nlc.hu
Sztárok
5 sláger, ami 2024-ben lesz 20 éves

5 sláger, ami 2024-ben lesz 20 éves

Bármennyire hihetetlen is, de már két évtized telt el azóta, hogy ezek a dalok világszterte letarolták a slágerlistákat.
The Black Eyed Peas: Let's Get It Started

Maroon 5: This Love

Az amerikai Maroon 5  2004. január 12-én adta ki This Love című dalát, Songs About Jane című debütáló albumuk második kislemezeként. A banda énekese, Adam Levine egy interjúban elárulta: a dalt élete egyik legnehezebb időszakában írta, amikor az akkori barátnője szakított vele és elköltözött közös otthonukból. Ez volt 2004 harmadik legtöbbet játszott dala az MTV zenecsatornán, és nagyban hozzásegítette a zenekart, hogy megnyerjék a legjobb új előadónak járó MTV Video Music Awardot. 

Franz Ferdinand: Take Me Out

A Franz Ferdinand 2004. január 12-én jelentette meg Take Me Out című szerzeményét, mely a skót indie rock zenekar névadó stúdióalbumának második kislemeze volt. A dalt az Ellenség a kapuknál című film egyik harcjelenete ihlette, mely Alex Kapranos énekes-dalszerző számára, saját bevallása szerint nagyon jó metaforának tűnt azokra a romantikus helyzetekre, amelyekben néha találjuk magunkat. A szerzemény a brit kislemezlista harmadik helyéig jutott és hamadik lett az Egyesült Államokban a modern rock slágerlistán.

Alicia Keys: If I Ain’t Got You 

Alicia Keys 2004. február 14-én adta ki If I Ain’t Got You című szerzeményét, melynek megírására Aaliyah tragikus halála inspirálta, de reflektál a szeptember 11-i terrortámadásokra is. A szerzemény a negyedik helyre került az Egyesült Államok Billboard Hot 100-as listáján, illetve hat hétig vezette az R&B/Hip-Hop toplistát és két jelölést kapott a 47. Grammy-díjátadón, az év dala és a legjobb női R&B vokális előadása kategóriában, utóbbi díjat meg is nyerte. 

Black Eyed Peas: Let’s Get It Started

A Let’s Get It Started című dal az amerikai Black Eyed Peas harmadik stúdióalbumán, az Elephunk-on szereplő Let’s Get Retarded című dal átdolgozott verziója. Eredetileg csak a 2004-es NBA rájátszás promóciójára írták át, azonban az új verzió akkora siker lett, hogy a lemez negyedik és utolsó kislemezeként meg is jelentették június 1-jén. Az év lemeze, a legjobb rap dal, valamint a legjobb duó vagy csoportos rapelőadás kategóriákban jelölték Grammy-díjra, a harmadikat el is nyerte.

Green Day: American Idiot

A Green Day zenekar American Idiot című dala az azonos címet viselő albumuk első kislemezeként jelent meg 2004. augusztus 6-án. A szerzemény szókimondó, tiltakozó dal, mely azt állítja, hogy a tömegmédia paranoiát és idiotizmust alakított ki a nyilvánosság körében. A kritikusok által is elismert felvétel négy Grammy-jelöléshez segítette hozzá az együttest, mégpedig az év lemeze, a legjobb duó vagy csoportos rockelőadás, a legjobb rockdal és a legjobb klip kategóriákban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top