Diszkrimináció miatt panaszkodik az édesanya, akinek 15 éves fia tíz éve él egyes típusú diabétesszel, teljes értékű életet – írja a Magyar Narancs. A kamasz több alkalommal is részt vett honvédelmi táborokban, idén viszont a diabéteszre hivatkozással utasították el jelentkezését a szolnoki, harci tematikájú honvédelmi táborba. Az elektronikus jelentkezési adatlap
eleve nem volt beadható, ha bármilyen betegséget,
állandó gyógyszer szedését beírták. A család mellékelt egy e-mailt, amelyben jelezték a cukorbetegséget. Válaszul a betegségére hivatkozva visszautasították a gyermek jelentkezését. A táborozásból ilyen módon kizárt gyerek szülője az Európai Unió Alapjogi Charta III. Cím Egyenlőség fejezetére, az Alaptörvényre és az egyenlő bánásmódról, illetve esélyegyenlőség előmozdításáról szóló jogszabályokra hivatkozik, amelyek szerint diszkrimináció történt. „Amikor kiderült a cukorbetegsége a kórházban, azt mondták nekünk, hogy
ne éreztessük vele, hogy ő beteg, meg kell tanulnia
ezzel együtt élni, ettől ő nem más” – mondta az édesanya, aki írt a Magyar Honvédség Szolnoki Parancsnokságra és a honvédelmi miniszternek is. Írt emellett az ombudsmannak és a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztályának is.
A HM ügyfélszolgálatáról azt válaszolták, hogy továbbították panaszát a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztályának, ahonnan azonban nem érkezett válasz. Az ombudsmani hivatal szerint nem hozzájuk tartozik az eset, mert ez nem általános közérdekű téma.
A tábor parancsnoka válaszában
a Honvédelmi Tábor Általános Szerződési Feltételeinek 6.2-es pontjára hivatkozott, mondván „a táborban kizárólag egészséges személy vehet részt, megbetegedés vagy annak gyanúja esetén a Szervező visszautasíthatja a résztvevő befogadását”.
A szülő szerint az elutasítást a Szülői Nyilatkozatra hivatkozva küldték meg. A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V.18) NM rendelet szerint viszont ez a nyilatkozat csak arra vonatkozik, hogy
a gyermek nem szenved fertőző betegségben.
A honvédség arról is tájékoztatta a szülőt, hogy nem tudnak a nap minden órájában gyermekének mentőt biztosítani. „Nem mentővel él, akkor ennyi erővel ne vegyen részt a testnevelés órákon sem, mert így oda is mentő kell” – reagált a felvetésre az anya. Az ügyben a Magyar Narancs megkereste a Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságát, de egyelőre egyetlen kérdésükre sem kaptak választ.