nlc.hu
Család
Kiss Endi elköttette magát

Kiss Endi elköttette magát, nem szeretne több gyereket

Több lánya már biztosan nem lesz a négygyermekes édesapának, aki a bulizást is visszavette annak érdekében, hogy minél tovább láthassa cseperedni gyermekeit.

Komoly döntést hozott meg Kiss Endi, aki négy lánygyermek büszke apukája. A dobos úgy döntött, hogy elkötteti magát, mivel nem szeretne már több gyermeket. 

Fotó: Schumy Csaba

Fotó: Schumy Csaba

A Hooligans zenekar dobosának csemetéi három különböző nőtől születtek, azonban úgy szeretik egymást, mintha mindnyájan édestestvérek lennének. Az 53 éves zenész az anyukákkal is jó viszonyban maradt. A nagylányokkal ráadásul nemrég Spanyolországban nyaraltak, előtte pedig Rómában jártak.

Mindig bepánikoltam, amikor kiderült, hogy a párom terhes. 

„De nem bánom, hogy így alakult, sőt! Rajongok értük, aktívan részt veszek a nagyobbak életében is, nagyon jó a kapcsolatom az anyukájukkal. Bodza, Kiara és Larissza nálam is itthon vannak, én nem vasárnapi apuka vagyok! Nekünk ez így jó: hozom-viszem őket iskolából, edzésről, együtt sportolunk, együtt meditálunk”

– árulta el a zenész, aki negyedik gyermeke érkezését nehezebben fogadta el:

Teljesnek éreztem az életemet a három lányommal; bevallom, nehezem adtam be a derekam a negyedik érkezése kapcsán. Úgy voltam vele, hogy már nagyok, már nem szorulnak úgy rá az segítségemre, tehát jöhet újra a bulizós korszak. De Alba érkezésével ennek vége, és úgy érzem, fentről kaptam őt, hogy ezzel megmentsen. Mert ha belevetem magam, akkor nagyon nehezen keveredem ki belőle. Amikor megszületett, szolidan meg akartam ünnepelni, de végül olyan nyolcnapos tejfakasztó buli kerekedett, hogy a környéken az összes anyukának bőven lett teje.

– mesélte Endi, aki a bulizásból egészen visszavett lányai miatt: 

„Sokáig akarok élni, így is, ha belegondolsz, hetvenkét éves leszek, amikor Alba tizennyolc. Mondjuk több lányom már biztosan nem lesz, elköttetem magam”

Via: (1), (2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top