nlc.hu
Életmód
Friss hírek Karsai Dániel állapotáról

Rohamosan romlik Karsai Dániel állapota, már ágyhoz van kötve az eutanáziáért küzdő alkotmányjogász

Meglátogatta az RTL stábja az ALS-ben szenvedő alkotmányjogászt, aki már csak nagyon lassan, nehezen érthetően tud beszélni.
Karsai Dániel

Karsai Dániel állapota sokat romlott az elmúlt időszakban. Márciusban még egyedül el tudta olvasni az emailjeit, most már erre nem képes. Mozogni, sőt enni sem tud már segítség nélkül – ezért gyomorszondán keresztül táplálják –, és beszéde is tovább lassult. Mindezek ellenére úgy érzi, van értelme az életének.

„Értelmes az életem. Tudok kapcsolódni a szeretteimhez, és tudok küzdeni az életvégi döntéshez való jogért” – mondta a gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenvedő alkotmányjogász a Házon kívül riportjában.

Mint ismert, Karsai Dániel tavaly indított pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán azért, hogy maga dönthessen az élete befejezéséről. Az ügyét novemberben kezdték el, azt azonban nem tudni, mikor születhet róla döntés. Ezért a testvérével felkészültek arra az esetre is, ha nem éri meg az ítéletet. A kérelmet már beadták, hogy ha elhunyna, mielőtt bírósági döntések születnének az ügyében, akkor az öccse léphessen a helyébe.

A Házon kívül riporterének arra a kérdésére, hogy a mostani-e az utolsó interjúja, a következőket válaszolta Karsai Dániel: „Nem. Nem tudom, de nem jön vissza az erőm. Úgyhogy bízom benne, hogy nem.”

A 47 éves alkotmányjogász amúgy március 31. napjával befejezte az ügyvédi tevékenységét és egyúttal kilépett a Budapesti Ügyvédi Kamarából. Frank Evelyn irodavezető ügyvéd akkor azzal magyarázta Karsai döntését az ügyvédi tevékenysége befejezéséről, hogy „máshova szeretné pozicionálni az energiáit, amibe már nem fér bele az ügyvédi tevékenységek ellátása.”

Kiemelt fotó forrása: RTL / Házon kívül – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top