nlc.hu
Aktuális
Drogozhatott, mielőtt meghalt az autós

Drogozhatott a rendőri intézkedés közben meghalt autós

Még vizsgálják, hogy a rendőrök helyesen jártak-e el igazoltatás közben.

Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben igazoltatták a Pest Vármegyei Gödnél – számolt be a Tények. A sofőrt a dunakeszi rendőrök állították meg, mivel – helyismeret alapján – felismerték és ezért igazolták. Tudták, hogy korábban eltiltották a vezetéstől, ezért állították meg. A férfi ekkor megpróbált elhajtani. Később a kocsiból sem akart kiszállni, majd rátámadt a rendőrökre, akik megbilincselték és a szolgálati autóba ültették. A kocsija átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak.

A feldúlt férfi  később elhallgatott a rendőrségi autóban, mert elvesztette az eszméletét. Mivel semmire nem reagált,a  rendőrök megpróbálták újraéleszteni és értesítették a mentőket is. Ők emelt szinten folytatták a beavatkozást, hosszan küzdöttek a férfi életéért, de már nem tudták megmenteni az életét.

Az ügyben most vizsgálat indult. A haláleset körülményeit a Pest vármegyei Rendőrfőkapitányság közigazgatási eljárás keretében – szakértők bevonásával – vizsgálja. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást.

Egy, a Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint a vizsgálatok eredménye leginkább az orvosszakértők véleményétől függ majd.

Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki igazoltatás rosszul lett. Egy éve Balatonalmádiban egy 55 éves férfit fogtak el a rendőrök, mert elütött egy kocogó nőt, majd elhajtott. A férfi összeesett, amikor elkapták. Hiába küzdöttek érte, a helyszínen meghalt; feltehetően infarktus miatt.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top