nlc.hu
Sztárok
75 éves lett Richard Gere, és még mindig sármos

75 éves lett Richard Gere, és még mindig tudja, mitől döglik a légy

A kor csak egy szám, a színész pedig a tökéletes példa arra, hogyha valaki intellektuálisan is rendben van, az csak még vonzóbbá teszi őt.

75 éves lett Richard Gere. Mindezt azért nagyon furcsa leírni, mert gyerekfejjel annyira idősnek gondoltam – akkor volt a negyvenes éveiben – őszülő hajával, férfias vonásaival inkább tűnt apukának, mint Hollywood aktuális kedvencének. Nem értettem a körülötte lévő hype-ot, hogy mi az a furcsa, már-már áhítatos hangsúly, ahogyan a nők kiejtették a nevét, és bár nem mondom, hogy felnőttként sikerült megfejtenem a teljes titkot, azért kezdem kapiskálni, hogy miért lett ő akkora szívtipró.

Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images

Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images

Egy cetliből történelem

Richard Gere 1949-ben látta meg a napvilágot, és egyáltalán nem színészi pályára készült. Trombitázott és gimnasztikában jeleskedett – sportösztöndíjjal vették fel az egyetemre is, amit nem fejezett be. Talán jobb is így, mert ha befejezi, lehet, hogy ma nem őt jegyeznék jó pár kasszasiker főszereplőjeként. Gere 1967-ben hagyta ott az iskolát, és az első filmes szerepek előtt a világot jelentő deszkákon próbált szerencsét. Jó volt benne, nem is kicsit, így hamar felfigyeltek a tehetségére, és 1980-ban már rábízták az Amerikai dzsigoló főszerepét, ami nemcsak a filmes kapukat nyitotta meg számára, hanem az utat a nők szívéhez is.

Ismeretlen arcból egy csapásra a ’80-as évek férfi szexszimbóluma lett, a Garni-zóna tengerészgyalogosaként pedig olyan popkulturális történelmet írt, amire még a Jóbarátok egyik epizódjában is utaltak.

Gyakorlatilag egymás után kapta a jobbnál jobb szerepeket, de a dolog érdekessége, hogy a rengeteg romantikus hős ellenére sem került bele egy olyan skatulyába, ami csak a szépfiú imázsra épített volna. A szakma lehetőséget adott neki, hogy sokszínűségét és tehetségét bizonyítsa, és tíz év alatt olyan biztos bázist épített magának, hogy amikor Gary Marshall rendező megkereste a Micsoda nő! férfi főszerepével, nyugodt szívvel mondhatott rá nemet. Hogy miért gondolta mégis meg magát? Julia Roberts miatt, aki egy közös vacsora során – aminek az volt a célja, hogy meggyőzzék, vállalja a projektet – odacsúsztatott neki egy cetlit, és kérte, legyen a partnere. A többi már történelem, de azért egy pillanatra képzeljük csak el, milyen lett volna, ha nem ő, hanem a korábbi esélyesek, John Travolta, Liam Neeson vagy Michael Douglas közül került volna ki Edward karaktere.

1971-ben a Broadway-n (fotó: Jack Mitchell/Getty Images)

Az ezüst róka sármja

Gere ezt követően sem lustálkodott. Dermesztő szenvedélyek, Sommersby, Vágyak vonzásában, Az első lovag, A Sakál – és ezek még mindig csak a ’90-es évek voltak. Amíg a filmipar a 30 feletti nőket úgy szórta ki a játékból, mint koszorúslányok a virágot a kosárból, addig Gere egyre magasabbra tört, pedig már bőven lett volna utánpótlása. Nála abszolút érvényes lett, miszerint az igazi férfi olyan, mint a jó bor, ami az idő múlásával nemesedik. A ’90-es években élte a fénykorát és még Julia Robertsszel is duplázott egyet az Oltári nőben. Golden Globe- és Emmy-jelölések bizonyítják, hogy a szakma előszeretettel zsongta körül, ugyanakkor karizmájának hála 1999-ben, 50 évesen még egy Sexies Man Alive címet is sikerült bezsebelnie, így nem volt kétség, hogy a közönséget az ujja köré csavarta.

2000-ben Az ősz New Yorkban és a Dr. T és a nők is kijött, de a millennium utáni éveket a 2002-es Chicago határozta meg, amiért a legjobb férfi főszereplőnek járó Golden Globe is végre nála landolt. Érdekes, hogy ez volt az első komoly díj, amit meg is nyert, az akkor már közel 30 éve tartó pályafutása alatt. Azonban hiába minden, Gere élete derekán egyre kevésbé érezte jól magát.

Cindy Crawforddak 1993-ban (fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images)

Cindy Crawforddak 1993-ban (fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images)

Új utakon

Részben ez is az oka annak, hogy egyre több szereptől állt el – például a Die Hardra is nemet mondott – valahogy nem találta a helyét a világban. Szerette a forgatásokat, a színészlétet, de úgy gondolta, nem árthat, ha kettőt hátralép, hogy a nagyobb képet lássa, ezért a visszavonulás mellett döntött, és egyre nagyobb teret engedett az életében a hitnek. Gere köztudottan a buddhizmus tanait követi, és a Tendzin Gyacóval, vagyis a Dalai Lámával is szoros barátságot ápol. Nem kirakathívő, tényleg évtizedek óta így éli az életét, és legalább annyira humanitárius és emberbarát, mint amennyire színész. Rengeteg jogi- és segélyszervezetet támogat, különösen a tibeti és indiai régióban, de a Föld megóvása és az AIDS-tudatosság megismertetése, valamint az LMBTQ+ közösség elfogadtatása is napirenden van nála, akárcsak az állatvédelem. Nem egy szervezetet egyébként ő maga alapított, és azóta is kiveszi a részét a munkából.

Ez az életszemlélet Gere karrierjére is jócskán hatott: már a színészi munkáit is azzal a kérdéssel vállalja, hogy azzal segíthet-e valamilyen társadalmi vagy politikai változást elérni? Amikor például a Time Out Of Mindban egy hajléktalan bőrébe bújt, nemcsak az volt a célja, hogy egy jó filmet készítsen, vagy hogy hiteles legyen, hanem remélte, hogy a hasonló helyzetbe került emberekre is felhívhatja ezen keresztül a figyelmet. 

Nagyon fontos számomra, hogy ez a film segítse a helyi hajléktalancsoportokat, és a helyi közösséggel foglalkozzon a finanszírozás és a hajléktalanokért való felelősségvállalás szintjén

– nyilatkozta akkor.

Fotó: Art Zelin/Getty Images

Fotó: Art Zelin/Getty Images

Szívvel-lélekkel

Ahogyan az látszik, Gere bármibe kezd bele, azt teljes odaadással csinálja. A zene meghatározó szerepet játszik az életében, a trombita mellett kiválóan játszik zongorán és gitáron is, de nem véletlen, hogy a Chicago és a Hölgyválasz szerepét is vállalta: a tánc szintén hatalmas szenvedélye. Több nyelven beszél, lovagol, motorozik. Kevesen tudják róla, hogy a fényképészet nagy rajongója, 2022-ben a Christie’s aukciósházban jelentek meg a képei, melyet utazásai során készített. Hogy hogyan jut ideje ennyi mindenre, az jó kérdés, valószínűleg tanulhatnánk tőle időbeosztás tekintetében, főleg azért, mert egy 75 éves emberről beszélünk.

Ami a magánéletét illeti: Gere nemcsak a vásznon gyakorolt hatást sármjával és sokatmondó mosolyával a női szívekre, a való életben is igazi sármőr volt. A ’80-as években Diana Ross, Diane von Fürstenberg, Susan Sarandon, Barbra Streisand, Priscilla Presley és Kim Basinger sem tudott ellenállni neki. Végül Cindy Crawford mellett kötött ki, akivel nyolc évet voltak együtt, ebből közel ötöt házasságban töltöttek. Második neje Carey Lowell színésznő lett, akivel közös gyermeke is született, de ez a kapcsolat is véget ért 2016-ban. 2018-ban vette feleségül Alejandra Silva politikai aktivistát, aki lehet, hogy 33 évvel fiatalabb a színésznél, ugyanakkor a barátaik szerint nagyon hasonló az élethez való hozzáállásuk. És ha valami fontos Gere számára, az a közös intellektus.

Forrás: 1, 2, 3, 4

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top