„Itt van az igazság. Pokolian szarul érzem magam. Hányok, és minden olyan dolgot produkálok, amiről nem illik beszélni. A fiam elszökött. Előlem. El kellett vinnem az iskolába. Az orvosi kezelések megteszik a magukét. Túl leszek rajta. Túl leszünk. El fog múlni. […] Örülök, hogy én vagyok beteg, és nem a gyerekem. Nem tudom elképzelni, hogy valaha újra jól érezzem magam” – 2019 májusában ezzel a felütéssel osztott meg magáról egy fotót Selma Blair, amint az ágyban fekszik, láthatóan tényleg pokoli rosszullétek közepette.
A színésznőt egy évvel korábban diagnosztizálták szklerózis multiplexszel, ami bármennyire hihetetlen, de megkönnyebbülés volt számára. Blair kisfia 2011-es születése óta küzdött a legkülönbözőbb tünetekkel, ám nem tudták megmondani, mi baja. Kimerültséggel, depresszióval magyarázták az állandó rosszulléteket, illetve az is felmerült, hogy esetleg a terhesség borította meg annyira a hormonrendszerét, hogy emiatt fájt mindene.
Persze, ahogyan azt szokták, azt is a szemére hányták, hogy csak szimulál, emiatt pszichológushoz küldték, ami nyilván a fájdalmát nem csillapította, így az ital is gyakori vendég volt nála.
Blair maga mesélt arról, hogy az egyedülálló anyák klasszikus diagnózisát kapta meg: ez csupán kimerültség. Nyolc év telt el, mire odáig jutott, hogy összeesett az orvosa előtt, ezért küldték MRI-re. Abba most ne menjünk bele, hogy vajon miért nem fizette meg magánúton ezt már korábban, abba viszont annál inkább, hogy a gyógyíthatatlan betegség diagnózisára úgy emlékszik, mint valami megváltásra.
„Annyi éven át beteg voltam. Kerestem és kerestem, hogyan segíthetek magamon. Csak arra gondoltam: »anyaként kudarcot vallok«” – mondta, hozzátéve, hogy az SM diagnózisa nagy megkönnyebbülést és a gyógyulás kezdetét jelentette számára.
Kitartásból jeles
Blair őssejt-transzplantációt kapott ezt követően, ami egy egészen új fejezetet nyitott az életében. Bár fájdalmai továbbra is voltak, a jó napok száma megsűrűsödött, és a betegsége is stagnálni kezdett. Egy hírhedten gyógyíthatatlan betegségnél, ahol elveszted a tested felett a kontrollt, ez hatalmas előre lépés, így a színésznő is bizakodóan kezdett tekinteni a jövőbe. Úgy nyilatkozott erről a periódusról, mint az elfogadás időszakáról, ami átformálta őt, és megtanult együttérzőbb lenni saját magával szemben.
Blair egyre többször jelent meg a vörös szőnyegen – bár sétabotra támaszkodva – és úgy döntött, van annyira jól, hogy elvállalja a szereplést a Dancing With The Stars táncos műsorárában 2022-ben. Partnerével, Sasha Farberrel olyan bécsi keringőt adtak elő, ami a zsűri, a közönség, és Blair szemébe is könnyeket csalt. A betegségét azonban nem tudta teljesen levetkőzni, egyre gyakrabban ájult el a próbák során, és az orvosa tanácsára, aki makacskodó térde miatt pihenésre intette, önként adta fel a versenyt.
Selma ugyanakkor nem az a típus, aki beletörődik a vereségbe. 2023-ban Biden elnök mellett felszólalt a fogyatékos és rehabilitációra szoruló emberek mellett, és büszke fogyatékosnak nevezte magát. „Törvényeinknek és irányelveinknek tükrözniük kell, hogy fogyatékkal élők élete nem ér kevesebbet” – hangzott el beszédében. Ez volt az a pillanat, amikor mindenki számára egyértelművé tette:
életcélja, hogy az SM betegek érdekeit képviselje és támogassa őket, amiben csak tudja.
Nem véletlen, hogy ő volt az, aki a szintén beteg Christina Applegate mellé is odaállt. Ők ketten láthatóan vér- és dacszövetséget kötöttek.
Van kiút?
A színésznő állapota 2021 óta remisszióban van. Ez azt jelenti, hogy nem alakultak ki nála újabb elváltozások, de sajnos folyamatos fájdalommal él. Az SM-hez kapcsolódó kötőszöveti rendellenesség, az Ehlers-Danlos-szindróma nagyon merevvé teszi az izmait, ez okozza a fő problémát. Az év elején arról nyilatkozott, hogy a merevség érzése soha nem múlik el, és hozzátette, hogy nincs olyan mennyiségű botox, ami ezen segítene. Blair bőre teljesen érzéketlen, a fájdalmat a testén belül érzi.
Arról is mesélt, hogy azért kapott kemoterápiás kezelést a csontvelő kezelése után 2021-ben, hogy újraindítsák az immunrendszerét. „Megcsináltuk, és azonnal jobban éreztem magam. Soha nem éreztem magam jobban, mint amikor kemoterápiát kaptam” – árulta el Meet the Press műsorvezetőjének, Kristen Welkernek.
Arról, hogy azóta hogy van, Blair elmondta, hogy a jelenlegi fájdalomszintje „majdnem ugyanolyan magas, kivéve, hogy nincs olyan szörnyű trigeminus neuralgiám, mint amilyen a HSCT (csontvelő beavatkozás – a szerk.) előtt mindig is volt”, utalva egy erős arcfájdalomra.
Blair továbbra is intravénás immunglobulin terápiát kap, amelyet négy órás vérátömlesztésnek írt le, kéthetente. Van egy házi ápolója és egy segítőkutyája is „olyasmire, amit az emberek nem látnak”.
Scout már igazi sztárnak számít, alig néhány hete a Diane Von Furstenberg: Woman in Charge című dokumentumfilm premiervetítése, a vörös szőnyegre is elkísérte a színésznőt. Itt egy kis betekintést is engedett a kapcsolatukba: „kicsit megrágcsálja az orromat, mert kicsit ügyetlen tudok lenni. Emlékeztet engem. Nagyon szétszórt vagyok, ezért szükségem van rá” – mesélte a Page Sixnek. A labradort egyébként a neurológusa választotta és kifejezetten a színésznő igényeire képezték ki.
De ami ennél is fontosabb, hogy az eseményen Blair magassarkúban, bot nélkül jelent meg. Láthatóan még egy idegrendszeri betegség sem tudja megakadályozni abban, hogy a lehetőségeihez képest teljes életet éljen. Magáért, és a fia kedvéért is, aki mindennél fontosabb a számára.