nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabit kritizálták a Kanapéhuszárok

„Ez a legnagyobb produkciója, amikor sírva fakad” – ezt gondolják az emberek Tóth Gabiról

Ezúttal sem finomkodtak a Kanapéhuszárok.

Tóth Gabi szinte állandóan támadások kereszttüzében van. Valamennyire talán most még érthető is, hiszen ő maga vallotta be, évekig hazudott a házasságát illetően, amit tökéletesnek mutatott, miközben sosem volt az. Az énekesnő nem csak a szennyest teregette ki, de alig pár héttel a válás bejelentése után, már a Sztárban Sztár leszek! színpadán csókolózott új kedvesével. 

Tóth Gabi

Fotó: Trenka Attila

Páraknak megadatott a lehetőség, hogy nyilvánosan fejtsék ki a véleményüket Tóth Gabiról a Kanapéhuszárokban. Korábban már véleményezték az öltözékét, ezúttal pedig a sírását elemezték ki. Míg egyikük szerint nem a meghatottság csalta elő a zsűritag könnyeit, addig egy másik kanapéhuszár Tóth Gabi legnagyobb produkciójának titulálta a sírást.

Nem tudták hova tenni Tóth Gabi könnyezését a Sztárban Sztár Leszek! legutóbbi adását látva a kanapéhuszárok. „De miért? Most sír vagy csak belenyúlt a szemébe? De mitől (sír)? – fejtegette a Lelkes család, míg Zsuzsi ettől kritikusabban fogalmazott. „Ez a legnagyobb produkciója, amikor sírva fakad” – tette hozzá a látottak után a kanapéhuszár. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top