nlc.hu
Aktuális
Ítélet a West Balkán-ügyben

West Balkán-tragédia: 163 millió forint kártérítés jár a meghalt lányok családjának

A hozzátartozók nem látják annak esélyét, hogy a hatalmas kártérítési összegből bármit is megkapjanak.

A West Balkán nevű szórakozóhelyen 2011. január 15-én elhunyt három lány közül kettőnek a szülei és testvérei, összesen hatan együtt indítottak kártérítési pert a büntetőeljárásban jogerősen elítélt három felelős ellen. Ebben a polgári perben született ítélet január végén, azaz 13 évvel a tragédia után. Összesen 110 millió forint kártérítést, ennek mostanra több mint 52 millió forintot kitevő kamatát és további 1,5 millió forint költségtérítést – összesen mintegy 163 millió forintot – kell megfizetnie a West Balkán-ügy három elítéltjének – értesült a hvg360.

Az ítélet már jogerős, mert senki nem fellebbezett.

Az egyik áldozat szülője azt nyilatkozta a portálnak, hogy a csaknem egy évtizedig tartó polgári per soha nem a pénzről szólt, és szerinte úgysem tudják majd behajtani a kártérítést. 

Tömegpánik okozhatta a 2011-es tragédiát a West Balkánban, ahol három fiatal lányt halálra préselt a tömeg. A szervező és az üzemeltető egymásra mutogatott akkoriban amiatt, hogy 300 helyett több mint 2500 embert engedtek be a diszkóba. A tragédiát követően a Belügyminisztérium elrendelte a szórakozóhelyek engedélyezésére és üzemeltetésére vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát. A West Balkán-ügy 4 vádlottja 2 év 8 nyolc hónap fogházat kapott. Az elsőfokú ítélet halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki őket bűnösnek. A vádlottak – akik szervezők, illetve biztonsági őrök voltak – az eljárás során végig tagadták bűnösségüket.

Kiemelt fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top