nlc.hu
Életmód
Jászberényi gyerekbántalmazó és nőverő karateedző

Kitálalt volt barátnője a gyerekbántalmazó edző előéletéről

A gyerekbántalmazás mellett kapcsolati erőszak is felróható a jászberényi edzőnek, volt barátnője szerint.

A szolnoki gyerekbántalmazás elkövetője, A. Tibor volt barátnője 19 éves korában lett a nála 21 évvel idősebb férfi partnere. A nő az RTL-nek számolt be a kapcsolati erőszak állomásairól. A Novák Katalin által kitüntetett jászberényi karateedző eleinte „csak” lelkileg bántalmazta: „kimosta az agyát”, elidegenítette családjától, kontrollálta öltözködését.

A volt barátnő szerint az edző megszabta, hogyan öltözködjön, elidegenítette családjától, majd fizikailag is bántalmazni kezdte. A nő kezdetben az edző tanítványa is volt. Elmondta:

a sporttal tervei, álmai voltak, szerinte A. ezt használta ki. 

A nő szerint párkapcsolatuk során „az első év még teljesen normális volt” a korkülönbséget leszámítva. Utólag tudatosult benne, hogy idős partnere mindenkitől elidegenítette.

„Anyád egy szar, apád egy paraszt, ne menjél haza, minek mész te oda, nem kapsz ott semmit. Itt én vagyok egyedül az, aki az álmaidat megvalósítja, én vagyok az, aki szeret téged. Soha nem fogsz egy ilyen férfit találni, sőt soha nem fogsz férfit találni magad mellé, mert megcsal”

– idézte fel az edző szavait. A férfi a nő öltözködését is korlátozta, az egyesületi melegítőben kellett járnia. A cél az volt szerinte, hogy „még csak véletlenül se lássák, hogy én hogy nézek ki, vagy milyen az alakom, hanem egy lelakott asszonynak nézzek ki mellette” – emlékezett a volt barátnő.

Kitálalt volt barátnője a gyerekbántalmazó edző előéletéről

A szóbeli bántalmazás, lekurvázás után

„bebeszélte magának, hogy megcsalom. Ekkor járt el először a keze. Nem egy pofont adott, vagy ilyesmi, hanem keményen, ököllel verte telibe a fejemet vagy a testemet, mintha edzésen lenne” – emlékezett vissza. A nő 65 kiló volt akkor, miközben egy 95-100 kilós férfi bántalmazta. „Volt olyan, hogy azért nem tudtam elmenni gyakorlatra, mert akkora monokli volt a fejemen. Akkor azt kellett hazudnom, hogy beteg vagyok.” Előfordult, hogy „a hajamnál fogva húzott végig a ház melletti járdán, és úgy cibált ki az utcára.

Akkor sikerült tőle elszaladnom.

Ott volt a közelben valami templom, vagy kereszt, én pedig odamentem és imádkozni kezdtem, hogy Istenem, könyörgök, mikor lesz ennek vége? Megúszom én ezt élve? De akkor sem hívtam fel a szüleimet, meg senki mást sem.”

A nő bátor volt – talán a sport miatt – ki tudott törni a rémálom-kapcsolatból: „Jöttek a zaklatások, ezresével az üzenetek, amikre nem válaszoltam.” A férfi élesváltásokban kommunikált vele: az egyik pillanatban a nő „mocskos kurva” volt, a másikban pedig azt írta, hogy „elsírom magam, életem szerelme vagy, gyere vissza hozzám”.

Ki akarta túrni az albérletéből,

le akarta járatni a munkahelyén. Amikor megtudta, hogy új párkapcsolata lett, tovább terrorizálta őt és párját is. A kálváriának csak akkor lett vége, amikor az edző összejött a jelenlegi feleségével, és végre békén hagyta őt – emlékezett vissza A. barátnője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top