nlc.hu
Sztárok
Exkluzív fotókon Hujber Ferenc és nála 19 évvel fiatalabb felesége

Exkluzív fotókon Hujber Ferenc és 19 évvel fiatalabb felesége

A színészt feleségével a Sztárbox második évadának első epizódjának mérkőzésein kapta fotósunk lencsevégre.

Hujber Ferenc több, mint öt év után visszaköltözött Magyarországra, hogy új életet kezdjen, és ezzel 49 évesen lezárja az elmúlt évek zűrös ügyeit is. A kétezres évek elején az ország a Kék Majomként ismerte meg a Valami Amerika mozifilmben, majd a generációjának egyik legkeresettebb színésze lett.

Fotó: Trenka Attila/ Fotocentral

Fotó: Trenka Attila/ Fotocentral

A színész párjával együtt érkezett a Sztárbox idei évadának első összecsapásaira, ami nem is csoda, hiszen a tavalyi évben ő maga bújt bele a műsorban a Kék Majom jelmezébe. A színész 15 év kihagyás után bújt bele újra a maskarába és elmondása szerint elképesztően meleg volt a jelmezben, majd elájult benne.

„Ez vagyok én. Igazából, ha valaha engem eltemetnek, az lesz a sírkövemen, hogy elment a Kék Majom” – mondta a Fókusznak Hujber Ferenc, akinek személyét Nagy Ervin akkoriban egy szempillantás alatt leleplezte, méghozzá az izmos combjai miatt.

Újra a ring közelében kapták lencsevégre

Úgy tűnik a színész azóta is a Sztárbox nagy rajongója, melynek első adására felesége, Szőke Krisztina is elkísérte. A pár elegáns öltözékben, Hujber Ferit egy fekete zakóban, pólóban és nadrágban, míg Krisztinát egy nude színű overallban kapták lencsevégre a színfalak mögött. A fotókon a színész szorosan öleli magához 19 évvel fiatalabb feleségét, ezzel azt sugallva, hogy minden a legnagyobb rendben van köztük. 

Fotó és előnézeti kép forrása: Trenka Attila / Fotocentral

Fotó és előnézeti kép forrása: Trenka Attila / Fotocentral

Tökéletes párost alkotnak

Hujber Feri az interneten keresztül ismerkedett meg a feleségével, Szőke Krisztával. A színész már az első üzenetváltáskor tisztában volt párja felnőttfilmes múltjával, de ez nem zavarta, mivel olyan társra vágyott, aki – hozzá hasonlóan – nem monogám típus. A Blikk korábban azt írta Krisztina – aki a színész harmadik gyermekének édesanyja –, korábban Lyen Parker néven dolgozott felnőttfilmesként.

„Több videóját is láttam, mielőtt megismerkedtünk volna. Sőt, pont ennek apropóján írtam rá először, mivel annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy szerettem volna a személyiségét is megismerni” – árulta el akkoriban a bulvárlapnak.

Ez is érdekelhet A Valami Amerika 3 című magyar film bemutatója. /filmbemutató - premier/, Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top