nlc.hu
Család
A kritikus harmadik év: Kerüld el, hogy megromoljon a kapcsolat

A 3 az új 7: A kritikus év, amikor elkezd megromlani egy párkapcsolat

A harmadik év lett a vízválasztó a kapcsolatokban, amikor is a párnak komoly gondjai kezdenek támadni. De miről is van szó? És hogyan előzheted meg?

Bár alapvetően a hetedik évet tartják egy párkapcsolat vízválasztójának, a legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy ez a kritikus pont előrébb kúszott. A harmadik év jóval nagyobb fordulópontot jelent a párok számára: komoly kihívásokkal, konfliktusokkal, problémákkal kell szembenézniük.

Ez egyébként nem meglepő, sőt, természetes folyamat. A harmadik év végére a nászutas-időszak lecsengett, a rózsaszín köd felszállt. A pár tagjai pedig figyelmesek lesznek olyan tikkekre, szokásokra a másikban, amiket korábban még aranyosnak is találtak volna – mostanra azonban inkább csak idegesíti őket. Egyre gyakoribban lesznek a kisebb-nagyobb veszekedések, melyek próbára teszik a kapcsolatot. Ilyenkor a felek úgy érezhetik, hogy a szerelmük már nem lángol annyira, ez pedig akár a szakítás szélére is sodorhatja őket.

Szakíts, ha bírsz

Jelenet a Szakíts, ha bírsz című filmből. (Fotó: Profimedia)

Ha vészesen robogtok a szerelmeddel a harmadik év kritikus pontjáig, de szeretnétek elkerülni, hogy a kapcsolatotok felrobbanjon, van pár dolog, amit megtehettek a megelőzés érdekében.

Nyílt kommunikáció 

Az őszinte kommunikáció minden egészséges kapcsolat kulcsa, különösen, ha akadályok gördülnek elénk. Hozzatok létre egy olyan biztonságos teret, ahol mindkét fél szabadon kifejezheti érzéseit, aggodalmait, céljait és szükségleteit anélkül, hogy félne az ítélettől vagy a nyomástól.

A sebezhetőség, illetve az aktív figyelem és a sok beszélgetés csökkentheti a félreértéseket, újjáépítheti a bizalmat és erősítheti a pár közötti köteléket. Ez a nyitottság elősegíti a kapcsolat elmélyülését, emellett lehetővé teszi számotokra, hogy együtt dolgozzatok a problémák megoldásán és kapcsolatotok javításán.

Minőségi együtt töltött idő

Fontos, hogy olyan programokat szervezzetek, amik erősíti a kettőtök közti köteléket, és újra felgyújtja a kapcsolatotok kezdeti szikráját. Itt most nem arra gondolunk, hogy hetente pipáljatok ki egy Michelin-csillagos éttermet az országban, hanem olyan dolgokra, amiket mindketten élveztek. Legyen szó közös főzőcskézésről, mozimaratonról, új hobbikról vagy csak hosszú-hosszú beszélgetésekről egy pohár bor mellett, a lényeg, hogy mindenféle zavaró tényező (mint a munka vagy a telefonunk) nélkül töltsetek együtt időt. Amikor csakis egymásra figyeltek.

Maradj önmagad

Igen, nagyon fontos az együtt töltött idő, de most egy picit ellent mondunk saját magunknak. Ugyanis éppilyen lényeges az is, hogy magaddal is foglalkozz. Hagynunk kell, hogy a másik nélkülünk (de mellettünk) fejlődjön, hogy ne veszítse el önmagát a kapcsolatban.

Ezért jó, ha van saját érdeklődési köröd, ha elmész csak a barátaiddal valahová, és ha külön életet élsz. Ezzel elkerülhető, hogy bárki is úgy érezze, megfullad a kapcsolatban. Senki sem akaszkodik a másikra, nem válik a helyzet frusztrálóvá és fojtogatóvá. És a legjobb, hogy így lehetőséget adtok magatoknak, hogy hiányozzatok egymásnak!

Nemcsak a fizikai intimitás fontos

A fizikai és érzelmi kapcsolat a két alappillére egy párkapcsolatnak. Gyakran előfordul azonban, hogy a testi intimitásra fókuszálunk az érzelmi kötődés kárára. Az érzelmi intimitás ápolásában kiemelt szerepet játszanak a bókok, a kedvesség, őszinte beszélgetések, a házimunka megosztása és az olyan ártatlan érintések, mint a a kézfogás, ölelés és összebújás. Ha ez a rész működik, akkor könnyebben tudjátok áthidalni a felmerülő problémákat.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top