nlc.hu
Sztárok
VV Fannit április végén nyilváníthatják halottá

VV Fannit április végén nyilváníthatják halottá

Hosszú évek teltek már el azóta, hogy a Való Világ szereplője eltűnt. Azóta ügyében már ítélet is született, a halottá nyilvánítás azonban még mindig nem történt meg.

Már majdnem egy éve, hogy VV Fanni meggyilkolásáért jogerősen elítélték B. Lászlót, a lány azonban azóta sem lett halottá nyilvánítva, pedig döbbenet, de már 7 év eltelt azóta, hogy eltűnt.

A bíróság bizonyítottnak találta azt, hogy Novozánszki Fannit albérletében azért ölte meg a tettes, hogy megszerezze tőle otthonában elrejtett pénzét, a megrázó kamerafelvételt pedig, amelyen a lány élettelen testét viszi az elkövető az autóhoz, már az egész ország látta. A halottá nyilvánítás azonban egyelőre nem történt meg az ügyben, amely az országban elsőként zárult jogerős ítélettel gyilkossági ügyben anélkül, hogy a holttestet megtalálták volna. 

VV Fannit április végén nyilváníthatják halottá

Fotó: Sajtóklub RTL2A bíróság szerint a holttestet B. László a Dunába dobta, ugyanakkor a protokoll szerint április végéig még van lehetősége jelentkeznie annak, aki esetleg látta Fannit vagy bármit tud róla. Ennek a határidőnek a lejártát követően tud sor kerülni a halotti anyakönyvi kivonat kiállítására, mely az érzelmi mérföldkő mellett azért is fontos a család számára, mert eddig nem tudták a tervezett emlékművet felállíttatni, valamint intézni a lány örökségét.

Forrás: RTL

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top