nlc.hu
Otthon
Ripton, a nem létezett város nevében vettek fel állami támogatást

A nagy Ripton-trükk: egy sosem létezett kisváros nevében vettek fel állami támogatást

Miután Massachusetts állam Bostonban székelő kormányzata a vidék valódi problémáival nemigen volt hajlandó foglalkozni, természetvédők egy csoportja inkább kitalált egy soha nem létezett városkát, hátha azzal végre fel tudják hívni figyelmet a térség gondjaira.

Az 1980-as évek elején egy nyugat-massachusettsi baráti társaság tagjai megelégelték, hogy a Beacon Hill, vagyis az állam Bostonban székelő kormányzata egyáltalán nem foglalkozik a régió ügyes-bajos dolgaival, így aztán kitaláltak egy Ripton nevű, Berkshire megyében fekvő fiktív kisvárost, hogy politikusok figyelmét ráirányítsák a vidék problémáira – és mellesleg szerezzenek egy kis állami támogatást. 

Elég volt egy levélpapír

A Boston.com cikke szerint az ötletgazda George Darey, Lenox város képviselője és az állami halászati és vadvédelmi bizottság elnöke volt, aki egy maroknyi természetvédő ismerősével, köztük a Berkshire Natural Resources Council társalapítójával, George Wislockival és a Lenox Land Trust társalapítójával, Sarah Bell-lel együtt találta ki ezt a maga nemében egyedülálló geográfiai hoaxot valamikor 1985-ben.

A csoport hivatalosnak tűnő Town of Ripton feliratú levélpapíron kezdte el benyújtani a kormányzathoz intézett kérelmeket: először Richard Croninnak, az állami halászati és vadvédelmi igazgatónak tettek panaszt a bostoni vadászok a városba telepített pisztrángok miatt. Aztán az 1984-es állami költségvetésben – amelyet a képviselőház és a szenátus is elfogadott, és Mike Dukakis kormányzó is aláírt – Ripton számára 50 000 dollárt különítettek el „a Lazy River partfalainak általános karbantartására”, valamint további 10 000 dollárt „a Darey’s Pond gyomszabályozására és tisztítására”.

De természetesen ahogy maga a város, úgy Lazy River és Darey’s Pond sem létezett soha. 

A valóban létező Lenox városka könyvtára (fotó: Wikipedia)

A valóban létező Lenox városka könyvtára (fotó: Wikipedia)

Önként jelentkeztek

Az átverés vagy – mondjuk úgy – a bostoni bürokráciát célba vevő szatirikus performansz célja elsősorban az volt, hogy leleplezze, milyen kevés figyelmet fordítanak a Beacon Hill-i törvényhozók az állam vidéki részeire. „Azért csinálták, hogy kigúnyolják a bostoni politikusokat” – nyilatkozta  a Boston.com már említett cikkében Bob Durand, egy volt állami törvényhozó és környezetvédelmi miniszter, Darey régi barátja.

Ripton végül is bekerült a költségvetésbe, és a pénzt el is utalták – állítólag egy állami letéti számlára került –, de soha nem fizették ki, mivel az adóhivatal – micsoda meglepetés – nem találta nem létező várost.

Aztán még ugyanebben az évben a légierő egy sor kommunikációs tornyot akart építeni a – valóban létező – Hawley nevű településen, csakhogy a lakosok nem lelkesedtek az ötletért. Ekkor a légierő és az állam tisztviselői levelet kaptak Ripton képviselőtestületének egy kitalált tagjától, aki azt írta, hogy a Hawley-hoz hasonló domborzattal büszkélkedő városuk lakói megtiszteltetésnek vennék, ha náluk épülnének meg azok a bizonyos radartornyok, amelyek még a sasok fészkelőhelyéül is szolgálhatnának.

A légierő annak rendje és módja szerint kiszállt a helyszínre, és töviről hegyire átfésülte Berkshire megyét, Ripton városát keresve, de nem talált semmit

A bélyegző buktatta le őket

Ripton alapítói általában akkor adták fel hivatalos leveleiket, amikor az államban utazgattak, hogy ne derüljön ki a kamuváros pontos földrajzi elhelyezkedése. Ezúttal azonban Wislocki hibázott: a légierőnek küldött levelét ugyanis könnyedén vissza lehetett vezetni Berkshire-i Természeti Erőforrások Tanácsánál lévő irodájáig, ugyanis a bélyegzőgép automatikusan rápecsételte minden kimenő levélre a feladó tartózkodási helyét. 

Sziklák Berkshire megyében (fotó: Wikipedia)

Sziklák Berkshire megyében (fotó: Wikipedia)

Szóval a viccnek itt egy időre vége szakadt, de a kitalált városról város azért nem feledkeztek meg teljesen a megalkotói: mivel Darey 2018-ban bekövetkezett haláláig évente küldött a barátainak egy Town of Ripton naptárat, a riptoni városi közgyűlést pedig mindig megtartották június 31-én.

Nem létező hely valós hatásokkal

Pár évvel később Ripton és a massachusettsi nagypolitika útjai ismét keresztezték egymást: 1991-ben, amikor Hinsdale-ben, az Appalachian Trail mentén tervezett hulladéklerakó ellen tüntettek a helyi lakosok, rejtélyes módon  előkerült egy levél, amelyben Ripton tisztviselői önként jelentkeztek a szeméttelep befogadására. És 1992-ben Riptonnak ismét kiutaltak némi pénzt az állami költségvetésből: 400 ezer dollár öt álláshely létrehozására, amelyek „a veszélyeztetett howame tevékenységét” vizsgálják (bármi is legyen az a howame).

Habár Ripton nem egy valóságos hely, alapítói mégis komoly komoly nyomokat hagytak Berkshire térképén: Darey városi képviselőként többek között segített megakadályozni egy vadvédelmi területre tervezett autópályaelkerülő út megépítését; Bell pedig a berkshire-i tájvédelmi alapítvánnyal közösen több kilométernyi hegygerincet óvott meg befektetők machinációitól Hoosac Range térségben. Ezen kívül mindketten alapítói voltak a Massachusetts Outdoor Heritage Foundationnek – egy nonprofit szervezetetnek –, amely vadvédelmi célokra gyűjt pénzt, és segít finanszírozni az élőhelyek helyreállítását, illetve a veszélyeztetett fajokkal kapcsolatos kutatásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top