nlc.hu
Család
A családi nyaralás okosabbá teszi a gyereket

A családi nyaralás nem kell, hogy túlélőtúra legyen!

A szakértők szerint a családi nyaralás jót tesz a gyerekeinknek, de nemcsak a boldogságukra van jó hatással, hanem még okosak is lesznek tőle. A szülők meg öregszenek néhány évet pár nap alatt a gyerekektől.

Rendszeresen olvashatunk a családi nyaralásról szóló őszinte, nem közösségimédia-kompatibilis beszámolókban olyat, hogy a szülők a családi nyaralás után pihenni mennek a munkahelyükre, annyira kikészíti őket az intenzív egy-két hét, amit együtt töltenek 0-24-ben a gyerekeikkel. Jellemzően azért ezt a kisgyerekes szülők érzik, a nagyobbakkal ebből a szempontból már könnyebb, mert nem kell mindig a sarkukban lenni, és nem igénylik, hogy a szülők szórakoztató központként ontsák magukból a programötleteket a nap minden percében.

Bármennyire is fárasztó a kicsikkel a családi nyaralás a szülők számára, fontos tudni, hogy az együtt töltött minőségi idő óriási hatással lehet a gyerekek agyára és életére. A kutatások szerint nemcsak boldogabbak, hanem még okosabbak is lesznek a családi vakációtól a gyerekek. A tudományos bizonyítékokat nem lehet megkerülni, úgyhogy ha legközelebb kiborulsz a gyerekek miatt a nyaraláson, gondolj arra, hogy sok jó hatása lehet rájuk a közös élményeknek.

Inkább élményeket vásárolj, az boldogabbá tesz

Thomas Gilovich pszichológiaprofesszor szerint „Amikor a rendelkezésre álló jövedelem elköltéséről van szó, az élményszerű vásárlások általában boldogabbá teszik az embereket, mint az tárgyi vásárlások. De miért kielégítőbbek az élmények? Az eredményeink arra utalnak, hogy az élményalapú vásárlási döntések jobban elősegítik a jólétet”. Ez azt jelenti, hogy ha választani kell egy termék – például egy játék -, vagy egy élmény – például egy nap a tóparton – között, akkor az élmény az, ami boldogabbá teszi a gyereket.

Cindy Chan, a Torontói Egyetem munkatársa ebből a kiindulópontból vizsgálta az ajándékok kérdését is: „Az interperszonális kapcsolatok elengedhetetlenek a jóléthez, és az ajándékokat gyakran azért adják, hogy ápolják ezeket a kapcsolatokat. A valós kapcsolatokban történő tényleges ajándékcseréket vizsgáló kísérletek azt mutatják, hogy az élményalapú ajándékok nagyobb javulást eredményeznek a kapcsolat erősségében, mint a tárgyi ajándékok.” Különösen akkor igaz ez, ha az élményen közösen osztoznak az ajándékozók és az ajándékozottak.

Mindezt a szülőkre és gyerekekre is lefordíthatjuk: a legjobb ajándék, amit a szülő adhat a gyerekének, az a közös élmény, ami ebben az esetben a közös nyaralás.

A legjobb ajándék

Thomas Gilovich szerint ugyanolyan boldogságnövekedést érez a gyerek, ha veszünk neki egy új játékot, mint ha elmegyünk együtt a családi nyaralásra, ám az új játék miatti boldogság idővel csökken, míg az utazás emlékei sokkal tovább töltik el boldogsághormonokkal. Épp ezért mondja azt a szakember, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges játékokra költeni a pénzünket, inkább minél több utazást és közös élményt szervezzünk a gyerekeinkkel, mert a családi vakációkat a gyerekek határozottan értékelik, mind az adott pillanatban, mind pedig még sokáig az emlékezetükben.

Gyerekkel a strandon

Fotó: Profimedia

Elmélyíti és erősíti a kötelékeket

Dr. Margot Sunderland gyermekpszichoterapeuta nevet adott annak a legértékesebb ajándéknak, amit a családi nyaralásokon nyújtunk a gyerekeinknek, amit talán nem kérnek kifejezetten, de titokban vágynak rá: az idő ajándékát. A közös vakációkon a szülők nem a munkára és a házimunkára, hanem a játékra koncentrálnak. „Apa vagy anya homokvárat épít, tollaslabdázik a tengerparton, hullámokon ringatózik. Szórakozásnak tűnik, de ez egyben kötődési játék is, és létfontosságú a szülő-gyerek kapcsolat építéséhez. A kötődési játék az önbecsülést is erősíti, pszichológiai üzenetet küld a gyermeknek:

Teljes figyelmemet élvezed. Örülök neked. Örülök, hogy veled lehetek.

Okosabbá teszik a gyereket

Dr. Sunderland hozzáteszi, hogy „Kevésbé ismert, hogy hogy a vakáció a gyermekek agyának fejlődését is elősegítheti. Ez azért van így, mert egy családi nyaraláson az agy két olyan területét stimuláljuk, amelyek a hétköznapokban, az otthoni rutin során könnyen maradnak »gyakorolatlanul«. Az agy játék rendszere minden alkalommal edződik, amikor a gyermekünk lábát a homokba temetjük, a medence nyugágyán csiklandozzuk, vagy a hátunkon lovagolunk vele. Az agy kereső rendszere pedig akkor edződik, amikor együtt felfedezőútra mengyünk az erdőbe, a tópartra, vagy egy eldugott falu rejtett titkait fedezzük fel.”

Amint a családi vakációk kalandjai és élményei aktiválják ezt a két rendszert az agyunkban, jóleső neurokémiai anyagokat váltanak ki, köztük opioidokat, oxitocint és dopamint. Dr. Sunderland ezeket a természet ajándékának nevezi: „Csökkentik a stresszt, és meleg, szeretetteli érzéseket aktiválnak egymás iránt, valamint azt a kedves érzést, hogy minden rendben van a világban.”

Javul a koncentráció

Mivel a családi vakáció legtöbb tevékenysége általában a szabadban zajlik, a gyerekek koncentrációs képességei is erősödnek. Kutatások ugyanis kimutatták, hogy a gyerekek figyelme javul, ha akár csak 20 percet töltenek a természetben. Ahogyan azt Dr. Sunderland kifejtette:

A zöld, játékos környezet ugyanolyan jónak bizonyult, mint a gyógyszeres kezelés az ADHD-s gyermekek számára. Javítja az olyan végrehajtó funkciókat, mint a stresszszabályozás, a figyelem, a koncentráció, a jó tervezés és a tanulási képesség, valamint javítja a fizikai és mentális egészséget is.

Mindehhez nem kell speciális utazás, nem kell milliomosnak lenni, ezt a hatást elérhetjük a közös családi erdei sétával, a medencében ugrándozással, vagy épp egy ismeretlen város felfedezésével. A kutatók arra is biztatják a családokat, hogy ne féljenek messzebbre utazni, ugyanis egy harvardi tanulmány szerint sikeresebb lehet az a gyerek felnőttként, aki minél többféle kultúrát ismert meg, és ezáltal szociálisan érzékenyebbé vált.

„Ha a gyerekek képesek másokkal együtt érezni és felelősséget vállalni értük, akkor valószínűleg boldogabbak és sikeresebbek lesznek – írja a tanulmány. – Egész életükben jobbak lesznek a kapcsolataik, és az erős kapcsolatok a boldogság egyik legfontosabb összetevői. A munkahelyeken a siker gyakran a másokkal való hatékony együttműködésen múlik, és azok a gyerekek, akik empatikusak és szociálisan érzékenyek, jobb együttműködők is.”

Gyerekkel a strandon

Fotó: Profimedia

A jó családi nyaralás létezik

„Az első hiba, amit rengeteg szülő elkövet, hogy összekeveri azt, amit ő izgalmasnak talál egy nyaraláson, azzal, ami a gyerekeknek izgalmas – mondja Dr. Sunderland. – Egy új hely érdekes dolgai közül nagyon sok a legtöbb gyerek számára halálosan unalmas.” Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem szabad semmilyen múzeumot meglátogatni, de az erőltetés a családi nyaralásokon visszafelé sülhet el. „Adj egy kétévesnek ajándékot, és helyette a dobozzal fog játszani. Hasonló a helyzet a gyerekekkel és az utazással is. Hagynunk kell, hogy felfedezzék a saját útjaikat, hogy csodát találjanak a környezetükben.”

A gyerekek másképp látják a világot, és néhány olyan részlet, amelyet talán felnőttként észre sem veszünk, a gyerekben sokáig megmarad a családi vakáció vége után is. Hagynunk kell, hogy a gyerekeink a saját, egyedi módjukon fedezzék fel a családi nyaralás úti céljait. Amit a gyerekeink értékelnek, amire a családi nyaralások után még sokáig emlékezni fognak, azok az együtt töltött családi pillanatok: a beszélgetések, éneklések, fagyizások, és apa eltemetése (nyakig) a homokba.

Ahhoz, hogy sikeres legyen a szülők és a gyerekek szempontjából is a családi nyaralás, idejében el kell kezdeni a közös készülődést.

Holland kutatók a nyaraló és a nem nyaraló emberek adatait vizsgálták, és jelentős különbségeket tapasztaltak az utazás előtti boldogságszintben; az utazás utáni boldogságszintben kisebbek voltak a különbségek. A kutatók arra jutottak, hogy az utazás előtti boldogság fokozásának a legjobb módjai:

  • a napok számolása az indulás előtt,
  • több rövid nyaralás foglalása egyetlen hosszú családi vakáció helyett,
  • valamint az olvasás a gyerekkel közösen az úti célról.

De nemcsak azért érdemes bevonni az előkészületekbe a gyerekeket, mert ezzel nő a boldogságérzetük már a nyaralás előtt, hanem azért is, mert ezzel társszervezővé tesszük őket, ami felelősséget ad a kezükbe, és fejleszti a problémamegoldási készségeket. Tűzzetek is együtt úti célt, nézegessetek programlehetőségeket, és a gyerek korához mérten engedd neki, hogy beleszóljon, milyen nyaraláson vesz majd részt az egész család.

A legjobb úti cél

Egy nagyszabású tanulmány, amely több mint 20 ezer ember GPS-adatait használta fel, megerősítette, hogy boldogabbá tesz, ha a szabadban vagyunk, mivel a természetes napfény növeli a D-vitamin szintünket. Emellett a zöld táj közelsége összefüggésbe hozható a mentális egészséggel és a depresszió alacsonyabb szintjével. Arra is van bizonyíték, hogy a zöldövezetben tett közös séta megnyugtatja a szervezetet, csökkenti a vérnyomást és a stresszhormonok szintjét, sőt még a koleszterinszintet is – tehát mindenki profitálhat belőle.

Források: 1, 2, 3, 4

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top