nlc.hu
Aktuális
Nagy Feró gondolatai

Nagy Ferónak ez a véleménye Orbán Viktorról

Azt is elmondta, szerinte kik a legjobb előadók Magyarországon.

Nagy Feró a Mandinernek adott interjút, melyben több téma is szóba került. Az egyik ilyen volt például a mai hazai zeneipar is. A cikk írója megkérdezte a Beatrice és az Ős-Bikini frontemberét, hogy szerinte ki ma a legjobb énekes Magyarországon, melyre az előadó a következőt felelte: „Ha a jegyeladásokat vesszük, akkor Isaura vagy, hogy hívják… De komolyra fordítva, a férfiaknál szerintem Horváth Charlie, a Holdról is megismerni, ha ő énekel, a nőknél pedig Rúzsa Magdi” – szögezte le Feró, aki Isaura helyett valószínűleg Azahriah-ra gondolt. A magyar történelem legnagyobb alakjait is felsorolta, akik elmondása alapján a következők. 

„Négyet mondok. Szent István, Mátyás király, Széchenyi István és Orbán Viktor” – jelentette ki Nagy Feró. A halál és az elmúlás kérdése is felmerült. „Ebben a korban elkerülhetetlen, bár még vagy harminc évig akarok élni. Majd a jó Isten eldönti. De ha én egyszer majd nem leszek, nem én, a világ lesz szegényebb” – mondta a lapnak az énekes.

Nagy Feró

Nagy Feró (Fotó: Vörös Szilárd)

Fia 13 év után nemrég kilépett a Beatrice-ből

Nagy Feró bevallotta, érzékenyen érinti, hogy a gyereke kiszáll, de valójában várta már, hogy megtörténjen. „Ez egy teljesen természetes folyamat része. Tudtam, hogy Hunor életében eljön majd a pillanat, amikor elkezdi keresni a saját útját és megpróbál a hozzá közelebb álló műfajokban alkotni valamit” – magyarázta a Borsnak a  77 éves énekes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top