nlc.hu
Életmód
Ez történik a testeddel, ha egészségtelenül eszel

Hiába a sok edzés, ez történik a szervezetünkkel, ha egészségtelenül eszünk

Gyakran megeshet, hogy azért mondunk igent egy nasira, mert meggyőzzük saját magunkat, hogy elmegyünk utána edzeni. Az igazság az, hogy az egészségtelen étkezés negatív hatásait sokszor még az edzés sem tudja visszafordítani.

Sokunkban megfordulhat egy számunkra fontosabb esemény kapcsán, legyen szó akár szülinapról, céges rendezvényről vagy netalán esküvőről, hogy arra a bizonyos napra az alakunkból a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni. Régebben én is beleestem abba a hibába, hogy a cél elérésének érdekében gyorsan a konditerem felé vettem az irányt, vagy futottam néhány kilométert, mellette viszont borzasztóan és rendszertelenül étkeztem. Ha „véletlen” a kezembe akadt egy csoki, néhány perc habozás után úgy döntöttem, hogy végül is miért ne ehetném meg, hiszen majd lemozgom. A baj csak az, hogy a szervezetünk nem így működik, hiszen mit ér a rendszeres testmozgás, ha nem táplálkozunk helyesen. A szakértők szerint nem számít, hogy hosszabb ideig vagy nagyobb intenzitással végezzük-e az edzést, mivel a rossz étrend hatásait még ez sem tudja teljesen visszafordítani. 

Ezért veszélyes a zsigeri zsír

A zsigeri vagy más néven viscerális zsír a hasüregben lévő belső szerveinket körülvevő zsírszövet, éppen ezért kevésbé észrevehető. Abban az esetben, ha rendszeresen járunk edzőterembe, előfordulhat ugyan, hogy a bőr alatti zsírt nagy mértékben csökkenteni tudjuk, és habár vékonyak leszünk, az egészségtelen étkezés hatására a zsigeri zsír továbbra is csak halmozódik.

A belső szerveket körülvevő zsírszövet

A zsír körülveszi a belső szerveket a hasüregben (Fotó: Getty Images)

Minél több zsírt raktározunk a belső szerveink között, annál súlyosabb következményei lehetnek. A magas cukor-, só-, illetve szénhidráttartalmú élelmiszerek fogyasztása miatt a szerveink között felhalmozott zsírréteg az artériák megkeményedését, illetve szűkületét okozhatja, vagyis érelmeszesedést.

Nagyobb az esély, hogy kialakulnak szív- és érrendszeri betegségek, agyvérzés, cukorbetegség, magas vérnyomás, vagy adott esetben daganatos betegségek. 

A kutatók megállapították, hogy azok, akik ugyan rendszeresen mozogtak, de összevissza étkeztek, azoknál jóval magasabb volt a halálozás kockázata, mint azoknál, akik a mozgást egészséges és tudatos táplálkozással kötötték össze. 

A mentális egészségünkre is negatív hatással lehet 

Talán elsőre nem is gondolnánk, de az étkezésünk nemcsak a testi, hanem a lelki, illetve mentális egészségünkre is hatással van. A szervezetünket úgy kell elképzelni, mint egy drága autót, amely állandó üzemanyag-ellátásra szorul.

Az autóhoz hasonlóan az agyunk is akkor működik a legjobban, ha prémiumminőségű üzemanyagot kap. Jelen esetben ez a sok vitamint, ásványi anyagot és antioxidánst tartalmazó ételeket jelenti.

 

Mindez táplálja az agyat és csökkenti a stresszt is. Sajnos a drága autóhoz hasonlóan, az agyunk is „roncsolódhat”, ha rossz minőségű tápanyagot viszünk be a szervezetünkbe. Ide tartoznak a különböző finomított, illetve feldolgozott ételek. 

A sok cukrot tartalmazó étrend például kifejezetten káros lehet az agyunkra, hiszen mindamellett, hogy rontják a szervezet inzulinszabályozását, táptalajt adnak a gyulladásoknak, illetve az oxidatív stressznek is. Már több kutatás is összefüggésbe hozta a károsodott agyműködést a cukor fogyasztásával, de persze nem csak ez az egyetlen negatív hatása. Az instabil vércukorszint ingerlékenységhez, hangulatingadozáshoz, szorongáshoz, illetve depresszióhoz is vezethet. A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünket, hanem az érzelmi állapotunkat is képes stabilizálni.

Hiába szeretnénk edzeni, ha a szervezetünk kifogy az üzemanyagból

A különböző feldolgozott élelmiszerek alig, vagy szinte egyáltalán nem tartalmaznak tápanyagot. A vitaminok, fehérjék, illetve rostok hiánya az edzés minőségére, illetve a produktivitásra is hatással van. 

Kiporciózott ebéd

Hiába a sok edzés, ha nem táplálkozunk megfelelően (Fotó: Unplash)

„Azok az emberek, akiknek nincs tápláló étrendjük, általában mindig éhesek maradnak, rosszkedvűek lesznek és a motivációjukat is elvesztik az edzéssel kapcsolatban” – meséli Grace Derocha táplálkozási szakértő a CNN-nek. 

Hozzátette azt is, miszerint a rossz minőségű ételek megnehezítik az izomtömeg felépítését és a regenerációt egy megerőltetőbb edzés után.

Via: 1, 2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top