nlc.hu
TV-sztárok

Több rajongó is rosszul lett, elájult a Republic-koncerten

Dráma a legendás zenekar születésnapi buliján.
Republic koncert, Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Február 1-jén tartotta a 35 éves jubileumi koncertjét a Republic. A nagyszabású eseménynek az MVM Dome adott otthont, amit aznap este több mint húszezer ember vett célba, hogy a zenekarral együtt ünnepeljen. A felhőtlen szórakozást egy idő után a pánik és félelem váltotta fel, miután több rajongó is rosszul lett, elájult a koncert során – írja a story.hu.

„A 6. vagy a 7. dal közben rosszul éreztem magam, úgy kísértek ki a küzdőtér szélére. Ekkor jött egy fiatalember, aki hátrahagyva a koncertet vízért rohant, így segített rajtam. (…) Sajnos utánam még jó néhány rajongó járt így” – számolt be a zenekar egyik rajongói oldalán egy Republic-rajongó. Majd többen is megerősítették az illető állítását, miszerint sorra dőltek ki az emberek a nagyszabású eseményen. „Én is rosszul lettem”, „Láttam, mikor két lányt is kikísértek a mentők” – olvasható kommentekben.

Míg voltak, akik rosszullét és eszméletvesztés miatt szorultak segítségre, addig egy fiatalember egy szerencsétlen esés következtében fejsérülés miatt került kórházba. Őt hordágyon vitték el. „Egy fiatal srác a kábeleket takaró buckában hatalmasat esett, (…) teljesen arcra, fejre érkezett. Ahogy földet ért, úgy maradt, mozdulatlanul. (…) A biztonságiak fel is kapták, kivitték, hordágyra tették. (…) Amikor felemelték, a feje alatt vér maradt a földön” – elevenítette fel a történeket egy szemtanú.

A story.hu úgy tudja, a zenekar tagjai a színpadon mit sem észleltek a szerencsétlen balesetből.

Kiemelt fotó: Máthé Zoltán / MTI

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top