Folyamatosan érkeznek hazánk fölé a mediterrán eredetű légtömegek, ennek nyomán hétfőn és kedden szárazabbra, naposabbra fordul az idő. Délutánonként szinte mindenhol 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, sőt délkeleten a 20 fokot is elérheti – áll az Időkép előrejelzésében.
A tavaszias idő végig kitart a jövő hét folyamán, így március első napjaiban is.
Amúgy már sok tavaszi növény bontogatja szirmait, egyre többfelé virít az aranycserje, az ország északabbra fekvő részein pedig már bimbós állapotba került a kajszibarack. Mivel a jövő héten végig 15-20 fokos maximumokra készülhetünk, még inkább beindul a vegetáció – jegyzi meg a portál.
Már jócskán akad kerti munka
Itt az idő, hogy újra birtokba vegyük a kertet, valamint érdemes nekilátni az erkélyek, balkonok, teraszok felfrissítésének is, hiszen a virágágyásba vagy a ládába lassan már kikerülhetnek az első virágok. Először is meg kell nézni, hogy a növényeink közül melyek hogyan vészelték át a telet, ellenőrizni a különféle növényvédő szerek, tápok, magok szavatosságát, felmérni, hogy minden szerszámunk készen áll-e a növények metszésére, ültetésére, a kertünk, teraszunk karbantartására.
Az egyik legfontosabb aktuális teendő a tavaszi metszés: a gyümölcsfáinkat szabadítsuk meg a tél folyamán elszáradt vagy letört, illetve felesleges ágaktól. Ahhoz pedig, hogy különleges és nem utolsósorban egészséges zöldségeket, virágokat nevelhessünk magunknak, most kell elvetni a magokat.