális része, hanem a hanghatás volt mindig félelmetesebb, vagy pont hogy a sejtelmes csend.

Amitől nagyon féltem mindig, az az X-akták zenéje volt, és a Deltáé, a hideg futkos a hátamon most is, ha a Delta főcímét meghallom.”

GIF

Adél gyerekkorának része volt az, hogy olykor horrorfilm is ment a tévében, a szülők nem tiltották tőle, ő pedig úgy kezelte ezeket a történeteket, mint nagyon félelmetes meséket. „A Kedvencek temetője, a Légy, a Kujo, a Gyerekjáték és az Elm utca első része volt legtöbbször műsoron. Ezeket rengetegszer láttam, azt, ahogy Freddy Krueger hívogatja Nancyt, kiválóan tudom utánozni a mai napig – a férjem nagy örömére. Később előfordult, hogy moziba is beültem horrorfilmre, de a The Blair Witch Projectnél aztán elengedtem ezt a dolgot. Ma már nem nagyon izgat a műfaj, jobban szeretem a dráma-krimi-thriller vonalat.”

Akik traumatizálódtak

A válaszadók közül heten azonban úgy nyilatkoztak, hogy úgy érzik, traumatizálta őket a horrorisztikus élmény. Anettet szülei nem engedték horrort nézni, ám a szobájából rálátott a tévére, amit – mint minden gyerek – ki is használt, így kerültek a szeme elé az olyan alkotások, mint például az X-akták, aminek voltak horrorisztikus részei. „9-10 évesen rá voltam kattanva az X-aktákra, mert mindenki arról beszélt a suliban és nem akartam kimaradni. Nagyon féltem, hogy jönnek az ufók, és elvisznek engem is, mint Mulder húgát. Éjjelente nem aludtam, a takaró alatt kuporogtam teljes pánikban, és hallgatóztam, hogy jönnek-mennek az utcán, láttam fényeket is, és azt hittem, leszálltak az ufók és értem jönnek.”

Az X-akták egyébként nemcsak Anettnél találtak be gyerekként, Eszter is azt mesélte, hogy meggyűlt a baja a sorozattal nyolcéves kora körül: „A szüleim sokat tipródtak azon, vajon az X-aktákat nézhetem-e, és mivel komolytalan ufós sorozatnak tűnt, hagyták, hogy megnézzem.

Csakhogy az első vagy a második rész az emberek májával táplálkozó, mindenhova beférő Gumiember volt, ami tényleg rettenetes hatással volt rám és ahogy hallom, a korosztályomra is. Sokáig féltem, hogy a mi vécénkben is ott lakik.

Vivit annyira megviselte, hogy gyerekként látta a Kaptár első részét, hogy még pszichológushoz is elvitték a szülei miatta: „Velem 10 évesen megnézette a szomszéd gyerek a Kaptár első részét, kb. fél óránál mondtam, hogy akkor ezt köszi, tovább nem nézem, viszont ez pont elég volt arra, hogy fél évig nem tudtam aludni, apáék szobájába könyörögtem be magam folyton, de nyilván ez se mehetett az idők végezetéig. Végül elvittek pszichológushoz, ahol le kellett mennem alfába (ez akkor sem ment és a mai napig nem változott), szóval szerintem nem a pszichológus segített, hanem idővel túlléptem rajta. Onnantól évekig nem néztem horrort, de maradjunk annyiban, most sem vagyok nyugodt egy horrorfilm közben.”

A Nyolcadik utas: a Halál, 1979 (Fotó: Brandywine Productions / Collection ChristopheL via AFP)

Verust A nyolcadik utas: a Halál című film készítette ki 10 éves korában annyira, hogy teljesen azóta sem tudott megszabadulni a félelemtől: „Durván végigszorongtam az egészet, de persze szólni nem mertem, mert milyen az már. Az eredmény rövid távon: ezután néhány hónapig vajazókést dugtam a gatyám övébe, ha egyedül kellett este levinnem a kutyát.

Hosszútávon: az alien figura (és az előle menekülés) visszatérő eleme lett azoknak a rémálmoknak, amik főleg stresszes, szorongós időszakban gyötörnek.

Szerintem mondhatjuk, hogy nem igazán voltam érett a filmre, de ez nem annyira a koromból fakadt. Öcsém, aki 15 hónappal fiatalabb nálam, imádta, semmi parája nem volt utána.”

Miért akarunk horrort nézni?

A harvardi kutatók szerint több okból is szerethetjük a horrort. Egy horrorfilm egyszerre stimulálhat minket negatívan (félelem vagy szorongás) vagy pozitívan (izgalom vagy öröm). A rémület adrenalin felszabadulását válthatja ki, ami felfokozott érzéseket, akár örömöt is eredményezhet. A másik ok, hogy a horroron keresztül szokatlan élményekhez juthatunk. Az apokalipszis horrorfilmek például lehetővé teszik számunkra, hogy alternatív valóságokat éljünk át – a zombijárványoktól az ufók fertőzéséig. Illetve az is a horror mellett szól, hogy segíthet biztonságosan kielégíteni kíváncsiságunkat az emberi psziché sötét oldalával kapcsolatban – elvégre a való életben nem biztos, hogy lehetőségünk lesz megismerkedni egy Hannibal Lecterrel.

Árt a gyereknek a horror?

Dr. Mike Brooks pszichológus, a Tech Generation: Raising Balanced Kids in a Hyper-Connected World című könyv szerzője igyekezett válaszolni egy elemzésében arra a kérdésre, hogy mennyire lehet ártalmas, ha a gyerek lát ijesztő filmeket, ám egyértelmű választ ő sem tud adni. Az extrém helyzeteket a vizsgálaton kívül helyezve (amikor mondjuk a négyéves 12 órán keresztül néz hentelős horrort), a szakember azon a véleményen van, hogy nem igazán árt a gyereknek az ijesztő tartalom, de mindenképpen a gyerek személyiségétől függ, hogy mennyire érinti mélyen egy horrorisztikus jelenet.

A szakember természetesen nem azt javasolja, hogy ültessük le a gyerekeket Rémálom az Elm utcábant nézni, hanem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy nem kell pánikolni szülőként, ha esetleg ijesztő rész is van a mesében, vagy horrorisztikus feje van a főgonosznak, mint a Harry Potter filmekben.

A döntés, hogy mit engedünk a gyereknek nézni, teljesen attól kell függjön, hogy a gyerek egyénileg mit bír el. Ha tudjuk, hogy félős és már eleve problémái vannak az elalvással a sötétben, és még a libbenő függönytől is megijed a szobájában, akkor tartsuk távol az olyan tartalmaktól, amik még rápakolhatnának a félelmeire. De azt is érdemes figyelembe venni, hogy egy tanulmány szerint az ijesztő tapasztalat – mint például a halloweeni horrorisztikus jelmez – segít a rugalmasságot fejleszteni a gyerekekben, mert így gyakorolhatják a félelmet, majd a félelemből való felépülést. Egy ijesztő film megnézése pedig csak egy másik lehetőség arra, hogy viszonylag ellenőrzött környezetben érezzék a félelmet, és eligazodjanak ezen az érzésen.

Sikoly állarcos fiatalok egy Halloween-i parádén, Bogotában (Fotó: Juancho Torres/Anadolu Agency via Getty Images)

Sikoly-álarcos fiatalok egy halloweeni parádén, Bogotában (Fotó: Juancho Torres/Anadolu Agency via Getty Images)

„Emellett lehetővé teszi számunkra, hogy gyakoroljuk az empátiát és a perspektívakeresést – mondta a tanulmány szerzője. – Amikor a gyerekek tanúi annak, hogy a kitalált szereplők hogyan birkóznak meg a félelmetes helyzetekkel, megtanulhatják, hogyan alakítsák ki a saját túlélési attitűdjüket. A rugalmasság fejlődésének része, hogy képesek legyenek felismerni a pozitívumokat, és azonosítani a megküzdési stratégiákat.”

Ne terheld túl a gyereket!

A horrorfilmeket, ijesztő tartalmakat tehát nem feltétlenül kell kiirtani a tévéből és megtiltani a gyereknek, de minden ilyen döntésnél az első szempont a gyerek lelki felkészültsége legyen. Bár nincs egy meghatározott életkor, amikortól kezdve már nézhet ijesztő filmet a gyerek, a szakemberek azt javasolják, hogy a nagyon kicsi gyerekeknek ne mutassunk horrorisztikus tartalmakat, mert náluk ezek akár hosszú távú szorongást is okozhatnak. A gyerekek négyéves koruk körül kezdik megtanulni, hogyan tudják kezelni a gyermekkorban természetesen kialakuló félelmeiket, és ha erre még ijesztő filmeket is kapnak, az megterhelő lehet.

Ha ezt figyelembe vesszük, akkor tehát az iskolakezdés előtt nem igazán jó ötlet horrort mutatni a gyereknek, utána is csak úgy, hogy felmérjük a döntés előtt a gyerek személyiségét és érdeklődési körét. Vannak olyan természetű gyerekek, akik zsigerből tudják, hogy amit látnak a képernyőn, az nem valódi és tárgyilagosabban képesek kezelni a filmeket, míg mások érzékenyebbek és hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy szét tudják választani a valóságot és a filmet.

Szülőként az a feladatunk, hogy ismerjük fel, mit talál ijesztőnek a saját gyerekünk – egy macskákról szóló film is lehet cuki vagy rémisztő, attól függően, hogy ki nézi.

A szakember gyakorlati tanácsa arra az esetre, ha az iskolás gyerek nyúz minket, hogy hadd nézze meg az aktuálisan menő horrorisztikus tartalmat – mint a Stranger Things vagy a Wednesday –, hogy először mindenképp nézzük meg a gyerek nélkül a kérdéses filmet/sorozatot, hogy legyen fogalmunk róla, hogy miről döntünk. Ha ezek után engedjük a filmet a gyereknek, akkor érdemes vele együtt nézni, és lehetőleg nappalra időzítsük a tévézést, mert azzal is csökkenthetjük a félelemfaktort. Fontos javaslat az is, hogy a filmnézés közben osszuk meg a gyerekkel a saját érzéseinket, például, ha megijeszt egy jelenet, akkor ezt mondjuk el neki a megoldási stratégiánkkal együtt. Ha eltakarjuk a szemünket egy-egy jelenet alatt, akkor a gyerekek azt látják, hogy a felnőttek is félnek a filmek alatt – és ez rendben van. És minden horrorisztikus esetben tudatni kell a gyerekkel, hogy bármikor elhagyhatja a szobát vagy kikapcsoljuk a filmet, ha azt szeretné, mert a horror nem lehet kötelező, maximum egy lehetőség, amiből akár még tanulhat is a gyerek.