nlc.hu
Életmód
Női orvossal jobbak a női betegek túlélési esélyei

Jobbak a női betegek túlélési esélyei, ha nők gyógyítják őket

A női orvosok jobb eredményekkel gyógyítják a női pácienseket, mint férfi kollégáik, ezt állapította meg egy 800 ezer páciens részvételével készült tanulmány.

A kórházba került nők kisebb valószínűséggel halnak meg vagy kerülnek vissza a kórházba, ha női orvosok kezelik őket – derült ki az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmányból.

A 65 éves és idősebb páciensek körében végzett vizsgálatban a női orvosok által kezelt nők 8,15 százaléka halt meg 30 napon belül, szemben a férfi orvosok által kezelt nők 8,38 százalékával. A halálozási arányban mutatkozó mintegy negyedszázalékos különbség nem tűnik soknak, mégis jelentős, mert az Egyesült Államokban ez évente ötezer halálesetet jelent.

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a Tokiói Egyetem kutatói által vezetett vizsgálatba közel 800 ezer férfi és női beteget vontak be, akiket 2016 és 2019 között szállítottak kórházba. A férfi betegek esetében úgy tűnt, hogy az orvos neme nincs hatással a halálozás vagy a kórházba visszakerülés kockázatára, a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns. 

Egy női orvos egy idős nőt szívverését hallgatja

Fotó: Getty Images

Bár az adatok fontos dologra mutatnak rá, arra sajnos nem adnak magyarázatot, hogy a nők miért vannak jobb kezekben, ha nők kezelik őket. Más tanulmányok arra jutottak, hogy a nők kisebb eséllyel tapasztalnak kommunikációs problémákat, félreértést vagy elfogultságot, ha női orvosok segítségével gyógyulnak – mondta a tanulmány vezető szerzője, dr. Atsushi Miyawaki, a Tokiói Egyetem egészségügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vezető adjunktusa.

„A női orvosok segíthetnek enyhíteni a szégyenérzetet, a kényelmetlenséget és a szociokulturális tabukat az érzékeny vizsgálatok és beszélgetések során a női betegeknél” – tette hozzá. Ugyanakkor a kutatók is hangsúlyozták, hogy az eredmények inkább kiindulópontot jelentenek abban, hogy megvizsgálják, hogyan kaphatnak a betegek jobb ellátást.

Dr. Lisa Rotenstein, a tanulmány társszerzője, a Kaliforniai Egyetem San Francisco-i egyetemi docense és orvosigazgatója szerint eddig is voltak arra vonatkozó adatok, hogy különbségek vannak a férfi és a nő orvosok ellátási rutinja között. „A női orvosok több időt töltenek a betegekkel, több időt szánnak a közös orvosi döntéshozatalra és a partneri megbeszélésekre, mint férfi társaik.”

Rotenstein emlékeztetett: a járóbeteg-ellátásból származó adatok azt mutatják, hogy a női orvosok többet foglalkoznak az elektronikus egészségügyi nyilvántartással, mint férfi társaik, és magasabb minőségű ellátást nyújtanak. A női orvosok hosszabb időt töltenek egy sebészeti beavatkozással, és alacsonyabb a műtét utáni újrafelvételek aránya. (Ugyanakkor mindebben az is szerepet játszik, hogy a női sebészek lassabban dolgoznak, mint férfi kollégáik, és mivel általában több időt töltenek egy-egy pácienssel, kevesebb betegre jut idejük egy nap.)

A szakember szerint az eredmények alapján meg kell vizsgálni, milyen változtatásokra van szükség az orvosképzésben, hogy mindenki képes legyen a női doktorokra jellemző, előnyösebb ellátást biztosítani.

Eközben több orvos óva intette a betegeket attól, hogy a kutatás miatt orvost váltsanak. Dr. Hardeep Singh, a houstoni Baylor College of Medicine professzora szerint a gyógyítás nem egyszemélyes show, a kezelés kimenetele nem egyetlen embertől függ, sokkal inkább a klinikai csapattól és az adott kórháztól. Viszont a tévés diagnózisokra vonatkozó kutatások azt mutatják, tette hozzá, hogy az orvosoknak általában véve jobban meg kellene hallgatniuk a betegeket.

(NBC, Medical News Today)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top