III. Károly király és Kamilla királyné Ausztráliába tesznek látogatást, az utazás ideje alatt, ami előreláthatólag 11 nap lesz, a király orvosai úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a király kemoterápiás kezelését – írja a DailyMail.
„Nem igazán lassított a körülötte lévők tiltakozása ellenére sem, de fontos volt számára, hogy látható maradjon. Már a kezelések alatt is arra törekedett, hogy minden adott legyen ahhoz, hogy teljes munkaidőben visszatérhessen. Most a dolgok nagyon pozitív irányba haladnak, amely lehetővé tette számára, hogy hosszú távú terveket készítsen” – árulta el egy bennfentes.
A 75 éves uralkodó hivatalos látogatást tesz október 18-tól Sydney-ben és Canberrában, majd közvetlenül a Csendes-óceán déli részén fekvő Szamoán.
Lapértesülések szerint amint hazatér útjáról, azonnal folytatja a kezeléseit.
III. Károly király betegségét ez év februárjában közölte a Buckingham-palota. Annyi derült ki, hogy a brit királyt, III. Károlyt „a rák egy formájával” diagnosztizálták prosztataműtétje után, és hogy „rendszeres kezeléseket” kap. A közlemény hangsúlyozta, hogy a brit uralkodó „továbbra is teljes mértékben pozitívan áll a kezeléséhez, és várja, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessen a köz szolgálatába”.