nlc.hu
Életmód
Amputáció egy netes kihívás miatt

Netes kihívás miatt félő, hogy amputálni kell egy influenszer lábujjait

Egy őrült feladatot akart teljesíteni, kórházba került.
vödör,

Súlyos égési sérüléseket szerzett egy brazil influenszer. A 2 millió Insta-követővel rendelkező MC Thammy talán soha többé nem tud járni, miután 15 percre belerakta a sóval bedörzsölt lábát egy vödörnyi jégbe „a só-jég próba” nevű netes kihívás miatt. Félő, hogy amputálni kell a lábujjait, mivel első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

Az influenszer a napokban vett részt a közösségimédia-kihívás eseményen többedmagával, és annak ellenére történt a baleset, hogy állítólag tűzoltó is felügyelte a rendezvényt, aki – furcsa módon – biztonságosnak ítélte a kihívást.

A “só-jég próba” lényege, hogy a játékosok először bedörzsölik a testüket (vagy annak tetszőlegesen választott bőrfelületét) sóval, majd jeget helyeznek rá. A jég és a só elegye olvadással jár, mindez pedig hőt képez. A kihívásban résztvevőknek tehát azt az égető érzést kell minél tovább kibírniuk, amit ez a hőképződés okoz.

Thammy elmondása szerint 15 percet kellett a vödörben tartani a lábat, de amikor kihúzta, soha életében nem érzett még akkora fájdalmat. „Három lábujjam is feketévé vált” – panaszkodott az influenszer, aki kórházba került a hidegégés okozta durva sérülései miatt. „Az orvos azt mondta, hogy ha még egy percig bent tartottam volna a lábamat, akkor az összes lábujjam elhalt volna” – mondta.

Ez a netes kihívás amúgy 2005-ben debütált. 2012 után (mivel akkor odáig fajult, hogy egy 12 éves amerikai fiút másodfokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba) szerencsére meredeken zuhanni kezdett a népszerűsége, de ennek ellenére még 2014-ben is felbukkantak még olyan figyelmeztető írások, amelyek ennek veszélyeire hívják fel a figyelmet. Most úgy tűnik, ismét felkapták ez a challenge-t.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top