nlc.hu
Család
Válságban Feke Pálék kapcsolata

Válságban Feke Pál és 13 évvel fiatalabb párja kapcsolata

Eltűntek a közös képeik.

Válságba került Feke Pál és 13 évvel fiatalabb párja, Mészáros Nóra kapcsolata – írja a story.hu. A közösségi oldalaikról eltűnt szinte az össze közös kép. Már csak egy-egy fotót találni a 42 éves színész és a tévés oldalain, ám egyelőre nem tudni, hogy véletlenül hagyták kint, vagy van még remény a békülésre.

Feke Pál

Feke Pál és Mészáros Nóra még felhőtlenül boldogan – Fotó: Fotócentrál

A párost 2021 nyarán kapták először lencsevégre, 2 évvel azután, hogy Feke Pál és kislánya édesanyja, Gyenesei Leila 5 év házasság után úgy döntöttek, elválnak. A Hír TV híradósa és a színész 2 hét után költözött össze. „Új korszak kezdődött az életemben, és nagyon boldog vagyok. Nórival óriási találkozás a minék, a szerelem csak úgy jön, nem számít rá az ember”nyilatkozta akkor Feke Pál, és mostanáig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van közöttük.

Valóban válságba került a kapcsolatunk” – ismert el most a portálnak Mészáros Nóra. Elmondása szerint az elmúlt 3 évben volt sok örömük és boldogságuk, de nehézségeik is, de ő még bizakodik, hogy visszatalálnak egymáshoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top