Ujlaki Dénes még 79 évesen is hetente két-három alkalommal is színpadra lép. “Mert imádom csinálni” – indokolta a Blikknek a Jászai Mari-díjas színész, aki hosszú időn át küzdött a rákkal. Elmondása szerint évek óta tünetmentes, de azt sosem jelentheti ki, hogy teljesen meggyógyult.
“Megvívtam a magam harcait, egy olyan háborúban, amelyben nem győzhetek. Aki egyszer szembenézett a gyilkos kórral, és azt mondja: hahó emberek, meggyógyultam, az bizony hazudik. Mert ezek a rákos sejtek nem mennek el, nem múlnak el. (…) Évek óta tünetmentes vagyok, a rendszeres kontrollvizsgálatokon megdicsérnek az orvosok, én mosolyogva elköszönök olyankor, és élek tovább, ki tudja meddig” – fogalmazott a bulvárlapnak.
Bevallotta, nem fél a haláltól, de nem is gondol rá. “Persze a gyermekeim – a nagyfiam, a nagylányom, Gáspár a kicsi –, no meg a két gyönyörű unokám is azt akarják, hogy örökké éljek” – tette hozzá Ujlaki Dénes, aki 15 éve boldog házasságban él hatodik, 37 évvel fiatalabb feleségével, Judittal.