Korábban már írtunk arról, miszerint a nők nagyobb eséllyel halnak meg a szívinfarktust követően, mint a férfiak, továbbá kisebb valószínűséggel részesülnek olyan kezelésben, amely megmenthetné az életüket. A Párizsi Szív- és Érrendszeri Kutatóközpont vizsgálata szerint a szívrohamot szenvedett nők kisebb valószínűséggel esnek át – az erek állapotának helyreállítását szolgáló, a szív leszűkült, elzáródott ereinek megnyitására alkalmazott – angioplasztikán.
Kutatások szerint a szívinfarktus a leggyakoribb halálokok egyike, ugyanis több embert öl meg, mint az összes rákfajta együttvéve. A szívinfarktust egy hosszú folyamat előzi meg, amelynek első tünetei már hetekkel, hónapokkal korábban jelentkezhetnek. A nők esetében különösen fontos figyelni az apróbb jelekre, ugyanis a tapasztalatok alapján mi kevésbé hozzuk a tankönyvi tüneteket.
Éppen ezért egy tartalomgyártó, Katelyn Jill megosztotta saját történetét, hogy ezzel is segítsen másoknak.
Katelyn mindössze 32 éves volt, amikor szívrohamot kapott és habár voltak előzetes jelei, a nő elmondása szerint nem vette elég komolyan, hiszen elsőnek szürreálisnak gondolta, hogy ilyen fiatalon szívrohama lehet.
Elmondása szerint éppen egy bulira készült, amikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra elárasztotta a melegség és elkezdett izzadni. Nem sokkal később arra lett figyelmes, hogy elkezdett fájni a karja, majd úgy érezte, hogy a hátát is ki kellene roppantania.
„Az egyik barátom segített nekem a készülődésben, utána pedig megkértem, hogy roppantsuk ki a hátamat, de sajnos ez sem segített rajta” – mesélte Katelyn a Daily Mailnek, majd azt is hozzátette, miszerint ezt követően a derekát is elkezdte fájlalni. A kétgyermekes édesanya azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy mi történik, viszont érezte, hogy valami nincsen rendben.
„A hátam annyira fájt, hogy azt hittem meghalok, később pedig már a kezemet sem éreztem. Izzadtam és zsibbadt a szám. Ekkor szólalt meg a barátom: »Katelyn, neked szívinfarktusod van.«
Könyörtelen fájdalmat éreztem a lapockáim között, egy intenzív, éles nyomást és fájdalmat a szívemben. Nehéz leírni, de órákig tartott.”
A nő hangsúlyozta, hogy elsőre ő maga sem akarta elhinni, hogy szívrohama van, így saját magának is megpróbálta letagadni. A szerencse az volt, hogy a barátja ragaszkodott ahhoz, hogy kórházi ellátást kapjon. Mentőt hívtak, a nő pedig számos teszten átesett, ennek ellenére senki sem tudta megmondani, hogy mitől kaphatott szívrohamot.
Két alkalommal is megműtötték, azonban egy hét múlva, amikor éppen a boltba tartott, újabb szívrohamot kapott. Katelyn közel egy hetet töltött kórházban, azonban továbbra sem kapott választ arra a kérdésre, hogy vajon mi okozhatta. Két évvel később Katelyn újra felkeresett egy kardiológust, aki megkérdezte tőle, hogy hallott-e már a megtört szív szindrómáról.
A megtört szív szindróma az, amikor egy ember olyan sok stressznek, nyomásnak vagy szomorúságnak van kitéve, hogy a szív húrjai gyengülni kezdenek, ez pedig szívelégtelenséget vagy szívrohamot okozhat
– magyarázta.
Ha fájdalom ér minket gyakran használjuk azt a mondást, hogy megszakad a szívünk. A valóság azonban sajnos az, hogy ez tényleg megtörténhet. A takotsubo kardiomiopátiát – közismertebb nevén a megtört szív szindrómát – érzelmi stressz, egy szerettünk halála, egy ijesztő diagnózis, de akár még egy autóbaleset is kiválthatja.
Ebben az esetben felléphet hirtelen mellkasi fájdalom és nehézlégzés is, vagyis a tünetek megegyeznek a szívinfarktuséval. Katelyn elmondása szerint ennél nagyobb motiváció nem is kellett ahhoz, hogy rendbehozza az életét.