nlc.hu
Életmód
Jelek, hogy nem jössz be a kiszemeltednek

5 jel, hogy nem jössz be a kiszemeltednek

Hiába vágyakozol akár hosszú idő óta a kiszemelted iránt, lehetséges, hogy nem érdemes vesztegetni rá az idődet. Például, ha az alábbi jeleket tapasztalod.

Emlékszel még a Nem kellesz eléggé című filmre? Ebben a Ginnifer Goodwin által alakított Gigi igazi javíthatatlan romantikus volt, aki a legapróbb interakció alatt is már a nászindulót hallotta a fejében. Így ismerkedett meg Justin Long karakterével, Alexszel, akinek a tanácsai hideg vizes zuhanyként érték a lányt. Alex szerepét fogja most betölteni Dr. Kimberly Moffit, párkapcsolati szakértő, aki a TikTokon osztotta meg azokat a jeleket, mely azt üzeni: a kiszemeltednek nem kellesz eléggé.

A kulcsszó

Az első, amit Dr. Moffit kiemel, az egy konkrét szó, amit újra és újra hallanod kell, ha nem igazán érdeklődik irántad a másik fél. „Annyira, de annyira elfoglalt vagyok” – idézi a szakértő a rettegett mondatot. Az „elfoglalt” valójában csak kód arra, hogy „bocsi, de nem érdekelsz”. Ha elvétve hagyja el a száját, az még nem jelent semmit (mindenkinek lehetnek sűrű napjai, hetei), de ha állandóan el van havazva, akkor azzal már üzenni akar valamit.

Béna ölelés

Igen, az ölelés bevett üdvözlési forma. De nem mindenkinek engeded meg, hogy ölelgessen, nem igaz? Így ha tetszel az illetőnek, és megölelhet, azt hidd el, ki fogja élvezni: hosszan és szorosan fog a karjaiba zárni. Amennyiben nem ugrik a lehetőségre, és inkább egy félszeg, béna, neadjisten hátlapogatós ölelést kapsz, nem jössz be neki.

Nem kellesz eléggé

Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Humortalan Herold

„Kutatások kimutatták, hogy gyakrabban nevetünk azokkal az emberekkel, akiket kedvelünk, még akkor is, ha annyira nem is tartjuk őket viccesnek” – magyarázza a szakértő. A következtetés? Ha képtelen vagy megnevettetni, nem kedvel.

A fontossági sorrend

Nagyon sokat elmond a kettőtök közti viszonyról, hogy mikor értesülsz az élete történéseiről. Azoknak, akik közel állnak hozzánk, ugyanis általában elsőként meséljük el az újdonságokat. Legyen szó akár arról, hogy megkapta az áhított állást, vagy arról, hogy szülinapi bulit szervez, ha az utolsók között jut a tudomásodra az infó (pláne, ha nem is közvetlenül tőle, hanem valaki mástól!), nem vagy elég fontos a számára.

A test beszél

Dr. Moffit azt tanácsolja, ha a közelében állsz, figyeld a testbeszédét. Ha ugyanis az alábbiak egyikét, vagy mindegyikét tapasztalod, miközben veled beszél, az egyértelműen arra utal, hogy nem kellesz neki eléggé. Nem jössz be neki tehát, ha

  • keresztezi a karjait,
  • ökölbe szorítja a kezét,
  • grimaszol,
  • ráncolja a homlokát,
  • kerüli a szemkontaktust.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top