„Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket” – írta Petőfi Sándor versében, a Nemzeti dalban. Bár az ember családtagjai, rokonai vagy barátai sírhelyét kétségtelenül ismeri, ha az elhunyt híres magyarokra gondol, akkor valószínűleg elsőként vagy a Fiumei (Kerepesi) úti sírkert, vagy a Farkasréti temető jut elsőként eszébe. Azonban nagy magyarjaink sírhelyét nem csak ebben a két budapesti temetőben lehet megtalálni, sokukat vidéki falvakban és városokban helyeztek örök nyugalomra, míg másokat külföldön temettek el. Kvízünkben most te is tesztelheted tudásod, hogy vajon mennyire vagy képben magyar művészeink, sportolóink, vértanúink és feltalálóink végső nyughelyével!
Mikor elveszítjük egy szerettünket, a poklok poklát éljük át. Miután átestünk a gyász öt szakaszán – tagadás, düh, alkudozás, bánat és elfogadás – sem múlik el teljesen a fájdalmunk, csupán megtanulunk együtt élni vele. Megszokjuk, hogy nem hívhatjuk fel az illetőt, nem találkozhatunk vele, nem láthatjuk a mosolyát. Úgy érezhetjük, mintha a lelkünkből kiszakadt volna egy darab, amit a halála pillanatában elragadott magával. A fájdalmunk az év minden napján velünk van, Mindenszentekkor és Halottak napján azonban évről évre újra felerősödhet a kínzó hiánya annak, aki itt hagyott bennünket.
Honnan ered és mi a célja a két ünnepnek?
Mindenszentek ünnepét már a 8. században is ünnepelték, egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa rendelte el 844-ben és választotta ki a november elsejét a megemlékezés napjának. Ezen a napon azokról a halottakról emlékezünk meg, akiket nem avattak szentté, és nem kaptak külön név szerinti említést a naptárban. Ilyenkor szokássá vált rendbe tenni szeretteink sírját, virággal, koszorúval és gyertyával díszíteni, majd csendben megemlékezni. Halottak napja a mindenszentek főünnepét követő nap, a tisztítótűzben szenvedő hívek lelkéért. Az egyház szerint ugyanis szeretteink a mi imáinkon és jócselekedeteinken keresztül is elnyerhetik az üdvösséget.
Fontos megemlékeznünk
Bár sokan mondják, hogy az életet ünnepelni, nem pedig siratni kell, mégis valahol kínzó ürességet hagytak maguk után azok a neves művészek, sportolók, vértanúk és feltalálók, akiknek végső nyughelyeire kvízünkben rákérdezünk. Alakjaik ugyanis mind egy olyan örökséget hagytak maguk után, amelyek előtt évtizedekkel később is érdemes adózni, így ha tehetjük, látogassuk meg ezen a két napon az ő sírhelyeiket is, leróva vele tiszteletünket.