nlc.hu
Család
Kapuvári családirtás.

Anyát és kislányát gyilkolták meg Kapuváron – frissítve: az anya ölt, majd öngyilkos lett

Az anya testvérét hat évvel ezelőtt gyilkolták meg, ő is családon belüli erőszak áldozata lett.

Két ember meghalt a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár Garta városrészében, szerda délután. A Rábaköz szerint egy édesanyát és 3 és fél éves kislányát ölték meg. A kettős

Rendőr bilinccsel az övén

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Pixabay)

gyilkosság színhelyén nem ez az első tragédia.

A Wesselényi utcai házban hat évvel ezelőtt egy fiatal lányt fojtott meg a barátja – írja a Kisalföld. Most a lány testvére és annak kislánya lett a családon belüli erőszak áldozata. A rendőrség közleménye szerint május 15-én 13 óra 30 perc körül érkezett bejelentés, amely szerint egy kapuvári családi házban holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket, ezért büntetőeljárás indult.

Frissítve:

A rendőrség szerdán este fél nyolckor közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint valószínűsíthetően az elhunyt nő okozta a 2,5 éves gyermek halálát, majd öngyilkosságot követett el. Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top