Osváth Zsolt többször kezdett már bele fogyókúrába, pár kilónál többet viszont sosem sikerült leadnia. Elmondása szerint nem volt meg benne a kellő elhatározás. Mostanáig. Az utóbbi hónapokban ugyanis már 17 kilót fogyott. „Sokszor gondolok arra, hogy mi van, ha 40 évesen be kell adni a kulcsot. Szeretnék úgy a tükörbe nézni, hogy sovány és izmos vagyok. (…) Szívesen mondanám, hogy az egészségem miatt vágtam bele, meg hogy rendben legyen a vérnyomásom, esetleg hogy sokáig élhessek, de én csak jól akarok kinézni” – magyarázta a BEST magazinnak a gigafogyását a youtuber, vállalkozó, étteremtulajdonos.

Osváth Zsolt 2022-ben, A Konyhafőnök VIP-ben (jobbra) és most (balra) – Fotók: (b): @osvvath_zsolt / Instagram // (j): Sajtóklub
Mint mondja, már nincsenek falási rohamai, sokkal tudatosabban táplálkozik. „Az első 3 hét brutál volt. Minden este kajával álmodtam. (…) Kezdetben ki sem mertem tenni a lábam otthonról, nehogy kísértésbe essek. Csak az edzőteremig mentem” – vallotta be Osváth Zsolt, hozzátéve: „Belül én mindig egy kövér fiú maradok, és az is lehet, hogy leszek is még kövér, de most még élvezem, hogy nem lihegek, ha fel kell mennem gyalog a negyedikre, hogy látszanak kockák a hasamon, és hogy ismét szeretek öltözködni”.
Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!
