nlc.hu
Sztárok
ByeAlex gyűlölt bejárni az irodába: rossz csapatjátékosnak tartja magát

ByeAlex gyűlölt bejárni dolgozni: „A munkatársaim is többnyire zavartak”

ByeAlex minden percét gyűlölte annak, hogy be kellett járnia minden egyes nap az irodába, mert saját bevallása szerint mindenki zavarta őt.

ByeAlex sosem rejtette véka alá a véleményét, és ezúttal sem fogta vissza magát. Kadarkai Endrével beszélgetett, ahol elmondta, hogy amikor még polgári munkája volt, nagyon gyűlölte, hogy mindennap bent kellett lennie az irodában.

Bye Alex

Fotó: Trenka Attila / fotocentral.hu

 

ByeAlex két évet dolgozott irodai körülmények között és saját bevallása szerint minden egyes napo gyűlölt, amit ott töltött. Az előadó elmondta, hogy nem szerette, hogy nem engedték úgy dolgozni, ahogy ő akart. Így aztán folyamatos veszekedések voltak a főnökével.

Én nem tudok alkalmazkodni, rossz csapatjátékos vagyok, mufurc alaknak tartom magamat. Tehát van, hogy nem lehet hozzám szólni egész nap.

-fogalmazott a zenész. Majd hozzátette, komor alaknak tartja magát, és néha csak nem akar beszélgetni senkivel. Ilyenkor viszont gyakran a munkatársai is zavarták őt, mert tényleg semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy csendben üljön s nem szóljon senkihez.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top