nlc.hu
Sztárok
Ő ül be Vadon János helyére a Rádió1-en

Végre kiderült: ő ül be Vadon János helyére Balázsékhoz

Hosszú hetek után megtudtuk, kit választottak a hallgatók.

Sebestyén Balázsnak és Rákóczi Ferinek hetek óta szinte mindennap feltűnik a neve a különböző hírportálokon. Nem is csoda, hiszen mindenkit érdekel, hogy ki ül be a 15 év után távozó Vadon János helyére. A rádiós a hírt még decemberben jelentette be, ám a csapat csak január 8-án kezdte el a 2024-es évet, így bele kellett húzniuk a társkeresésbe. Többen is beültek azóta a helyére, köztük énekesek, műsorvezetők, de volt szakács és standupos is. Február 5-én elindult egy szavazás, ahol 8 jelölt közül lehetett választani. 260 ezer szavazatnál álltak meg csütörtök este. Viccesen először megjelent Fekete Pákó, majd Alekosz, ám ők csak humorforrásként. 

Balázsék

Balázsék (Fotó: Balázsék Facebook-oldal)

A beszélgetés során kiderült, hogy Sebestyén Balázsnak és Rákóczi Ferinek is ő volt a nyerő. 

A voksok alapján a harmadik műsorvezető a humorista

Ráskó Eszter

A bejelentést élőben is lehetett nézni a rádió közösségi oldalán: 

Balázs és Feri a műsorban elmondta, hogy már régóta szerettek volna egy női irányt behozni, hiszen évek óta három férfi beszélget együtt reggel. A női jelöltek közül egyébként a Rádió1 szerkesztője, Juli, és Ráskó Eszter végzett az első helyen. Amikor Eszter fellép, vagy nem tud jönni, akkor Juli segít majd be a műsorba. Ha kíváncsi vagy arra, ki is az a Ráskó Eszter, kattints ide, hiszen az nlc-n már írtunk röviden a munkásságáról! 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top