Mauglinak csúfolták, kiabáltak vele, és verbálisan bántalmaztak az óvónők egy ötéves, autizmussal élő kisfiút egy 3. kerületi óvodában, ami ráadásul SNI-s gyerekek befogadó intézménye a hírek szerint. Az óvónők viselkedése úgy derült ki, hogy az autista kisfiú, Áden édesanyja diktafont rakott a gyerek táskájába, és felvette, mi történik egy nap alatt a fiával az óvodában, ugyanis feltűnt neki, hogy Áden fél bemenni az oviba, és megváltozott a viselkedése.
A kevés is több a soknál
Az anya a hangfelvételt már végső elkeseredésében készítette, mert hiába próbálta jelezni az igazgatónak, hogy probléma van Áden csoportjában, nem érte el sem személyesen, sem telefonon. Egészen addig nem törődött azzal sem, hogy visszahívja az anyukát, amíg nem jutott tudomására a hangfelvétel és csak ezek után volt hajlandó cselekedni és kirúgni az óvónőket, akik a felvétel tanúsága szerint az autista kisgyerekkel ordítva, káromkodva, megalázóan beszéltek.
A diktafon 2,5 órát rögzített, ez idő alatt nem szóltak kedvesen az óvónők a gyerekhez, és az anya valószínűnek tartja, hogy fiát bezárták valahova, ugyanis a felvétel egy pontján nagyon hangosan ordít és azt kiabálja, hogy ne. Áden új oviba kerül, a két óvónőt pedig kirúgták – sokakban felmerült a kérdés, hogy az igazgató felelősségével miért nem foglalkoznak? –, de azért ez az eset elég ijesztő minden szülő számára, hiszen azzal a tudattal adja be az intézményekbe a gyerekeiket a szülők, hogy ott biztonságban lesznek és megfelelő szakmai kezekben vannak. Ez valószínűleg így is van rengeteg oviban, suliban, de bőven sok az is, ha száz óvónőből kettő bánik embertelenül és megalázóan a gyerekekkel ahhoz, hogy sérült gyereklelkeket hagyjanak maguk után.
Képünk illusztráció (Fotó: Patrick Pleul/picture alliance via Getty Images)
Jogos a felháborodás
Az nlc kommentelői között is végigsöpört a hírre a felháborodás, egyáltalán nem alaptalanul. A hangfelvételt hallgatva minden jóérzésű embernek felforr a vér az ereiben, nincs olyan helyzet, ami ezt a hangnemet megengedhetővé tenné egy ovis gyerekkel szemben, főleg, ha egy olyan speciális gyerekről van szó, mint jelen esetben az autista kisfiú. A kommentekben sok igazságot megfogalmaztak az olvasóink:
A fejlesztőpedagógus egy külön szakma, nem mindenki alkalmas rá. Itt nem volt szakértelem, sem emberség. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele. Ez mondjuk nem menti fel őket.
„Bölcsődei pedagógus vagyok, szavakat nem találok erre a viselkedésre. Igaz, hogy egyre több speciális igényű gyermek van és tény, hogy kevés a szakember, de könyörgöm, ehhez nem kell spéci tudomány, pláne egy óvónőnek, aki nem kevés gyermekpszichológiát, gyermeklélektant tanult, hogy tudja mit okoz ezzel egy gyereknek, pláne egy autista gyermeknek! A mi dolgunk pontosan az, hogy segítsük ezeket a gyerekeket és családokat, hogy az a gyerek biztonságban érezze magát, minden módon fejlesszük, ahogy csak tudjuk, és a legfontosabb, hogy szeretetet adjunk neki, védjük és támogassuk, nem pedig megalázzuk, megfélemlítsük.”
„Az az alap, hogy azonnal megszűnt a munkaviszonyuk. El kell őket tiltani minden humán foglalkozástól. Remélem, nincs gyerekük, mert ezek otthon se jobbak. Szerencséjük, hogy anyuka ilyen nyugodt temperamentum. Lehet, hogy más nem így intézte volna a dolgot.”
„Ez a hozzáállás valami XIX. századi lelencházi nevelőket idéz. Az érem másik fele, hogy jóformán nincsenek megfelelő intézmények speciális nevelési igényű gyermekek részére, és emiatt minden szereplő szenved. Amikor nem gyógy- vagy fejlesztőpedagógusok foglalkoznak velük, ez az eredménye.”
„Alig van speciális intézmény. Aki vidéken él, hogy menjen egy négyéves gyermekkel 20 km-t úgy, hogy buszközlekedés egy órában egyszer van? Anyagilag is… inkább ki se térjünk rá.”
„Az egész túlmutat azon, hogy két alkalmatlan pedagógust kirúgtak. Az a kérdés, hogy mi a megoldás? Hova vigye a szülő a problémás gyermekét, ahol nem éri atrocitás?“
Egyre több autista gyerek van?
Az autizmus spektrumzavar diagnózissal élő gyerekek (19 év alattiak) száma az elmúlt 11 év alatt csaknem megtriplázódott – derül ki a KSH statisztikájából. Ez azonban még nem azt jelenti, hogy tényleg ennyivel több autista gyerek lenne, mint régebben, a szakemberek szerint csupán arról van szó, hogy egyre több esetet fel tudnak már ismerni a mai eszközök segítségével. „Egy tünet az nem tünet. Itt olyan mintázatokat keresünk, amik gyakorlatilag kisgyermekkortól a felnövekvés minden időpillanatában valamilyen formában megjelennek és utalnak arra, hogy itt tartósan van valami összeillési nehézség, fejlődési sajátosság” – mondta el az RTL Híradónak dr. Turi Annamária pszichiáter.
Az autista – és egyéb SNI-s – gyerekek szülőinek pedig már évek óta olvashatjuk, hallhatjuk a panaszait, hogy milyen nehéz eljutni akár csak a diagnózisig, nemhogy még megfelelő fejlesztést is találni az állami ellátásban, ahova beférne a gyerek. Hónapok, de akár évek is eltelhetnek, mire egy autista gyerek fejlesztéshez jut, márpedig egyáltalán nem mindegy ebben a korban (sem), hogy négyévesen vagy hatévesen kap segítséget a gyerek.
Mára pedig odáig jutottunk, hogy sokszor már az sem elég, ha van pénze a szülőnek, mert a magánszektorban is telítettek a helyek és kevés a szakember.
„Az állami rendszer az olyan, hogy hetek, akár hónapok is eltelhetnek, amíg az óvoda jelzésére a gyerek bekerül a kerületi szakszolgálathoz, majd hónapok is eltelhetnek, míg a megyei bizottsághoz bekerül a gyerek. Tehát hónapok telnek el úgy, hogy nincsen fejlesztés” – nyilatkozta az RTL Híradónak egy anya, aki rengeteg pénzt költ el arra, hogy gyógypedagógus, logopédus, pszichológus segítse autista lánya fejlődését.
Képünk illusztráció (Fotó: Robert Nemeti/Anadolu Agency via Getty Images)
Elavult az óvónőképzés
Sütőné Daragó Edina gyógypedagógus a saját tapasztalatai alapján egyetért azzal, hogy nem arról lehet szó, hogy több az autista gyerek, mint régebben, hanem egyrészt jobb a diagnosztika, másrészt pedig gyakrabban rárakják a gyerekekre a kódot, ha tüneteket találnak. A szakember szerint nagy probléma, hogy az óvodapedagógus képzés elavult, és nem készíti fel az SNI-s gyerekekre az óvónőket, miközben már lassan minden óvoda integráló, azaz mindenféle típusú gyereket fogad – köztük autistákat is.
Az óvónőknek nem nagyon van eszköztáruk arra, hogy mit csináljanak az autista gyerekekkel. Szerintem az lehetne erre egy megoldás, hogy az az óvoda, ami autistákat integrál, biztosítana eszköztárbővítést, továbbképzést ebben a témakörben az óvónők számára
– mondta a gyógypedagógus az nlc-nek. De mindez természetesen nem jelent felmentést a szóban forgó két óvónő tettére, Edina szerint egy alapfokú érzékenység elvárható mindenkitől, hogy azért azzal a gyerekkel (sem), aki nem beszél, és láthatólag fejlődésben eltér, ne legyünk bunkók, vagy próbáljuk megérteni – és itt muszáj kitérni arra, hogy ehhez nagy szükség lenne arra a pszichológiai alkalmassági vizsgára, ami nagyon hiányzik a pedagógusok felvételi eljárásában. Persze tudjuk, hogy ez nagyjából lehetetlen vágyálom, hiszen annyira kevés a pedagógus, hogy így is lasszóval kell vadászni őket a mostoha munkakörülmények és fizetés miatt, nemhogy még tovább szűrjék őket pszichológiai alkalmassági vizsgával is.
Edina felhívja arra is a figyelmet, hogy ebben a kérdéses esetben sem „csak” az autista kisfiú sérült: „Vajon ebben az óvodában a többi gyerekben milyen normát alakított ki ez a két óvodapedagógus?
Az volt a csoportban a normális, hogy azt a gyereket, aki mondjuk nem tud kapcsolódni, vagy aki más, azt bántjuk.
Itt nemcsak ez az autista kisfiú sérült, hanem az egész csoport, az elfogadás, az érzékenyítés, a tolerancia terén. Az a gyerek, aki szintén érezte, hogy valamiben más, abban milyen szorongás lehetett, hogy nehogy vele is úgy beszéljenek az óvónők?”
Az alapvető emberségen túl pedig szakmailag is elvárható lenne egy óvónőtől, hogy ne hozza a gyerekeket olyan helyzetbe, mint amilyenbe akár Áden, akár a csoport többi gyereke került. Ahogy az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának tantervi tájékoztatójában is olvashatjuk, az „elsajátítandó szakmai kompetenciák” pontban:
„Az óvodapedagógus attitűdje: Elkötelezett a 3-7 éves gyermek és a gyermekcsoport tapasztalatainak, ismereteinek rendszerezését és bővítését elősegítő stratégiák, módszerek, tevékenységek megválasztása és a támogató környezet kialakítása iránt. Elkötelezett a 3-7 éves gyerekek teljes körű egészségfejlesztése iránt.
Személyiségét előítélet-mentesség, tolerancia, szociális érzékenység, segítő attitűd jellemzi, inkluzív és multikulturális szemlélettel rendelkezik, törekszik a kulturális önazonosság megőrzésének, ápolásának elősegítésére és a gyermekközösségbe történő beilleszkedés támogatására.
Elfogadja, hogy az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, az óvodai nevelésben alkalmazott pedagógiai hatásoknak a gyermek személyiségéhez kell igazodniuk.”
Mindezt nyugodt szívvel számon kérhetjük az óvónőkön, és ha ezt a minimális szakmai kompetenciát sem tudják elsajátítani, akkor valóban nincs helyük a pedagógusok között.
