Sztárok

Továbbra is küzd a rákkal Ujlaki Dénes

Súlyos betegsége ellenére sem gondolkodik a visszavonuláson a 74 éves színész.

Két éve még tünetmentes volt Ujlaki Dénes, a Magyar Filmdíj hétvégi díjátadóján azonban kiderült: nem múlt el a betegség – írja a Bors. A Katona József Színház 74 éves művészénél 2015-ben diagnosztizáltak prosztatarákot, jelenleg továbbra is küzd a halálos kórral.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Dolgozom, de még mindig súlyos beteg vagyok. Próbálok belőle viccet csinálni, mit lehet tenni amúgy?” – nyilatkozta a bulvárlapnak Ujlaki Dénes, aki megerősítette, hogy továbbra is a korábbi rákos megbetegedésével küzd. Betegsége ellenére sem gondolkodik a visszavonuláson, a következő évadra is a Katona József Színházhoz szerződött, sőt új bemutatóra készül. „Nem szabad otthon maradni egyedül, aktívnak kell lenni. Lélekölő lenne, ha azt érezném, valamitől feleslegessé válok” – jelentette ki a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top