Weisz Fanni vásárolt egy óriási családi házat, amit olyan kacsalábon forgó palotává alakít át, hogy az egész családnak saját, fürdőszobával és hálóval ellátott lakrésze legyen. A cél, hogy a testvére, az édesanyja és a nagyszülei is kényelmesen elférjenek benne.
Utóbbi különösen fontos Fanni számára. Mint mondta, „a mama és a papa kislányként sokszor vigyáztak rám-ránk, babáztak velünk. Óvtak, féltettek bennünket. Most eljött az idő, hogy mi vigyázzunk rájuk. Jó lenne, ha újra a közelünkben lennének, és még sok mindent szeretnénk megtanulni tőlük. Ők sem lesznek fiatalabbak, mindketten elmúltak hetvenévesek. Most még fittek, fiatalosak, de ha szükségük lesz segítségre, mi szeretnénk a támaszuk lenni!”
Úgyogy most éppen nagy házfelújításokban van. A modell tervei szerint ugyanis még idén birtokba veheti a család az új otthonukat: „Karácsonyig mindannyian beköltözünk!” A határidő szűkös, de Fanniék jól haladnak. Legalábbis a modell legutóbbi Instagram posztja tanúbizonysága szerint. Ezt a leendő nappalijából pózolva osztotta meg, ami már most látványos átalakuláson esett át. „Most kész a padlófűtés meg beton is, aztán lassan felteszik a csempét, aztán lépcső..” – írta.
„Tudom, tudom, türelmetlen vagyok.. és jaj nagyon izgatott vagyok” – lelkendezett a modell, aki a félkész nappalijából egy sztorit is megosztott az Instagramon. Ezt a képet ide kattintva érheted el.