nlc.hu
Életmód
Leugrott egy tini a kormányablak tetejéről, szörnyethalt

Leugrott egy 14 éves fiú a kormányablak tetejéről, szörnyethalt

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
ugrik

Leugrott egy 14 éves fiú csütörtökön a nagyhalászi kormányablak épületének a tetejéről – értesült a 24.hu. A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a helyszínen meghalt.

Laczják István, a város jegyzője megerősítette, hogy egy 14 éves fiú holttestét találták meg az épület előtt. Elmondása szerint nem ismerte a fiút.

A portál úgy tudja, nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Szomorú statisztikát tett közzé nemrég a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: naponta 5 fiatal hívja fel a lelkisegély szolgáltatásukat azzal, hogy véget vetne az életének. Az elmúlt egy év során a közel 30 ezer megkeresésből 6 ezer szólt különböző félelmekről, szorongásokról, 4 ezer esetben általános lehangoltságról és depresszióra utaló jelekről számoltak be a fiatalok, 3 ezer esetben pedig a magány érzése miatt hívták fel a lelkisegély-vonalat. Több mint 2 ezer megkeresésben jelent meg az öngyilkossági gondolat, közel 1500 esetben pedig önsértés miatt kértek segítséget a fiatalok. Súlyos veszélyhelyzetek esetén személyes segítséget is szerveznek, erre az elmúlt egy évben több mint 100 esetben került sor. Akut öngyilkossági veszély miatt pedig 18 esetben volt szükség a mentők közbeavatkozására.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top