nlc.hu
Sztárok
Kamarás Iván a gyerekkoráról

Kamarás Iván elárulta, milyen gyerek volt: „Nem érdekelt az iskola, álmodozó típus voltam”

Szerinte nem volt rossz gyerek, de azért megcsinálta a maga kis dolgait.

Az Adom a napom 3. évadának 4. vendége Kamarás Iván, aki már reggel eléggé mély témákat érintett. A VIASAT3 stábjának visszaemlékezett a gyermekkorára és azt is elárulta, hol lakott annak idején édesapja, és mivel töltötte a legtöbb idejét a család. 

Kamarás Iván

Fotó: TV2

A színész a Klauzál tér környékén idézte fel édesapjával töltött időszakait. „Egyébként ez a tér azért érdekes, mert apám itt lakott egy időben. Akkor még nem voltam budapesti, akkor még pécsi illetőségű voltam. Amikor feljöttem minden egyes alkalommal Budapestre, ide jöttem apámhoz vendégségbe” – magyarázta a színész, majd azt is megmutatta, hova jártak apukájával ebédelni. 

Ezt követően felidéződött benne a gyermekkora és elmondta, hogyan jellemezné akkori énjét. „Nem voltam annyira rossz gyerek szerintem. Megcsináltam a dolgaimat, aztán mindig siránkoztam egyet. Egy álmodozó típus voltam. Nem érdekelt az iskola annyira, sőt, talán egyáltalán nem. A színház érdekelt, ahova anyámékkal nagyon sokat jártam. Ott nőttem fel tulajdonképpen” – mesélte, majd hozzátette, sokszor vigyáztak rá nevelőszülők, akik mindig próbálták megdolgoztatni.

Volt olyan általános iskolában, hogy a táskám nagyon nehéz volt, mert minden tantárgynak a könyve benne volt, mert nem tudtam milyen óra lesz. Nem voltam hajlandó az órarendet figyelembe venni. Így tiltakoztam.

Ha tudni akarod, mi mással tölti a napját Kamrás Iván, kövesd élőben a www.nlc.hu/adomanapom oldalon, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót a mai nap eseményeiről, na meg persze sok másról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top