nlc.hu
Életmód
Tudományos háttér az ASMR mögött

Ellepték a közösségi médiát az ASMR-videók – miről szól napjainkban valójában a jelenség?

Az utóbbi évtizedben váltak igazán népszerűvé az ASMR-videók, amelyek már nemcsak a YouTube-ot, de a TikTok-ot is ellepték. A kutatások alapján pozitív hatással vannak az emberi szervezetre, azonban úgy tűnik, hogy mára már sokkal inkább a pénzszerzésről szól.

Ha végiggörgetünk a Youtube-on, vagy a TikTok-on, elég nagy az esélye annak, hogy legalább egyszer belebotlunk olyan videókba, ahol a készítők a mikrofonba suttognak, mindezt bizarr kézmozdulatokkal kísérik, de persze akadnak olyanok is, amelyekben hétköznapi tevékenységek hangjait helyezik előtérbe.

Ide tartozhat például a hajfésülés, a törölközők összehajtogatása, vagy az ujjbegyek ütögetése. Ez elsőre furcsának tűnhet, azonban nem túlzás azt állítani, hogy a jelenség már az egész világot lázban tartja, hiszen sokaknak éppen ez segít abban, hogy ellazuljanak és tudjanak relaxálni. A felgyorsult, illetve rohanó világban az ASMR-tartalmak hamar ellepték a közösségi média különböző platformjait, és hamar a tartalomkészítés egyik legnépszerűbb formájá vált. A New York Times egyik beszámolója szerint már 2019-ben naponta összesen kétszáz, vagy még annál is több hasonló felvételt tettek közzé. De vajon miért vannak ekkora hatással az emberekre ezek a videók, mi az az ASMR, és miért van jótékony hatása a szervezetre?

Mi az az ASMR?

Az ASMR, amelyet autonóm szenzoros meridiánként definiálnak – amelyet érzéki-idegi reakcióként is fordíthatnánk – egy olyan bizsergető érzés, amely általában fejbőrnél kezdődik, majd a nyak hátsó, illetve a gerinc felső részén halad tovább. Az ASMR-t a pozitív élmények, továbbá a bőrön tapasztalható statikus bizsergő érzések kombinációja jellemzi. Az ASMR szenzoros élményhez gyakran társul az ellazulás, vagy a nyugalom érzése is. A jelenséget azonban nem pusztán hangok generálhatják, hiszen az ASMR érzést kiválhatják olyan gyengéd fizikai érintések is, mint például a fodrászszalonban a fej masszírozása. Az “agybizsergető” érzés egy nehezen leírható pszichológiai furcsaság volt, majd hirtelen igazi Youtube-szenzáció lett belőle.

„Furcsa szenzáció, de mégis jó”

A 2000-es években Jennifer Allen egy videót nézett az űrről, majd egy furcsa, meleg érzés fogta el, amelyet kezdetben a fejbőrén érzett, majd a végtagjaira is átterjedt. Jennifer kifejezetten szerette ezt az érzést, azonban ekkor még nem tudta, hogy mi okozza, hiszen teljesen eltért az addig tapasztaltaktól. A Google segítségével olyan szavakra próbált rákeresni, mint bizsergő fejbőr, vagy agyi orgazmus, azonban kilenc éven át nem talált a jelenségről semmit, majd 2009-ben rátalált egy bejegyzésre, Furcsa szenzáció, de mégis jó címmel, amelyben sokan hasonló tapasztalatokról számoltak be. 

„Istenem, ezek az emberek pontosan arról beszélnek, amit én tapasztalok” – futott át az agyán, majd nem sokkal később egyfajta nyugalom is hatalmába kerítette, mivel látta, hogy nincs egyedül. Ezt követően pedig a meg nem nevezett érzésről szóló diskurzusok egyre csak nőttek. Néhányan arról beszéltek, hogy szükség lenne egy kutatócsoportra, amely segít jobban megérteni a jelenséget, megint mások pedig félelmüket fejezték ki a társadalmi következményekkel kapcsolatban. Ezt a borzongató jelenséget ugyanis az emberek egy része képes átélni, míg mások nem. Attól tartottak, hogy emiatt “perverznek”, vagy “betegnek” titulálják majd őket.

Biztosak voltak benne, hogy létezik tudományos magyarázat erre az érzésre, éppen ezért 2010 februárjában Jennifer elkezdett agyalni azon, hogy vajon mi lenne a legjobb leírása. Ugyan 2007 és 2010 között gyakran hozták összefüggésbe az orgazmussal, az online vitákban résztvevők ellenezték a használatát, mivel elmondásuk alapján két teljesen különböző érzésről van szó. Különbséget tesznek az ASMR eufórikus természete, illetve a szexuális izgalom között. Éppen ezért Jennifer megalkotta az ASMR kifejezést. Egy 2016-os interjúban megerősítette, hogy szándékosan választotta ezeket a kifejezéseket, mert objektívebbek és szakszerűbbek,  mint az alternatív kifejezések. 

ASMR videók

Fotó: Getty Images

Fiziológiai különbségek lehetnek azok között, akik érzik, és akik nem

Ugyan még mindig kevés tudományos kutatás áll a rendelkezésünkre, néhány dolgot azonban már biztosra lehet tudni. Ilyen tény például az is, hogy az ASMR eltér egy szimpla relaxációtól. 2018-ban a Giulia Lara Poerio által vezetett kutatócsoport kimutatta, hogy az ASMR a tünetek szokatlan kombinációját idézheti elő, szemben egy sima relaxációtól, vagy meditációtól. A tünetek közé tartozhat a fiziológiai izgalom –  mondjuk az izzadás -, vagy az olyan ellazulással kapcsolatos tényezők, mint például a pulzusszám csökkenése.

A kutatás során a pszichológus azt találta, hogy azok a résztvevők, akik ilyen videókat néztek, fokozott agyi aktivitást mutattak az agy több régiójában is.

Ezek a régiók az öntudattal, az agy jutalmazási rendszerével, illetve az érzelmi izgalomhoz kapcsolódtak. A pszichológus eredményei alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ASMR-nek akár terápiás hatása is lehet a mentális, illetve fizikai egészség megőrzésének érdekében. Azt azonban elismerte, hogy további kutatásokra lenne szükség a területet illetően. 

Craig Richard fiziológus, aki egy évvel ezelőtt már a TED beszédében is részletesen beszámolt a jelenségről. Megállapította, hogy ezeknek a videóknak a nézése közben ugyanazok az agyi régiók aktiválódnak, mint amikor valaki pozitív, személyes visszacsatolást, vagy figyelmet kap a való világban. Azt is elmondta, hogy a szorongással, illetve álmatlansággal küzdők esetében pozitív változás volt megfigyelhető. A szakember ezeket a folyamatokat evolúciós szempontból is vizsgálja. Úgy véli, hogy a jelenség által kiváltott bizsergés a szaporodást, illetve a túlélést segítette elő. Az olyan kiváltó okok, mint az ápolás, a suttogás, vagy a szemkontaktus erősen hasonlít arra, ahogyan a való életben az emberek megnyugtatják a csecsemőket.

Az ASMR és a személyiségjegyek összefüggése

Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy ezt az érzést nem mindenki tudja átélni, illetve nem váltanak ki különösebb reakciókat a videók kapcsán. Egyes kutatások már azt is kimutatták, hogy ez a fajta reagálóképesség összefüggésben állhat a személyiségjegyekkel. Beverley Fredborg, Jim Clark, és Stephen D. Smith a Winnipegi Egyetemen 2017-ben publikálták kutatásuk eredményeit. 

Arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik már tapasztalták az ASMR tüneteit, nyitottabbak voltak a tapasztalatszerzésre, lényegesen alacsonyabb lelkiismeretességet mutattak, továbbá magasabb pontszámot értek el a neuroticizmus terén is, amely a negatív érzelmi reakciókra való hajlam mértékét jelöli.

Vizsgálatunk során azoknál az alanyoknál, akiknél magasabb volt az új élményekre való nyitottság, illetve a neuroticizmus, azoknak magasabb intenzitású ASMR-érzéseik is voltak. 

Az ASMR nyugtató hatása 

Az érzést általában “triggereknek” nevezett ingerek váltják ki. Ezeket a leggyakrabban egy adott hang-, vagy képanyag válthatja ki. Ilyen lehet egy suttogó hang, a lélegzés, egy kopogtató hang, vagy különböző tárgyak megkocogtatása. 

A világ hangos, tele nyüzsgéssel és a naponta csörgő telefonokkal. Ebben a környezetben nehéz “békére lelni”, azonban az ASMR úgy teremt nyugodt és békés légkört, hogy közben abszurd hétköznapi helyzeteket teremt. A Psychology Today egyik jelentése szerint az ASMR-rajongók nagy többsége arra használja ezeket a videókat, hogy el tudjanak aludni. Ezt a hatást úgy éri el, hogy csökkenti a stressz szintjét, eltereli az emberek figyelmét a rossz gondolatoktól és van, hogy általánosságban javítja a közérzetet. 

Az ASMR és a szex kapcsolata 

Richard Craig szerint nehéz az ASMR-ről beszélni anélkül, hogy ne beszélnénk a szexről. Vannak ugyanis olyan videók, amelyek azt sugallják, hogy a műfaj erősen szexualizált, hiszen ezek a mozzanatok erősen kapcsolódnak az intimitás különböző mértékeihez. 

Az ASMR-videókban látható látványelemek nagy része arra vonatkozik, hogy hogyan képzeli el valaki azt, hogy mi történik egy egészséges előjáték során. Az emberek gyengéden beszélgetnek egymással, könnyedén megérintik a másikat, egymás szemébe néznek, és testi vagy hangi törődést fejeznek ki egymás iránt – így a másik személy biztonságban érzi magát – meséli a szakember a New York Timesnak.

Persze minden tevékenységnek megvan az intimitás elfogadható határa, azonban az ASMR-videókat előállító tartalomgyártók között egy külső szemlélőnek igen hamar feltűnik a nemek közötti egyensúly hiánya. Ez megmagyarázható akár azzal is, hogy az emberiség történelmének nagy részében a nők álltak a megnyugtató, és gondozói szerep élén, azonban ebben az esetben vélhetően többről van szó. 

Az ASMR-videók népszerűségének köszönhetően egyre többen próbálkoznak saját csatornát, továbbá saját tartalmakat előállítani, hogy minél nagyobb követőbázisra, illetve pénzre tegyenek szert. Részben ennek is köszönhető, hogy a felvételen látható hétköznapi tárgyakat sok esetben szponzorációs termékek váltották fel, továbbá rengeteg szexuális töltetű tartalmat gyártanak, hogy könnyebben bevonzzák az újabb és újabb követőket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top