nlc.hu
Életmód
Elvonult 5 hónapra a hegyekbe, hazatérve kétszer annyi idősnek nézett ki

Elvonult 5 hónapra a hegyekbe, hazatérve kétszer annyi idősnek nézett ki

Egy szerelmi csalódás miatt vált remetévé egy időre.

Egy 24 éves kínai férfi 5 hónapot töltött a hegyekben egy fájdalmas szakítás után, ám amikor visszatért a civilizációba,legalább kétszer idősebbnek tűnt, mint előtte. Sőt oly annyira megöregedett a külseje, hogy több is lebácsizták, amikor meglátták.

Annyira ki volt téve az észak- és nyugat-kínai hegyek természeti elemeinek, hogy a külsején is visszaköszön. Azután vált ismertté szülőhazájában, hogy a közösségi médiában elterjedt egy videó, amelyen a kamerának mutogatja a személyi igazolványát, bizonyítva, hogy még a húszas éveinek elején jár. A videó készítője csak bácsiként emlegeti a kopaszodó, zord külsejű „hegyi embert”, pedig csupán 24 éves. Mutatja is a kamerába, hogy a papírja alapján 2000 decemberében született.

Az észak-kínai Hebei tartományból származó férfi azt mondta, gyorsan öregedni kezdett, miután visszavonult a hegyekbe, hogy leküzdje a szakítás okozta depressziót. Amikor meghallotta, hogy a Qinghai-Tibeti fennsíkon való túrázás „megtisztíthatja az elmét”, összepakolta csomagjait, kocsiba ült és elvonult aszkéta életmódot folytatni. Megtalálta a keresett tisztaságot, de az 5 hónapos tapasztalatszerzésről a korához képest megdöbbentően öregként tért vissza.

A 24 éves férfi elmondta, hogy korai kopaszodását a közvetlen napsugárzás okozta, amely károsította a hajhagymákat. Az arcbőre is sokat megereszkedett, arcszőrzetet növesztet, hogy megvédje arcát az UV-sugárzástól, de ettől i jóval öregebbnek tűnik.

„Megmutattam nekik a személyi igazolványomat, és elmondtam, hogy 2000-ben születtem, de sokan ezután sem nem hittek nekem” – mesélt a tapasztalatairól a fiatal „bácsi”. „Egy idő után elfogadtam, hogy egyesek egyszerűen nem hiszik el, hogy a húszas éveim elején járó srác vagyok” – tette hozzá.

Az országosan ismertté vált, dupla annyinak kinéző 24 éves fiatalembert azt mondta, nem áll szándékában változtatni a külsején, mivel jól érzi magát a bőrében.

(via)

Kiemelt fotó forrása: odditycentral.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top