nlc.hu
Iskolakezdés
Nem veszi el a mobilt a diákoktól a Madách Imre Gimnázium

Nem veszi el a mobilt a diákoktól a Madách Imre Gimnázium az új rendelet ellenére sem

A nevelőtestületnek életszerűtlennek tartja a mobiltelefonok elvételét, ezért intézményükben továbbra sem tiltják annak használatát.

Nyár elején terjedt futótűzként a hír, hogy egy új rendelet értelmében az iskolákban a most kezdődő tanévben le kell adniuk a diákoknak okostelefonjaikat. A végül augusztus 8-án megjelent rendelet korlátozott tárgynak minősíti ezeket, valamint a kép- vagy hangrögzítésre, illetve internetelérésre képes eszközöket is.

A budapesti Madách Imre Gimnázium most közleményt jelentetett meg honlapján, melyben arról tájékoztatja tanulóit, hogy intézményükben a továbbiakban is sor kerülhet bármely órán a rendeletben tiltott eszközök használatára.

Fotó: GettyImages

Fotó: GettyImages

„Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel.

A mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait házirendünk már régóta tartalmazza, amit eddig is betartattunk. Ennek érvényesítése szigorúbb lesz. Kérünk minden diákot, hogy órai magatartásával senki se kockáztassa azt, hogy az okos eszközöket a tanítás előtt el kelljen venni” – áll az oldalukon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top