nlc.hu
Sztárok
Bari Laci akkor és most

Jóképű férfi lett Az ének iskolája duci kisfiúja, Bari Laci

Neked is úgy tűnik, mintha csak tegnap lett volna, hogy Az ének iskolája adásba került? 10 év telt el azóta, és Bari Lacika már rég nem az a kisfiú, aki volt.

Bari Laci mindössze 12 éves volt, amikor feltűnt Az ének iskolájában. Az angyali hangú kiskamasz egészen a végsőkig jutott, de a műsor után sem engedte el a zenét.

Bari Laci és Radics Gigi Az ének iskolájában

Bari Laci és Radics Gigi duettje Az ének iskolájában (Fotó: TV2)

A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban dzsesszzongoristaként végzett, 2016-ban pedig a Sztárban Sztár + 1 kicsi szereplői között mérettette meg magát, ahol szintén az éneklés került fókuszba.

Bari Laci és Peter Srámek

Peter Srámekkel a Sztárban Sztár + 1 kicsiben (Fotó: Super TV2)

Bár az ezt követő években keveset hallottunk róla, 2021-ben megjelent az első saját szerzeményű dala, a Féltelek. A lírai dal abban az évben még A Dalba is bejutott, ahol már nemcsak Laci tehetsége volt nyilvánvaló, hanem az is, hogy egészen felnőtt.

Jóképű férfi lett belőle

Kisfiús vonásait hátrahagyva már egy kész férfi jelent meg a videóklipben, akinek egyébként több arcát is megismerhette a nagyérdemű a Sztárban Sztár leszek! harmadik évadában. Laci nem jutott be a döntőbe, sőt, a nyilvánosság elől is picit eltűnt, aminek az volt az oka, hogy a műsor egyik próbáján súlyos sérülést szerzett és hetekig tartott, mire felépült.

Bari Laci a Sztárban sztár leszek!-ben

A Sztárban sztár leszek!-ben, 2022-ben (Fotó: TV2)

Közben persze nem unatkozott, a gyógyulással töltött időt stúdiózással és dalszerzéssel töltötte, 2024 áprilisában úgy nyilatkozott, hogy ebben az időszakban a hogyan továbbot is át akarta gondolni. „Rengeteget voltam stúdióban, számtalan szöveget írtam, próbáltam magamra találni. Arra koncentráltam, hogy a nagy Sztárban Sztáros kavalkád után magamba mélyüljek, és eldöntsem, hogy mit is akarok valójában. Most érzem, hogy megtaláltam azt a zenei stílust, amit valóban tudok képviselni. (…) Most azt is meg kell tanulnom, hogy visszajött a pörgés, és ezt az atmoszférát kell megteremteni, amire akkor azt hittem, hogy rossz, ami nyilván egészségileg így is volt. Ha ez sikerül, akkor tök jó dalok tudnak születni” – mondta el Iszak Eszternek a Mokkában.

Az énekes idén új videóklippel is jelentkezett, amit egészen vicces formában jelentett be a TikTokon, méghozzá a saját evolúcióján keresztül, hogyan lett „kis cukiból” egy helyes, felnőtt férfi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top