nlc.hu
Sztárok

A Micsoda nő kulisszatitkai

Julia Roberts majdnem lemaradt a Micsoda nő! főszerepéről – 7 dolog, amit nem tudtál a filmről

A Micsoda nő! (Pretty Woman) című filmet minden 90-es években már öntudatnál lévő ember ismeri a világon. Most elárulunk róla pár kulisszatitkot.

Mondanánk, hogy vigyázz, spoilerveszély várható ebben a cikkben, de aki nem ismeri az 1990. március 23-án debütált Pretty Woman, azaz Micsoda nő! című filmet, annak valószínűleg teljesen mindegy most, több mint 30 évvel a megjelenés után, ha pár részletet megtud a filmről. Megjelenésekor a film egyébként csak egy romantikus film volt a sok közül, Richard Gere jelent meg benne húzónévként, ám a tündérmese és Julia Roberts lenyűgöző mosolya olyan kombináció volt, hogy kasszasiker lett a Micsoda nő!, megalapozva több benne szereplő színész karrierjét. A film kultikussá vált azóta, óriási befolyása lett a filmkészítőkre és megmaradt a közönség kedvencének. Íme pár dolog, amit talán még nem tudtál a Micsoda nő!-ről.

Hamupipőke modern köntösben

A Micsoda nő! nagy sikere többek között annak is köszönhető, hogy a története nosztalgikus érzéseket pendít meg a közönségben, hiszen tulajdonképpen Hamupipőkét láthatunk a filmvásznon, kicsit feldolgozva és modernizálva. A sztori szerint Vivian (Julia Roberts) prostitúcióval keresi a kenyerét és próbál talpon maradni Kit nevű lakótársával együtt (Laura San Giacomo). Aztán jön a gazdag üzletember, Edward Lewis (Richard Gere), akinek randipartnerre van szüksége az üzleti útján, így találkozik a két főszereplő: Edward felfogadja Viviant egy hétre 3000 dollárért. Persze egymásba szeretnek, dehát nagyon más életet élnek, máshonnan érkeznek, úgyhogy ezzel jó sok bonyodalom is kezdetét veszi.

Az is elvarázsolta az amerikai nézőket, hogy a film központi helyszíne, a Hollywood Boulevard mennyire megszépítve, szinte a valóságtól elrugaszkodva jelenik meg a Micsoda nő!-ben. A film kedvéért ugyanis megtisztították az amúgy 1990-ben cseppet sem tiszta utcát, és még a járókelők hömpölygő tömegét is sikerült visszaszorítani a forgatás alatt, ráadásul senki sem üvöltette a 90-es évek zenéit a hordozható magnóján az utcán, ami szintén kuriózumként hatott. A Micsoda nő! így tényleg megvalósult tündérmesévé vált a filmvásznon, ami folyamatosan nosztalgikus hangulatba ringatta a nézőket.

Julia Roberts és Richard Gere autóban

Részlet a Micsoda nő! című filmből (Kép: Getty Images)

Julia Roberts majdnem kimaradt

El tudod képzelni, hogy a gyönyörű, vörös hajzuhataggal megáldott Viviant más színésznő játssza, mint Julia Roberts? Természetesen nem. Pedig egy hajszálon múlt, hogy az egész filmtörténet máshogy alakuljon, ugyanis amikor eladták a filmjogokat a Disney-nek, akkor az eredeti szereplőválogatást is törölni akarták, így Robertsnek is vissza kellett lépnie Vivian szerepétől. Amikor azonban rendezőnek választották Gary Marshallt, ő ragaszkodott ahhoz, hogy visszatérjenek az eredeti szereposztáshoz. Különösen Vivian karakterénél akarta mindenképpen Julia Robertset, mert látta benne már akkor a világsztárt, aki sikerre viszi a filmet.

Julia Roberts és Richard Gere

Julia Roberts és Richard Gere remek párost alkottak a filmben (Kép: Getty Images)

Richard Gere kérette magát

Richard Gere kezdetben eléggé vonakodott, hogy elfogadja a Micsoda nő! férfi főszerepét. Gary Marshall sem döntött egyszerűen, sokáig válogatott a férfiszínészek között, ám amikor már eldöntötte, hogy Edward Lewis szerepére Richard Gere a legalkalmasabb, akkor már nem volt visszaút, csak vele tudta elképzelni a filmet a továbbiakban. De hiába kérte fel Gary többször is Richardot, ő minden alkalommal visszautasította az ajánlatot. A rendező azonban furfangos módon bevetette végül az aduászát: Julia Robertset, ugyanis pontosan tudta, hogy Gere imádná a karizmatikus Juliát. Marshall ezért a két színésznek szervezett egy találkozót, majd a találkozó alatt felhívta Richardot, hogy újra felajánlja neki a szerepet, miközben Julia egy cetlire felírta Richardnak, hogy „Kérlek, mondj igent!” Ennek aztán tényleg nem tudott ellenállni a színész, a többi pedig már történelem.

Julia Roberts és Richard Gere

Egyből megvolt a kémia Julia Roberts és Richard Gere között a forgatáson (Kép: Getty Images)

Az eredeti forgatókönyv kicsit más volt

A Micsoda nő! egyáltalán nem annak indult, ami végül lett belőle. Az eredeti film, mielőtt a Disney átvette a gyártást, a 3000 címet viselte, és sokkal sötétebb, realisztikusabb előzményekkel rendelkezett. Bár ezek a jelenetek végül nem kerültek be a filmbe, Julia Roberts néhányat előre leforgatott belőlük, például azt, amelyikben Viviant drogkereskedők üldözték, és Edward mentette meg tőlük. Az eredeti forgatókönyvből sok elemet átvettek, de a végét teljesen átírták: nem volt szó szerelemről, hanem Kit és Vivian elbuszoztak az utolsó jelenetben Disneylandbe Edward pénzéből, aminek Kit nagyon örült, Vivian pedig szomorúan nézett ki a busz ablakán. Vivian nyelvezete is sokkal színesebb volt az eredeti forgatókönyvben – erőteljesebb, trágárabb –, annyira, hogy a filmhez eléggé fel kellett hígítani a szövegeket. De hát végül is ez egy Disney-film volt, mi mást várhatnánk? Mert bár a filmet felnőtteknek szánták, valakinek gondolnia kell a gyerekekre is.

Julia Roberts akkor most
Megnézem
Összes kép (5)

A piros kabát misztériuma

A Micsoda nő! ikonikussá vált piros kabátja, amit Julia Roberts hord szőke parókával a filmben, egészen kalandos úton került fel Julia vállaira. Történt ugyanis, hogy misztikus módon eltűnt az eredeti piros kabát, amit a forgatásra szántak, Julia alakjára szabtak, ám a jelenetet le kellett forgatni, ezért a nagy pánikban végül egy, a stúdió előtt pont elsétáló, mit sem sejtő járókelőtől megvették 30 dollárért a piros kabátját, hogy azt adják Juliára. Így alakult, hogy pár számmal nagyobb kabát van a piros kabátos jelenetekben Julián – amivel végül trendet is teremtett, merő véletlenségből.

Julia Roberts és Laura San Giacomo

Az a bizonyos piros kabát Julia Robertsen (Kép: IMDb)

Julia Roberts testdublőre

Julia Roberts fantasztikusan nézett ki a Micsoda nő!-ben – fiatal, vonzó, különleges. Még a karaktere miatt kissé hiányos, mondhatni megkérdőjelezhető öltözékeket is képes volt remekül megjeleníteni a filmvásznon. Ennek ellenére a promóciós plakátokhoz egy testdublőrt használtak, akire Julia arcát rátették. Elképzelni sem tudjuk, hogy miért. Az eredeti kép Donna Scoggins lábáról készült, a producerek úgy gondolták, hogy ez jobban mutatna a plakátokon, mint Juliáé. A filmben pedig néhány jelenetben is kapott Julia testdublőrt Shelley Michelle személyében. Szerintünk erre nem lett volna szükség, Julia Roberts nagyon közel áll a tökéleteshez a mai napig.

Micsoda nő plakátja

A plakát, amin Donna Scoggins lábait láthatjuk (Kép: IMDb)

Richard Gere, a házi zongorista

Amikor Richard Gere karaktere, Edward Lewis zongorázik a szállodában, akkor mindenkinek libabőrös a karja, ráadásul kiderült, hogy nem kellett ehhez a jelenethez zongoristát fogadni, ugyanis Richard a két szép kezével csalja elő a zongorából a dallamokat. A színész a zongorán túl is zenei tehetség, ő maga komponálta azt a dalt, amit ebben a jelenetben eljátszik. Amikor később erről kérdezték Gere-t, elárulta, hogy a képességei a fiatalabb korában eltöltött zenei évekből erednek: a középiskolában még trombitált is, és más hangszerekhez is volt érzéke. Szerintünk egy ilyen rejtett tehetséggel biztosan megspórolt a rendezőnek egy kis pénzt a költségvetéséből. 

A Micsoda nő! 30 éves évfordulója alkalmából kérdezték Julia Robertset a filmről, amire így reagált: „Sok minden megváltozott az iparágban… nem hiszem, hogy a mai világban el lehetne készíteni ezt a filmet, ugye? Biztos sok ponton bele lehet kötni a történetbe mostani szemmel, de nem hiszem, hogy ez elvenné az emberek kedvét attól, hogy élvezzék a filmet. (…) Ez egy 30 éves film, szerintem, ha régről előveszünk bármit, azt nehezen tudjuk beilleszteni a jelenbe több okból is. Úgyhogy nem is lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy a mai körülmények között működne-e a film, mert fogalmunk sincs róla.”

Via: 1, 2, 3, 4

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top