nlc.hu
Sztárok
Jakupcsek Gabriella véleménye

Jakupcsek Gabriella elmondta, mit gondol Ördög Nóráról és Liptai Claudiáról

Jakupcsek Gabriella a Telex Most jövök című műsorának volt vendége.

Jakupcsek Gabriella a Telex Most jövök műsorának vendége volt, ahol több témában is kifejtette a véleményét. Többek között beszélt a hazai televíziózásról, ő hogy lát helyzeteket és mik azok a dolgok, amikkel nem ért egyet.

Szerinte Pálffy István például remek újságíró volt, és ami történt vele, az inkább drámai. A Ridikül című talkshow-t nagyon szerette, jól is futott, viszont, mint mondta, nem dolgozott szabadon, például Falusi Mariannt sem hívhatta meg a műsorba, amikor lefogyott. 

Jakupcsek Gabriella elmondta, mit gondol Ördög Nóráról és Liptai Claudiáról

(Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral)

Az egykori tévés szerint nagyon nagy gond, hogy az őt követő generáció, az ötvenesek alkalmi szinten tűnnek fel a képernyőn, de a negyvenes női műsorvezetőkből is kevés van. Úgy gondolja, Ördög Nórának résen kell lennie, hogy meddig tartják képernyőn.

„Szerintem nagyon okos, ő ezt tudja már. Ő már látja az én generációmat, és remélem, tanul is belőle. Látja, hogy mi milyen utat jártunk be, látja, hogy milyen típusú televíziózással volt dolgunk, milyen műfajokkal. Ott a Claudia… mondjuk, nem szeretek konkrét neveket mondani, de boldogan mondom, mert nekik ott a helyük. De ennél többnek is ott van a helye, ha lennének más műfajok!”

– fejtette ki Jakupcsek Gabriella, aki korábban azt is elárulta, szerinte mi a hosszú házasság titka. Kiegl Ádámmal 31 éve alkotnak egy párt, ebből 25 éve, mint házastársak.

“Ennyi évet csakis humorral lehet kibírni. Lehet, a mi kapcsolatunk egyik alapja, hogy keveset vagyunk együtt. Ez mindig is így volt. Rengeteget dolgozom, folyton úton vagyok, mindig van egy újabb cél előttem, de ezt Ádám tudja, hiszen ismer és ez fordítva is igaz. De ez csak úgy működik, hogy mindeközben egymás legfőbb szövetségesei vagyunk”- mondta.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top