nlc.hu
Aktuális
Csaknem kétmilliárdos sérelemdíjat ítéltek meg a Hableány-katasztrófa áldozatainak

Csaknem kétmilliárdos kártérítést kapnak a Hableány-tragédia áldozatai és a hozzátartozók

Az ítélet nem jogerős, meghatározott időpontig lehet ellene fellebbezni.

Összesen 1 milliárd 827 millió forint sérelemdíjat ítélt meg a 2019. május 29-én Budapesten történt dunai hajóbaleset áldozatainak és hozzátartozóinak szerdán kihirdetett, elsőfokú döntésében a Fővárosi Törvényszék. A törvényszék azt a két hajótársaságot kötelezte a sérelemdíj megfizetésére, amelyek érintettek voltak a Hableány turistahajó balesetében. írja az MTI.

A magyar jogtörténetben – a vonatkozó emberi tragédia mértékét illetően – ez idáig egyedülálló polgári peres eljárást 78 felperes indította.

A bíróság – a genfi egyezmény és a polgári törvénykönyv rendelkezéseit alkalmazva – úgy ítélte meg, hogy az alperes hajótársaságok megsértették a túlélők élethez és egészséghez fűződő, valamint az áldozatok legtöbb hozzátartozójának teljes családban éléshez fűződő személyiségi jogát – áll a közleményben.

A keresetlevél szerint a felperesek összesen 4 milliárd forint sérelemdíj megfizetését kérték, a bíróság ebből 1 milliárd 827 millió forintot ítélt meg. Az egyénre szabott összegeket alapvetően a rokonsági fokok alapján határozták meg. A legalacsonyabb összeg 3 millió, míg a legmagasabb 80 millió forint volt felperesenként. Négy hozzátartozó keresetét a bíróság a távoli rokonság miatt és a jogilag releváns sérelem hiányában elutasította.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős. A feleknek az írásba foglalt ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetőségük fellebbezésre

– közölte a törvényszék.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) koszorúja a Hableány sétahajó kiemelésének negyedik évfordulóján tartott megemlékezésen Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél, a katasztrófa áldozatainak emlékművénél 2023. június 11-én

A Terrorelhárítási Központ (TEK) koszorúja a Hableány sétahajó kiemelésének negyedik évfordulóján tartott megemlékezésen Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél, a katasztrófa áldozatainak emlékművénél 2023. június 11-én. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, és azt maga alá gyűrte, elsüllyesztette. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az eljárás adatai szerint a két alperes a katasztrófát okozó Viking Sigyn nevű szállodahajó tulajdonosa, a norvég Viking River Cruises AG., valamint a Margit hídnál elsüllyedt Hableány üzemeltetője, a magyar Panoráma Deck Kft.

Tavaly szeptemberben a büntetőperben a Viking Sigyn kapitányát, Jurij C.-t a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon, nem jogerősen 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top