nlc.hu
Baba
Házimunka vs. gyerekek

„Ha bevonjuk gyermekünket a házimunkába, az csakis a hasznára válhat” – Akkor miért olyan küzdelmes?

Ez a csata a világ minden háztartásában zajlik, pedig a szakember szerint csupa jót tanulhatnak a gyerekek a házimunkából.

A nagyobbik fiam idén nyáron múlt ötéves, de kiskamaszokat megszégyenítő magabiztossággal szerel le, amikor arról van szó, hogy segítsen nekem a házimunkában. Pedig voltak idők, amikor ahogy kinyitottam a mosogató felett a csapot, már húzta is oda a kis konyhai fellépőjét, és boldogan pacsált a habos mosogatószeres vízben. (Miközben én minden igyekezetemmel azon voltam, hogy kimentsem az üvegpoharakat és a kedvenc bögrémet a csúszós kis mancsai közül, majd amikor elaludt, újra elmosogattam mindent.)

Én rontottam el?

Amikor kétéves volt, felültettem a konyhapultra, a mosogató szélére, a kis lába belelógott a mosogatótálcába, és miután én előkészítettem a kovászolni való uborkát és a többi hozzávalót, ő ügyesen dobálta bele az üvegbe. Hányszor főztünk együtt, gyúrtuk a tésztát, szaggatuk a pogácsát, szedtük a fa alól együtt a szilvát, a diót, a bokorról a paradicsomot! Ma pedig, ha csak felhozom, hogy kellene egy kis segítség a kertben vagy a házban, a válasz az igen-nem skálának kizárólag csak az egyik végére korlátozódik: hagyjál, nincs kedvem, dehogy. Hova lett az én mindig sündörgő, serény kicsi fiam, aki kutyapórázt kötött a játékfűnyíróra, és azt a vállán átvetve együtt nyírta a füvet apukájával?

Sok családban okoz nehézséget a gyerek aktív bevonása a házimunkába. A gyerekek ugyanis nyafognak, a felnőttek ettől idegesek lesznek, és az egész veszekedésbe torkollik, aminek a végén a házimunkát még mindig nem csinálta meg senki. De miért nem szeretnek a gyerekek házimunkát végezni? Az ok pofon egyszerű, pont azért, amiért a felnőttek sem: egyszerűen nem izgalmas, és olyan dolgoktól veszi el az időt, ami pedig izgalmas lehetne. És még ha egészen kicsiként a gyerek kedvenc játéka a kisseprű és a lapát volt, akkor is eljön az a pont, amikor a házimunkát unalmasnak fogja találni. Akkor mégis miért akarjuk őket mindenáron bevonni, ha mi sem szeretjük csinálni?

Biztos, hogy be kell vonni a gyereket a házimunkába?

Míg én azon az oldalon állok, hogy a gyerek is vegye ki a részét házimunkából, azért sokan vannak, akik nem így gondolják. Rebecca Lang a Parent.com bloggere például azt vallja, hogy a gyerekek hadd legyenek gyerekek, a házimunka felnőtteknek való. „Rengeteg cikk szól arról, hogy milyen jótékony hatása van annak, ha a gyerekeket bevonjuk a házimunkába, de beszédes, hogy a legtöbbjük arra fókuszál, milyen trükkökkel lehet a gyerekeket rávenni a házimunkára.

Becstelennek és időpocsékolásnak érzem, hogy arról próbáljam meggyőzni a gyerekeimet, hogy a házimunka játék. Nem az. És a gyerekek elég okosak ahhoz, hogy ezt tudják.

Rebecca házában ezért nincsen éneklés és tánc takarítás közben, vagy házimunka-táblázat a hűtőre kifüggesztve, nem jár jutalom a mosogatógép kipakolásáért, és nincsenek olyan szabályok, amelyek előírják a gyerekeknek, hogy ezt vagy azt kötelező megcsinálni, mielőtt kimennek játszani. Szerinte sok más módszer létezik, amivel megtaníthatjuk a gyerekeknek, hogyan legyenek tiszteletreméltó emberi lények anélkül, hogy olyan hétköznapi feladatoknak vetnénk alá őket, amelyeket életük hátralévő részében úgyis csinálniuk kell.

Míg Rebeccának igaza van abban, hogy sok olyan eszköz áll rendelkezésre, amelyekkel felelősségre, előzékenységre és a munka értékére taníthatjuk a gyerekeket, mégis azt gondolom, hogy egy kis házimunkával nem fogjuk elvenni a gyerekkorukat. Nem beszélve arról, hogy bár egy mosás elindítása vagy egy rántotta összedobása tényleg nem rakétatudomány, mégis vannak, akiknek felnőttként igenis nehézséget okozhatnak ezek a tevékenységek, ha gyerekkorban nem sajátították el. (Mondjuk ma már mindent IS megtanulhatunk a YouTube-ról…)

Forrás: Getty Imagess

Forrás: Getty Imagess

Szóval miért vegyük rá a gyerekeinket a házimunkára?

Amikor a kisfiamat nézem, miközben mondjuk tálal, nekem az felér egy kínzással. Tényleg annak élem meg, amikor egy nekem kétperces tevékenységet ő 17 kerek, hosszú perc alatt csinál meg. Így is megéri hagyni, hogy csinálja? Meg! Akkor is, ha már tikkel a szemem tőle. A gyerek ilyenkor éppen egy életre szóló képességet tanul meg, és ahogy idővel egyre gyakorlottabb lesz, egyre kevesebb időt vesz majd igénybe egy-egy ilyen házimunka.

„Ha bevonjuk gyermekünket a házimunkába, az csakis a hasznára válhat, amennyiben a korához és képességeihez van igazítva – mondja Klein Mercédesz gyerekpszichológus. – Amellett, hogy ezzel akár a kézügyessége, a különböző feladatokban való jártassága is fejlődhet, növeljük a felelősségtudatát, rendszeretetét, valamint önállóságát, ami fontos alappillére az önbizalomnak. Ugyanis ha azt érezzük, mennyi mindent meg tudunk csinálni, mi mindenre vagyunk képesek, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy más, új dolgokra is képesek vagyunk – ugyanígy van ez a gyerekeknél is.”

Mikor kezdjen házimunkát végezni a gyerek?

Azt a szülő látja a legjobban, hogy gyermeke mikor áll készen a házimunkára, de a gyerekpszichológus a minél korábbi bevonást javasolja. „Megkönnyítjük a jövőben a saját dolgunkat, ha minél előbb elkezdjük bevonni gyermekünket a különböző feladatok elvégzésébe, amire adott korában képes és biztonságosan kivitelezhető. Igaz, eleinte valóban nem egyszerűsítjük ezzel a folyamatokat, mert kisgyermekkel duplán vagy triplán olyan hosszú elvégezni az adott teendőt, mintha azt egyedül végeznénk, viszont ha nagyobb lesz, már természetes lesz számára, hogy a játék mellett vannak más feladatok is.”

Amikor a gyermek még kicsi, érdemes eleinte kisebb, könnyen elvégezhető, a saját tevékenységeivel kapcsolatos feladatokba behívni őt, amire játékosan keltjük fel az érdeklődését. A szakember szerint fontos arra törekedni, hogy minden új tevékenységet együtt végezzünk, ezzel tanítjuk meg, hogyan is kell az adott házimunkát megcsinálni, és akkor is maradjunk mellette, legyünk ott neki, ha már egyedül végzi, hátha segítségre lesz szüksége.

„Például egy nagyon korai feladat lehet, hogy csak félig húzzuk le a már járni tudó gyerekünk lábáról a zokniját, és játékosan megkérhetjük, hogy vegye le ő. Ha ez már jól megy, akkor eleinte együtt dobjuk bele a szennyeskosárba, majd később már őt egyedül is megkérhetjük erre. Habár a zokni levétele nem a házimunkák kategóriájába sorolható, viszont jó példa arra, hogy az ennyire egyszerű dolgoktól érdemes elkezdeni. Később akár megkérhetjük arra, ha kiszór valamit, azt együtt takarítsuk fel, vagy amikor sütünk, ő gyúrja a gombócokat, vagy viráglocsolásnál akár ő is kaphat egy kis locsolót.”

A szakember is megerősíti, hogy házimunka tekintetében nem érdemes különbséget tenni fiúk és lányok között, hanem a gyerek érdeklődése mentén alakítsuk az elvárt feladatokat.

Például, ha szereti az édességet, hívjuk őt is segíteni a sütés előkészítésekor, illetve ha érdeklődést mutat a kertészkedés vagy barkácsolás iránt, akkor abban adhatunk neki alfeladatokat nemtől függetlenül.

Akkor sincs késő, ha nem vontuk be egészen kicsiként a gyereket a házimunkába. A szakember az óvodás- és kisiskolás-korú gyerekek esetében is azt javasolja, hogy fokozatosan vezessük be az elvárt feladatokat, lépésről-lépésre az egyszerűektől a bonyolultabbakig, havonta növelve a feladatok mennyiségét és nehézségét.

„Mivel nem lesz természetes a gyermeknek ez az elvárás, érdemes motiválni is ezekre a feladatokra, legfőképpen azzal, ha biztatjuk és dicsérjük: például »milyen ügyes és nagy vagy már, szerintem meg tudod csinálni« vagy »milyen jó, hogy ezzel segítesz nekem, így előbb végzünk és kezdhetjük is a közös játékot«. Utólag a hála és büszkeség kifejezése is nagyon fontos, ezzel válhat igazi segítséggé, amit csinált, nem pedig kényszerré.” A szakember azonban óva int az olyan, előző generációkban gyakran hangoztatott mondatoktól, mint „amikor én voltam ennyi idős, én már ezt és ezt csináltam” vagy „ennyi idősen ezt már meg kéne tudnod csinálni”, mert ezekkel olyan messze kerülünk a motiválástól, amennyire csak lehet.

Forrás: Getty Imagess

Forrás: Getty Imagess

Apropó, motiváció! 

Mercédesz nem javasolja, hogy pénzzel vagy fagyival próbáljuk meg rávenni a gyereket arra, hogy kivegye a részét az otthoni feladatokból. „Mivel a gyermek házimunkába való bevonása elsősorban nevelési célzattal történik, ráadásul több területen is fejlesztő hatással bír, a külső motivációs eszközök helyett érdemes inkább a hálánkat, büszkeségünket kifejezni felé. Természetesen indokolt esetekben (például éppen rossz napja van, vagy megmakacsolta magát) hasznos lehet a jutalmazás is, viszont szerencsésebb, ha egy együtt eltöltött program a várva várt jutalom, amit előre közösen kitaláltunk.

Ezzel erősítjük a gyermekben azt, hogy a házimunka nem egy adok-kapok elven működő tevékenység, hanem az élet természetes része.

Fontos viszont megjegyezni, hogy a fentiekben megfogalmazott szempontok mellett az is nagyon fontos, hogy milyen példát mutatunk ebben a gyerekünknek. A példamutatással érjük el leginkább, hogy számára is a hétköznapok természetes része legyen a rend fenntartása.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top