nlc.hu
Szabadidő
Dokumentumfilm készült a gyerektévézés sötét oldaláról

Milyen gyerekműsor az, melynek stábjában két pedofil is dolgozhat?

Egy dokumentumfilm hatására a Nickelodeonról kiderült, hogy toxikus munkakörnyezetet teremtettek, ahol nemcsak megalázták a dolgozókat, hanem az ott megforduló gyerekekre szó szerint pedofilok vadásztak. Még a legnagyobb gyereksztárokra is. Egy film, ami feltüzelte Amerikát.

Régen, amikor a kamaszok még nem YouTube-on és TikTokon fogyasztották a napi betevő videóikat, két tévécsatorna létezett Amerikában, ami arra specializálódott, hogy a kiskamaszoknak és kamaszoknak kínáljon tartalmakat. A Disney Channel mellett a trutyiban utazó Nickelodeon volt a piac másik szereplője. Ők már nemcsak  animációs filmekkel, hanem élőszereplős tinisorozatokkal is próbálták meghódítani a nézők szívét. A Nickelodeon olyan sikersorozatokat adott a világnak, mint a Sok hűhó, az iCarly, a Zoey 101, a V, mint Viktória, az Amanda Show vagy a Drake és Josh.

Ha a kétezres években voltál kamasz, garantáltan ismersz a fenti sorozatokból néhányat, legalább hallomásból. Persze a Nickelodeon-láz Magyarországon kevésbé éreztette a hatását, de a tengerentúlon ezek a sorozatok és a sztárjaik (Amanda Bynes, Ariana Grande…) valóban óriásinak számítottak. A nézőik nemcsak szerették őket, hanem olyanok akartak lenni, mint ők. Ha egy gyereknek sikerült bejutnia valamelyik Nickelodeon-sorozatba akár csak egy mellékszerep erejéig, úgy érezhette magát, mint aki behúzta a lottó ötöst. A mutatott kép azonban jelen esetben sem egyezett a valósággal: a Csend a forgatáson – A gyerektévé sötét oldala című dokumentumfilm-sorozat megrázta Amerikát, és már nálunk is látható.

Sötét esetek a legnagyobb sikerek árnyékában

2003 végén és 2004 elején négy hónapon belül két érdekes hír látott napvilágot. Letartóztatták Jason Handyt, a Nickelodeon csatorna sikersorozatainál dolgozó produkciós asszisztenst, akinek a számítógépén több ezer gyerekpornográf fotót találtak, és akiről bebizonyosodott, hogy egy sorozatuk forgatásán megismert tizenegy éves kislánynak meztelen, maszturbálás közben lőtt fotót küldött magáról, egy kilencéves gyereket pedig megcsókolt és fogdosott. Pár hónappal később hasonló sorsra jutott Brian Peck is, a Nickelodeon műsoraiban a gyerekekkel szorosan együtt dolgozó dialect coach, aki igazi hollywoodi veteránként jó néhány ismert név bizalmát élvezte, és aki azért került rács mögé, mert kiderült, hogy a csatorna egyik – hosszú éveken át névtelenség mögé bújó – kiskorú sztárját számos alkalommal szexuálisan zaklatta és megerőszakolta.

Jason Handy

Brian Peck dialect coach (felül középen) – Fotó: HBO Max

Ma már két ilyen hír villámgyorsan az amerikai média figyelmének középpontjában találná magát, húsz évvel ezelőtt viszont alig vettek tudomást róluk. Mínuszos hírek voltak csupán a hírtengerben, amikre senki sem kapta fel a fejét. Emiatt történhetett meg, hogy a Nickelodeon a történtek után sem volt rákényszerítve arra, hogy komolyabban változtasson a szervezeti- és munkakultúráján, és azon, ahogy a műsorokban dolgozó gyerekszereplőkre vigyáznak.

A helyén maradhatott Dan Schneider is, a csatorna egyik legfontosabb producere (ma már inkább showrunnernek mondanánk, de akkoriban e kifejezést még nemigen használták), aki a Nickelodeon legtöbb sikersorozatának agytrösztje volt, emiatt különösen nagy becsben tartották a csatornánál, majdhogynem teljhatalommal bírt. Még annak ellenére is, hogy az évek során számos panasz érkezett arra, hogy mérgező munkakörnyezetet teremt maga körül, és egészen másképp bánik a férfi munkatársakkal, mint a nőkkel.

Brian Peck

Brian Peckről készült fotó, miután a Nickelodeon egykori sztárja, Drake Bell megnevezte szexuális bántalmazójaként (Fotó: Profimedia)

Eljött az idő

A Nickelodeon brandje a problémák és az időnként előforduló külső és belső kritikák ellenére erős maradt, és a nekik dolgozó gyerekeket veszélyeztető szervezeti problémák is csak akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor a Business Insider egy 2022-es tényfeltáró cikkben mutatta be, milyen állapotok uralkodtak a csatornánál azokban az időkben, amikor a legnagyobb sikersorozataik a csúcson voltak. A 2022-es cikk szolgáltatta az alapot Mary Robertson és Emma Schwartz az Egyesült Államokban márciusban debütáló dokumentumfilm-sorozathoz, ami nálunk az HBO Max kínálatában látható, ami óriási botrányt váltott ki.

A négyrészes (amit aztán a siker hatására áprilisban egy bónusz epizóddal bővítettek) dokumentumfilm nemcsak Dan Schneider hatalmi struktúráját és az ebből adódó visszaéléseket mutatja be, valamint mindazokat a károkat, amiket ez okozott, hanem azt is, hogyan tudtak egy látszólag gyerekparadicsomnak tűnő helyen a pedofilok szabadon vadászni, ugyanis nem épült fel egy olyan rendszer, ami megvédené őket.

A Csend a forgatáson érzelmi hatásához és nagy sikeréhez azonban leginkább az kellett, hogy a készítőknek nyilatkozzon  az utóbbi években botrányhőssé vált Drake Bell, a Drake és Josh valamint az Amanda Show egykori sztárja, aki annak idején zenészként is sorra törte össze a tiniszíveket.

Amanda Bynes, Drake Bell és Josh Peck

Amanda Bynes, Drake Bell és Josh Peck, az Amanda show gyereksztárjai (Fotó: Kevin Mazur/WireImage)

A harmadik epizódban látható sokkoló interjúban a ma már 37 éves, az eset hatására lelkileg és anyagilag is teljesen tönkrement, számos függőséggel küzdő sztár hosszan ecseteli, hogyan cserkészte őt be a dialect coachként dolgozó Brian Peck, aki nemcsak telitömte a fejét hazugságokkal, de elfordította tőle az édesapját és egymás ellen ugrasztotta a szüleit is, hogy miután már teljesen körbefonta őt a hálójával, számos alkalommal megerőszakolja a fiút.

A tizenéves Bell borzasztóan szégyellte mindazt, ami történt, és attól tartva, hogy tönkremegy a gyereksztár-karrierje, ha híre megy annak, mit tett vele a nála sokkal idősebb férfi, egy darabig elszenvedte a férfi kéjenc vágyainak beteljesítését. Szívszorító pillanat a dokumentumfilmben, amikor Bell nem találja a szavakat arra, hogy leírja mindazt, ami vele történt, így csak annyit mond, hogy

Képzeld el a legrosszabbat, ami történhet az emberrel egy nemi erőszak során. Velem az történt.

Végül az mentette meg, hogy lett egy barátnője, akinél gyakran ott aludt és akire hivatkozva sorra mondhatta le a Peck-kel közös programokat. A barátnője édesanyjának tűnt fel először a sok-sok zaklató jellegű telefonhívás és üzenet, és végül a kérdésére a fiú elárulta, min megy át Peck mellett, a hír pedig később az édesanyjához is eljutott.

Ismert emberek egy pedofil védelmében

Az, hogy a #metoo előretörése milyen nagy hatással volt arra, hogyan gondolkodunk a szexuális zaklatás témájáról, jól jelzi, amikor Bell visszaemlékszik a bírósági tárgyalás idejére, melyen neki is fel kellett szólalnia. Míg az ő oldalán kizárólag az édesanyja és a testvére állt a bíróságon, addig Brian Peck mögött rengetegen ültek, sok szakmában dolgozó, köztük több ismert arc is. Ezeket a neveket Drake Bell a dokumentumfilmben nem nevezi meg, az viszont kiderül, hogy a tárgyalás idején jó néhányan akadtak, akik Peck védelmében levelet írtak a bírónak. Ez bevett szokás az Egyesült Államokban, és bár arra, hogy bűnösnek kiáltanak-e valakit, nincs hatással, arra már igen, hogy az illetőre bűnösség esetén milyen súlyos ítéletet szabnak ki.

A leveleket a bíróság hosszú évekre titkosította, és csak nemrég váltak elérhetővé. Kiderült belőle, hogy tucatnyian álltak ki az egy gyermek megerőszakolásával vádolt Brian Peck mellett, köztük a karakterszínész Alan Thicke, a színész-énekes Taran Killam vagy a tavalyi Jury Duty című sorozatáért ünnepelt James Marsden, akik mind kezeskedtek azért, hogy Peck jó ember, és csupán egyszeri botlásként hivatkoztak a tettére, elbagatellizálva azt. Többen a dokumentumfilm hatására azóta visszavonták a levélben tett állításaikat, mondván megvezették őket (James Marsden nem reagált), de Drake Bell állítása szerint tőle személyesen egyikük sem kért bocsánatot.

Drake Bell

Drake Bell a dokumentumfilm sajtóeseményén beszél (Fotó: Gonzalo Marroquin/Getty Images for Investigation Discovery)

Nem tudni, hogy a leveleknek volt-e köze hozzá, de Peck (akiről egy creepy archív felvételt is láthatunk, ahogy a még gyerek Leonardo DiCaprio körül legyeskedik) végül a tettéhez képest enyhe büntetéssel, mindössze tizenhat hónapnyi börtönnel megúszta a dolgot, és bár ezzel regisztrált szexuális bűnözővé vált, a törvénykezés hiányosságai miatt később vissza tudott menni egy időre gyerekműsorokba dolgozni, igaz, akkor már nem a Nickelodeon, hanem a Disney Channel kötelékében.

Élet és halál ura a gyerekek között

Bár a sorozat bemutatja a két pedofil ténykedését, valamint azt, hogyan cserkészték be áldozataikat a produkciónak dolgozó gyerekek közül, alapvetően arról szól, mi történik akkor, ha gyerekek egy toxikus munkakörnyezetbe kerülnek, és ezen keresztül kapnak először bevezetőt a felnőttek világából. A producer/showrunner Dan Schneider a lány főszereplős sorozatai írószobáját is férfiakkal töltötte fel, és ha fel is vett néha nőket, nekik félpénzért, a szakszervezeti szabályokat megsértve kellett dolgozniuk.

Állandóan készenlétben kellett állniuk, és ha a főnök hívta őket, hétvégén, ünnepnapon és akár éjjel is a rendelkezésére kellett állniuk a munkában. Emlékezetes eset, amikor az egyik írónő arról számol be, hogy azzal az indokkal bocsátották el, hogy egy év alatt egyszer nem vállalt szombat esti munkát, mert a barátai jöttek át hozzá, egyszer meg azért nem dolgozott vasárnap este (!!!), mert már hónapokkal korábban vett arra az időpontra Bruce Springsteen koncertjegyet.

A dolgozóknak tűrniük kellett a nagyfőnök szexista viccelődését, sőt Schneider előszeretettel válogatott a stábjából nőket, akiknek az volt a feladata, hogy munkaidőben a vállát masszírozzák. Minden ötletére bólogatni kellett, ha pedig valaki nem asszisztált ehhez, először azt tapasztalhatta, hogy hátrébb került a ranglétrán, majd rövid időn belül elbocsátották. A felnőtt és a gyerekkorú beosztottjaival is ugyanolyan keményen bánt. Az egyik egykori gyerekszínésze például elmeséli, hogy őt azért rúgta ki, mert az édesanyja többször is felemelte a hangját a bánásmódért, amit a fia kapott. A fiú utána évekig neheztelt az anyjára, mert szerinte tönkretette a karrierjét, és csak hosszú idő után jött rá, hogy nem ő volt a hibás.

Dan Schneider és Jamie Lynn Spears

Dan Schneider és Jamie Lynn Spears (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc)

A műsorokban kiskorú lányokat öltöztettek túlszexualizált ruhákba, titokban pajzán vicceket mondattak velük, és a dokumentumfilm több példát is mutat arra, hogy a gyereksorozatokba szándékosan szexuális utalásokat tettek, például az akkor még gyerekkorú Jamie Lynn Spearsről és Ariana Granderől is olyan felvételeket engedtek adásba, melyek azt az illúziót keltették, mintha épp az arcukra élveztek volna.

A dokumentumfilm a két pedofil okozta zaklatásokért nem Schneidert kívánja felelőssé tenni, sőt a bántalmazott Drake Bell szerint ő volt az egyetlen a csatorna vezetőségéből, aki egyáltalán érdeklődött afelől, hogy a fiú hogyan érzi magát a történtek után. Az azonban kétségtelen, hogy a zsarnoki módszerekkel dolgozó producer még azután is sokáig a csatornánál dolgozhatott, miután fény derült arra, hogyan bánik a beosztottjaival. Mivel aranytojást tojó tyúknak számított, ekkor sem bocsátották el, de megtiltották neki, hogy a színészekkel közvetlenül kommunikáljon (egy vicces, de nem annak szánt üzenetben Schneider azt állítja, hogy ő döntött úgy, hogy inkább az irodájából rendezi a sorozatokat…).

Végül csak a #metoo botrányok hatására, 2018-ban váltak meg tőle végleg, mert nem akarták megvárni a nagyobb botrány kirobbanását. Addigra azonban már számos munkatársa lelkét nyomorította meg, és tett keresztbe a karrierálmaiknak. A Csend a forgatáson – A gyerektévé sötét oldala egy szomorú látlelet arról, hogy bármennyire is próbálják jó fényben feltüntetni, iszonyatosan romboló hatása lehet annak, ha egy gyerek idejekorán reflektorfénybe kerül, és kénytelen túl korán felnőtté válni.

A Csend a forgatáson – A gyerektévé sötét oldala az HBO Max kínálatában, valamint az ID Discovery csatorna műsorán látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top