nlc.hu
Horoszkóp
Csillagjegyek, akik kikészülnek a késéstől

Csillagjegyek, akik kikészülnek a késéstől

Ha felakarod valamivel bosszantani őket, akkor késs el a megbeszélt találkozóról.

Szűz

A Szűz nagyon precíz, mind a munkájában, mind a magánéletében. mindent rendszerezetten és pontosan tesz. Így nála kiemelten fontos, hogy másodpercre pontosan odaérjen a megbeszélt találkozóra. Viszont, ha a másik nem érkezik meg időben, akkor a Szűz rendszerében borul minden, a káoszt pedig utálja, összezavarja és ideges lesz tőle.

Csillagjegyek és a késés

(Fotó: Getty Images)

Vízöntő

A Vízöntőnek mindene a szabadság, és, hogyha a megbeszélt időpont ellenére várni kell valakire, ráadásul sokat, azt úgy éli meg, minthogyha korlátozva lenne a szabadsága, a másik semmibe venné azt. Ezt nagyon rosszul viseli, ráadásul a feladataiban sem úgy tud haladni, ahogy kell, ami még nagyobb feszültséget kelt benne.

Kos

A Kos folyamatos lendületben van, és nagyon zavarja, ha ezt megpróbálják megtörni, például azzal, hogy valakire várni kell, mert késik. Sokszor előfordulhat az is, hogy kijön a sodrából és meg sem várja a későt. Ha nagyon őszinték akarunk lenne, akkor erre a reakciójára nem lehetünk rá mérgesek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top