nlc.hu
Sztárok
Molnár Áron kifejtette véleményét a színházi baleset kapcsán

Molnár Áron kiakadt Vidnyánszky Attilára, ki is fejtette véleményét a színházi baleset kapcsán

Molnár Áron nem fogta vissza magát, és közösségi oldalán kifejtette a véleményét Vidnyánszky Attila kijelentése kapcsán a legutóbbi interjújában.

Molnár Áron reagált Vidnyánszky Attila legutóbbi interjújára az Egyenes Beszéd című műsorban. Szerinte döbbenetes, ahogy Horváth Lajos Ottóról beszél az igazgató. Molnár Áron úgy látja, hogy egy szemernyi felelősségvállalás nincs a Nemzeti Színház főizgatójában úgy, hogy a színészek többször jelezték, hogy veszélyes a díszlet.

Molnár Áron

Molnár Áron magyar színművész a noÁr megalapítója (Fotó:Korponai Tamás / fotocentral.hu)

Vidnyánszky Attila nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a balesetben érintett két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos, akik több métert zuhantak a Rómeó és Júlia előadása közben, fejenként már 5-5 millió forintot kaptak az incidens óta. Szombaton azonban Szász Júlia részletesen bemutatta, hogy a hozzá érkező pénzösszeg messze elmarad az igazgató által említett összegtől. Szász Júlia bejegyzése szerint a folyósított összeg a sajtóban emlegetett összeg töredékét sem éri el, amit tételesen le is vezetett egy szombat hajnalban megosztott Facebook-posztban.

Vidnyánszky válaszában azt állította, hogy a színészek nem reagáltak a biztosító által ajánlott 2,4 milliós összegre, helyette inkább egy “nagyon jelentős, fejenként 7,6 millió forintos kártérítési igényt” fogalmaztak meg. Amikor ehhez számlákat és szerződéseket kértek be tőlük, Szász Júlia nem válaszolt, és Horváth Lajos Ottó is csak egyetlen, kis összegű számlát küldött. Vidnyánszky Attila szerint Horváth Lajos Ottó eddig összesen 6 millió 300 ezer forintot kapott a színháztól, de a 2,4 milliós biztosítási ajánlattal ő sem élt.

Elmondása szerint a két színész esete között az a lényegi különbség, hogy Horváthnál felmerül a színész felelősségének kérdése is, viszont Szász Júliánál ilyenről nincs szó: „Juli ilyen értelemben tiszta, így ha lenne normális kommunikáció, nagyon hamar túllendülnénk és tudnánk fizetni.” – nyilatkozta.

Viszotnt ezután a kijelentés után, Molnár Áron teljesen kiakadt.
„Ez az interjú után hogyhogy nem áll fel a Nemzeti Színház társulata és kérik Vidnyánszky lemondását? Van itt minden a Nemzeti Színház igazgatója részéről: áldozathibáztatás, összeesküvés elméletek, felelősséghárítás..”– írja a kedd reggeli Instagram-posztjában Molnár Áron.

Molnár Áron szerint ugyanis ez bárkivel megtörténhet a jövőben is:

„Miből gondolja a társulat bármely tagja, hogy velük nem pont ugyanez történne meg? Miből gondolják, hogy őket nem szúrná hátba, nem árulná el abban a pillanatban Vidnyánszky, amint veszélyeztetve érezné a pozícióját? Döbbenetes, ahogy Horváth Lajos Ottóról beszél, ahogy egy szemernyi felelősségvállalás nincs benne úgy, hogy a színészek többször jelezték, hogy veszélyes a díszlet”- fogalmazott a színész.

 

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top