nlc.hu
Szabadidő
Titanicot énekelt Nagy Ő Bettina

Végtelenül kellemetlen helyzet a Nagy Ő-ben! Titanicot énekelt Bettina Jákobnak

Amikor azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, akkor jön egy nő, aki egy "ladikon" hánykolódva, a Titanicot kezdi dalolni a TV2-ben.
Nagy Ő Bettina és Zoltán hajókázik

Vannak azok a tévéműsorok, amik a világ legkínosabb szituációit tartalmazzák, amitől aztán kellemetlenül érzi magát a néző, meg (talán) a szereplők is. Na, ilyen a Nagy Ő is.  Ez az a verseny, amiben menyasszonynak öltözve, magukat pucér pasikkal cipeltetve, esetleg bugyi nélkül érkeznek a hölgyek azért, hogy meghódítsák körmös, vagyis Jákob Zoltán szívét.  “A Nagy Ő egyetlen adása évekkel vetette vissza a feminizmus eredményeit”– írta néhány napja kollégánk, aki megnézte az ötödik Nagy Ő első részét.

Csak remélni tudjuk, hogy az emberek egy szerep kedvéért hozzák magukat ennyire kínos helyzetbe, nem pedig azért, mert tényleg úgy gondolják, hogy ezzel bárkinek meg lehet nyerni a szívét. 

Mert mégis mi vesz rá arra idegen nőket, hogy kifejezetten pocsék időben, egy “csónakban” fagyoskodva, produkálják magukat a férfi előtt, akit 2-3 napja még nem is ismertek?  Teszik ezt úgy, hogy bárki nézheti őket, akinek tévé előfizetése van.

A Bettina nevű hölgy például elvonszolta a többi lánytól Mr.Körömgurut, hogy a hánykolódó hajón elénekelje neki a Titanic betétdalát. Igen. Jól olvastad. A reakció kínos csend és kellemetlen pillantások. Nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy egyébként bárkitől ezt várná el a Nagy Ő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top